Születés ...esemény, amely oly felkavaró, mint semmi más. Elemésztő fájdalomból előbukkanó mámor. Boldogság, mely életemet mindörökre megváltoztatja. Immáron már más lesz a fontos. Saját magam másodlagos lényként folytatom földi pályámat. Amikor belenézek az apró szemekbe, amikor a piciny ujjak szorítják az ujjam, már tudom, amit eddig is tudtam, hogy érdemes a holnapot várni...
2009. május 31., vasárnap
A gyermekek napja..
Miután összeszedtük magunkat, kimentünk a gyereknapi rendezvényre, ahol Marci igazából nem érezte túl jól magát, mint utóbb kiderült, álmos volt. Anyáéknál ebédeltünk, ő aludt 3,5 órát, utána már jobb volt a hangulat.
Ezek a képek készültek ma:
A testvérféltékenység kérdése sajnos még mindig nagyon foglalkoztat, nem igazán tudom, hogy tudnám a kis mini bőgőmasinánkat összehangolni a nagyobb vérmérsékletével. Sajnos a kicsi nagyon sok időmet elveszi a nagy "elől" és még nem jöttem rá, hogy hogyan lehetne többet foglalkozni Marcussal is. Már Dr. Spock-ot is elővettem, hátha van erre is valami jó ötlete, de egyelőre nem sokat találtam. Próbálkozom...
2009. május 30., szombat
"Egy nehéz éjszaka nappala..."
Marci szerintem nehezen kezeli ezt a kérdést, nem érti még, hogy nem kellene kiabálni, amikor a Vencel alszik, nem akkor kellene legjobban fújni a furulyát, mikor végre bepihent az öccse és egyéb apróságok ... mindegy, egyszer talán ráérez.
Holnap gyereknap, Marcinak egy markolót vettünk, Vencel meg csörgőt kap. Ha minden jól alakul, megyünk a játszóházba, remélem, a fényképezőgépet se hagyom itthon.
Addig is teszek fel egy 4 hetes talplenyomatot Vencitől és Marciról egy jól sikerült képet!
2009. május 29., péntek
"Nem sok, csak egy pillanat..."
Ma egyébként semmi különös nem történt, végre kijutottunk a játszótérre, bár az idő nagyon hideg volt, Marci nagyon élvezte, Vencel meg pihent egy jót a babakocsiban. Hát, ilyen napnak is kell történnie!
2009. május 28., csütörtök
Hmm..
Az első tanácsadás!
Azt kívánom,
hogy a babaillat márpedig sose múljon el! Szagolgatom a tappancsokat és hihetetlen, mennyire illatosak tudnak lenni a babák, minden különösebb púderezés nélkül is. Egyszerűen van egy olyan anyabódító illat körülöttük, amitől a szív majd szétreped a boldogságtól! Hogy lehet, hogy a sors olyan, hogy felnőnek, elmúlik az illat, és csak az anyaszív-anyaész emlékszik már rá, hogy mennyire finom volt...
Simogatom a pici kezeket és napról-napra arra jövök rá, hogy ki kell élvezzek minden percet, mert még egyszer már nagy valószínűséggel nem élvezhetem ezt a sok jó dolgot, Vencelen kell "kiéljek" minden vágyat, kétlem, hogy újból bele merünk vágni egy ekkora kalandba. Pedig mennyire jó!
Amikor jön a betegség..
Ráadásul villámcsapásként a semmiből! Az utóbbi napok kimaradása ennek köszönhető. Marcell összeszedett egy alapos szájfertőzést a játszótéren, vasárnap reggel az ügyeleten voltunk, kapott gyógyszereket, de hétfőn elmentünk a saját doktornéninkhez, aki újabb, gombaölős ecsetelőt írt fel, na ettől lett igazából jobban. Az ecsetelés viszont nem megy könnyen, szegényt már majdnem le kellett fogjam az elején, aztán már egyre jobban hagyja magát, tűr... Vencel meg élvezi az üvöltést. :-)
Szerencsére mára már sokat javult a helyzet, a 38,6-os láz is múlóban, az étvágya kezd megjönni, szóval előbb-utóbb kilábalunk ebből a nyavalyából. Egy dologra viszont nagyon jó volt, a sok cumizás kezd alábbhagyni. Ennek én szívből örülök.
Kedden voltunk a kertben szalonnát sütni és Marci megkívánta, akkor evett először rendesen, de napközben egyáltalán nem viszi túlzásba az evést. Remélem, javulni fog a helyzet, hétvégén gyereknap lesz, vinnénk csavarogni, de betegen ő se érzi jól magát, ebben biztos vagyok. Várakozunk és ecsetelünk tovább...
2009. május 24., vasárnap
Egy hónap!
Ma Vencel egy hónapos lett! Elképesztő gyorsasággal telnek a napok a közös életünkben, még mindig a 3 órás periódusok uralják a napot, az éjszakákban az a jó, hogy Vencel nagyon jó kisbaba, eszik és megy is vissza aludni, nem kell órákat sétálgatni vele a lakásban. A büfizésben is egyre ügyesebb, ennek hála kevesebb a hasfájás is, aminek én szívből örülök, hiszen mindketten jobban érezzük magunkat.
Apával mi próbáljuk megtalálni a ritmust a napban, szerintem nem nagyon sikerül, én néha türelmetlennek látom magam, de azért igyekszem nagyon!
Marci nagyon édes Vencellel, egyre kevésbé zavarja Venci sírása, de azért van még egy-két felkiáltás, mint például "Akutyafáját!" :-)
Várakozással fordulunk a következő hónap elé, tudom, hogy a kaland csak most kezdődik...
2009. május 23., szombat
Puszi-hegyek
A mai nap egyébként kivételesen eseménytelenül történt, minden zajlott a maga medrében, a fiúk sokat aludtak, én is le tudtam dőlni egy kicsit, ennek eredménye az, hogy háromnegyed 1-kor még a blogot írom, ahelyett, hogy pihenéssel tölteném az időmet. De mikor ez is kikapcsolódás, akkor miért vonjam meg magamtól?
Marci egyre édesebb Vencellel, többször megpuszilja, simogatja egy nap, ez szívemet melegséggel tölti el, remélem, a helyzet csak javulni fog.
Elmegyek aludni...
Babaillat
2009. május 22., péntek
Tegnap és ma
Hát, tegnap megint elmaradt a blog-írás, de most más okból. Összeszedtem valami nyavalyát, estére már nagyon nem jól éreztem magam, 38,6 lett a hőmérsékletem, de semmi más bajom nincs, csak fájnak az izületeim. Csak... na az lett a történet vége, hogy L-nek kellett helyt állni egész éjszaka, ő etette Vencit cumisüvegből. Azt mondta, nagyon fárasztóak így az éjszakák! ;-)
Ma csoda dolog történt egyébként, Marci minden felszólítás nélkül kétszer is megpuszilta Vencelt. Tegnap meg elkezdte simogatni a kis fejét és mondta: "Egyem a fejedet!" Nem győztünk anyával hüledezni a dolgokon. :-) Csak alakul ez a testvérkapcsolat!
Marci a szobatisztaságot gyakorolja továbbra is, egyelőre kevés sikerrel, de hiszem, hogy a nyáron megérik rá! Meg kell történnie, mert a pelenkagyár biza nem itt székel a lakásunkban. :-)
Vencel egyre édesebb, akkora teli vigyorokkal kápráztat el, hogy csak nézek. A gyerek-kiskönyve szerinti 1 hónapos gyereknek való feladatokat tudja, pedig még csak vasárnap tölti, és biza két nap ilyen idős korban még sokat jelent. Ma kinn volt a védőnő, szerinte nagyon sokat nőtt, szerdán megyünk mérésre, kíváncsi leszek..
2009. május 20., szerda
amikor kinyílik a világ...
Cserébe ma Vencel új dolgokat produkált, délelőtt fél órát eltöltött azzal, hogy az ágyában lévő játékokat piszkálta, délután meg olyan kis helyes arcokat vágott. Ja, a tudatos mosolygás egyre jobban megy! Íííme a bizonyíték:
Marci fiam is igazán elemében volt, olyan jó, hogy néha már pár percig meg lehet róla feledkezni, elfoglalja magát, és annyira, de annyira értelmes, hogy elképesztő! Egyszerűen imádom őket, na! :-)
Ja, tegnapról mára újraálmodtam a szülésemet. Hiába, csak nem dolgozódik fel olyan könnyen az élmény, pedig azt hittem...
2009. május 19., kedd
Tegnap és ma
Tegnap nem volt módom blogbejegyzést tenni, mert olyan vihar volt, hogy áramszünet lett párszor, és L jobbnak látta kikapcsolni a gépet, én meg már 11 után lusta voltam visszakapcsolni. Elfáradtam, na! Hát ez az igazság. Pedig nagy esemény történt, először voltunk magunkban. Mármint hármasban a fiúkkal. Jó lett volna, ha Vencel nem sírással töltötte volna a délelőtt nagy részét, de utána ment minden, mint a karikacsapás! :-) Délután a szokásos menet volt, jááátszóóótéééérrr! Ja, és két horzsolás Marci térdén, mert hát rohanni kell, gyalog semmi se jó...
Ma a változatosság kedvéért Marcira jött rá délelőtt a bőghetnék, semmi se volt jó helyen, Vencel jó kis gyerek volt, délutánra viszont mindkettő rákapcsolt. Venci sírt, Marci meg próbálta magára felhívni a figyelmet, mi meg apjukkal kész voltunk tőlük és még hátra van az est egy része :-)
2009. május 17., vasárnap
nehéz-nehéz...
Vagy már kezdtem ilyen címmel bejegyzést? Nem is emlékszem.. de ma megint azt állapítottam meg, hogy nehéz nekem két gyerekkel. Nem a fizikai ellátásuk okoz gondot, abba bele fogunk rázódni, biztos vagyok benne, hanem azt sejtem, hogy érzelmi útravaló pogácsát nem tudok eleget adni nekik. Főleg Marcinak. Annyira azt sejtem, hogy azt gondolja, egyáltalán nem érdekel, pedig ez nem igaz! Csak hát Vencel is kikövetel magának, és muszáj mindkét helyen helyt állnom. Ráadásul Marci fiam szerintem teli talppal beletaposott a dackorszak kellős közepébe, ráadásul csak úgy! Szóval most minden "nem akarok" és "nem", enni se akar, öltözni se akar, és leginkább összepakolni se akar. Én se. De valakinek meg kell csinálni, és mivel én unom, neki kell. Ebből meg vita van. Nagy. Persze nekem lesz igazam, mégis mardos a lelkifurdalás, hogy már megint őt szidom, ahelyett, hogy puszilgatnám és megbocsátanék neki mindent. De úgy sejtem, hosszú távon mégse ez lenne a jó megoldás, így játszom továbbra is a kemény anyut, közben meg esz a kétely, hogy biztos jó-e ez így?
Mostanában az is lett, hogy csapkod valamit, ha a Vencel sír. Ma mintha rájöttem volna, hogy azt nem szereti, ha én emeltebb hangnemben szólok Vencire, akkor mindjárt ő is mérges. Talán engem félt, talán őt bántja, még nem tudtam meggyőzni.
A mai nap egyébként szuper volt, anyáéknál voltunk ebéden, így enyém volt az egész nap. Azaz a piac és a hajmosás mégse sikerült, ahhoz nem kellett volna reggel ráhúzni az alvásra. Szóval délelőtt vásárban voltunk (expo-n) és játszótéren, délután újból visszamentünk a vásárba, mert nagyon szuper népi játékok voltak és Marci rettentően élvezte. Mégse tudott elfáradni! Hogy lehet ez?
Az is kezd kialakulni, hogy teljesen át kell szervezni a napirendemet, minden háztartási munkát este kell elvégezzek ahhoz, hogy reggel nyugodtan kelhessek fel.
És a nap legnagyobb híre, végre megindult a szopi a "beteg" mellemből is, egyelőre megy, csak szerintem kevés benne a tej, ezért nem lakik jól belőle, de igyekezni fogunk...
2009. május 16., szombat
A testvéri szeretet..
Azt hiszem, Marcell fiam kezdi "kapizsgálni" a dolgot, hogy Vencel velünk marad mostmár. :-) Úgy látom, kezdi őt megkedvelni ... ma a boltban apára rászólt, hogy nem szabad Vencelt nekiütni semminek, miközben az fekszik a hordozójában, és hogy az bizony az ő gyereke :-). Ezen kívül mindenkinek büszkén mutogatta, hogy biza Venci az ő testvére. Este még egy közös fényképre is hajlandó volt! Annyira örülnék, ha végre azt láthatnám rajta, hogy igazán elfogadta ezt a dolgot!
A mai nap egyébként nagyon jó volt, Vencelnek is nagyon jó kedve volt, vagy evett, vagy békésen szunyókált, így bőven jutott időnk Marcira is. Voltunk közösen bevásárolni is, rám már nagyon rámfér a csavargás, szóval én nagyon élveztem. Délután egy kis szabad levegő volt a program, de mégse tudtuk lefárasztani Marcit, mert fél 10-kor még nem volt hajlandó aludni menni!
Jut eszembe: Vencel egyre jobban produkálja magát, ma megint kaptam egy mosolyt és szerintem egyre inkább figyel a tárgyakra, személyekre is!
2009. május 15., péntek
tanulok-tanulok..
3 hete velünk..
immáron 3 hete, hogy Vencel kicsi családunk szeretetét élvezi! A napok elképesztő gyorsasággal telnek, és én még mindig nem tudom elhinni - a szó pozitív értelmében - hogy kétgyerekes anyuka lettem. Az biztos, hogy a babázás minden percét élvezem, Vencel egy gyönyörűség, igazán a sors ajándéka nekem. Még sokszor eszembe jut, hogy mennyi mindent köszönhetek az orvosomnak, aki végig bátorított a 40 hét alatt, akárhányszor el is voltam keseredve, képletesen fogva a kezem, vitt végig ezen a terhességen. KÖSZÖNÖM!
... az ember azt gondolná, hogy ez a pityergős korszak a szülés után elmúlik, de ez egy tévedés! :-))
Szoptatási nehézségek és egyéb apróságok
Még a kórházban, az utolsó éjszakán történt, hogy buzgó anyaként megkértem a csecsemős nővéreket, hogy szóljanak, ha gyermekem megéhezett, megyek és megszoptatom. Így is lett. Viszont valahogy rosszul sikerült ez a szoptatás és Vencel alaposan elintézett, tej helyett vér jött az itthon töltött 3. napon a mellemből. Anno Marcinál ezt a kérdést úgy oldottuk meg, hogy lefejtem kézi fejővel a tejet és odaadtam neki Avent-es cumisüvegből. Tettem ezt így most is. Azonban Vencel fiammal elfelejtették a pocakomban közölni, hogy hogy kell ebből a cumisüvegből kiszívni a tejet. Ugyanis ezt ő nem tudta. Ezért egyfolytában nyalogatta csak a cumit, szívni nem volt belőle hajlandó. Nagyon sokat kínlódtunk ezekkel az etetésekkel, mivel nem lakott jól, ezért sírt, enni nem akart ebből az üvegből. Minél távolabb kerültünk a hazaérkezésünk pillanatától, annál nagyobb lett a káosz. Vasárnap reggel jutott eszembe, hogy mi lenne, ha más cumi kialakítással rendelkező üveget próbálnánk ki (Nuk). El is küldtem Lac-t és Marcit a T-betűs nagy áruházunkba, hogy hozzon egyet. De már miért árulnának ilyen helyen ilyen cumisüveget? Természetesen a gyógyszertárban se kapott, így maradt a kínlódás vasárnap is. A végén már L. javaslatára a Nurofen-es fecskendővel etettem Vencel-t, de nem sok eredménnyel. Nagyon el voltam keseredve, úgy gondoltam, sikerül majd szoptatnom a második gyermekemet is.
Hétfőn jött a védőnő, akit kértem, hogy adjon valami ötletet, de sokkal többre nem jutottunk, minthogy kell egy másmilyen cumisüveg. A közben megérkezett doktornő is megállapította, hogy az Aventből nem nagyon megy Vencelnek az evés, így délután Marcival elsétáltunk a bababoltba, és vettünk egy Nuk-os üveget, ami egy csapásra megoldotta az evési gondjainkat! Azóta a helyzet nem változott, egyik étkezés szoptatás, másik cumisüveges maradt, de remélem, hamarosan változni fog a helyzet.
Élet két gyerekkel...
2009. május 13., szerda
Vencel érkezése
Az előző bejegyzésemben egy nem teljesen problémamentes terhességet említettem. Akkor még azt hittem, ennél nem lehet rosszabb. De lehet. Amikor Marcell fiunk a 13 hónapos kort betöltötte, úgy gondoltuk, megértünk arra, hogy testvére érkezzen a családba. Azért nem ment simán, 3 hónap kellett hozzá, mire ő is úgy akarta, hogy jöjjön. Mindjárt az eleje se volt egyszerű, hányinger - előtte azt se tudtam, mi az -, vérezgetés. A 12. heti ultrahangon elszomorított az orvosom, genetikai gyanú merült fel Down-szindrómára, aminek mindenképpen a végére szerettünk volna járni (a tarkóredő 3,4mm vastag volt). A 16. héten amniocentézisre került sor, aminek eredménye sikertelen lett (egyetlen egészséges kromoszóma tenyészett ki), ezért Vencel köldökzsinórjából kellett vért venni. Karácsony előtt 4 nappal tudtuk meg a csodálatos hírt, gyermekünk egészséges kisfiú lesz! Amikor azt hittük, fellélegezhetünk, jött a cukorterhelés, újból diabétesz! Már meg se lepődtem... Cukorprofil ismét a klinikán, diéta, majd az utolsó két hétben jött a víz. Térdig vizesedtem, a hasam meg csak nőtt és nőtt. Azt hittem, végül sose jön el április 25, a tervezett időpont! Végül minden másképp alakult.
A történet 2009. április 24-én a ctg-ben kezdődött fél 12-kor, ahol rendszeres, kb. 10 perces fájásokat mutatott a gép, de ezek nem voltak szerintem komolyak. Még viccelődtünk is a lányokkal, hogy akár mehetek is szülni. Ezek után "randiztam" az orvosommal, aki szerint minden ok, mivel 25-re vagyok kiírva, nem csinálunk semmit, találkozunk 26-án, ha addig nem indulna meg magától a nagy esemény. Mondtam, szerintem ez így nem jó, nagyon nem érzem jól magam hasilag, meg kellene nézni. Mondta, hogy akkor megnéz egy ultrahangot nálam, hogy hogy vagyunk. Így is lett, majd gyorsan megállapította, hogy RENGETEG a magzatvíz és hogy ez nem biztos, hogy annyira jó a babának. Majd közölte: "Menjük fel a szülőszobára, szüljünk meg!" Huhh, kicsit ideges lettem, bár én titkon így készültem erre a napra. Felhívtam a férjem, mondtam, gyere, mert szülünk! :-) Ő ettől teljesen beparázott. Felmentünk a szülőszobára (ekkor volt kb. 1 óra), hihetetlen mázlimra ugyanaz a szülésznő volt, aki az első gyermekemet világra segítette. (Utólag is örök hálánk Szilvi!) Mindjárt meg is ismertük egymást, jó volt újra a régi csapatban lenni. Megvolt egy gyors előkészítés, de mivel a koponya nem volt beilleszkedve, így csak fekve vajúdhattam. Mit mondjak, nem volt túl kellemes ... miután untam az egyik oldalamon fekvést, kértem, hogy átfordulhassak a másik oldalamra. Közben megvizsgáltak, már egészen jól állt a méhszáj, olyan 6cm körül. Na, a másik oldalamon is jött egy-két fájás, majd hirtelen a baba szívhangja leesett 60-ra. A szülésznőm elkezdett kiabálni mindenkinek, az orvosom után rohangáltak, nekem meg mondta, hogy akkor most irány a császárműtő, mert nagyon nagy baj lesz. Fel se tudtam fogni, hogy mi történik. Gyorsan forduljak hanyatt, előkészítenek. Ebben a pillanatban helyreállt a szívfrekvencia, így kaptunk még egy esélyt, hogy folytassuk a sima úton. Cserébe a szervezetem nagyon jól működött, pillanatok alatt 7cm, majd 9,5 cm lett a méhszáj, persze brutális fájások között. Azt a fél cm-t a szülésznő elsimogatta, utána mondta, hogy jöhetnek a tolófájások. Kiment - szegény próbált közben ebédelgetni kicsit - én meg mondtam - mit mondtam, üvöltöttem - a férjemnek, hogy azonnal szóljon a szülésznőnek! A tolófájások iszonyatos erővel törtek rám. Mire Szilvi beért, a gyerek feje már félig kinn volt. Épphogy csak kesztyűt húzott, már ki is bújt Vencel feje és a következő pillanatban már jött is a válla, és az egész teste. Pár perc alatt megvolt a kitolási szak, természetesen közben újra üvöltöztek az orvosnak, hogy jöjjön már, mert nagyon haladunk. A végére ért oda! :-) Vencel rögtön felsírt, a mellemre is tették, kicsit ismerkedhettünk. Annyira imádtam, hogy szinte rögtön megnyugodott, ahogy a szívverésemet meghallotta. A tempónak hála gátvédelemmel szültem, pici varrás volt és már végeztünk is. Az egész számomra még a mai napig még mindig hihetetlen, fel sem tudom fogni, hogy ennyi idő alatt megtörtént, azok után, hogy Marcell rendkívül nehezen érkezett meg a világra.
Másnap reggel Vencel nekem már nagyon sárgának tűnt, amit egy vérvizsgálat is igazolt. Ennek hála már szombat reggel kék fényre tették, de az értékei sajnos egyre rosszabbak lettek, végül szerdára állt meg a sárgasága, addig a gépben töltötte napjait. Szerdán délután végre hazaengedtek bennőnket. Amikor jöttünk el a klinikáról, nekem a könnyeim potyogtak. Alig tudtam elhinni, hogy vége a megpróbáltatásainknak és mindkét gyerekemet végre magamhoz ölelhetem. Nagyon hiányzott Marci fiam, aki a klinika épülete láttán a következőt mondta: "Anya itt lakik!", és már nagyon vártam azt is, hogy Vencelt végre igazán magamhoz ölelhessem, ne csak a szoptatások időtartamára kapjam meg. A sárgasága a mai napig nem múlt el, de igyekszünk minél többet a napon lenni, hogy ezt is elfelejthessük.
Marcell érkezése - 2007.03.22.
Egy nem minden szempontból problémamentes terhesség (genetikai tanácsadó, diabétesz, rövid combcsont értékek) végén már nagyon vártam, hogy megismerhessem gyermekünket. A megismerkedésünk viszont nem volt rövid, összességében 16 óra volt a folyamat, mire végre a kezemben tarthattam ŐT. Március 16-ra voltam kiírva, de sehogyan sem jelezte kicsikénk a megérkezés szándékát. Minden nap orvosi vizsgálat következett, de jele továbbra se mutatkozott. Mivel a cukorbetegségem miatt valamilyen szinten veszélyeztetett terhes voltam, az orvosom nem szerette volna megvárni, hogy magától meginduljon a szülés, így 22-én reggel befektetett a klinikára. Még aznap délután úgy döntött, lemegyünk a szülőszobára és megpróbálják megindítani a szülésem. Így is lett, este 7-kor leköltöztünk. Rámkapcsolták a ctg-t, ami periodikus időtartamban elég erős fájásokat mutatott. Azonban ez a fájástevékenység nem akart magától erősödni, így kaptam egy ún. méhszájérlelő tablettát, amitől remélték, hogy majd erősödnek ezek a fájások és megreped a magzatburok. Na a fájások erősödtek is, másfél percesekre sűrűsödtek, 70-80-as erősséggel, de a burok csak nem akart megrepedni. Így töltöttünk egy egész éjszakát. Mondhatom, kellemes volt. Reggel fél 8 után megérkezett az orvosom, úgy döntött, ő megrepeszti a burkot, aztán oxitocin infúzióval megszülünk. Minden a tervek szerint haladt, burokrepesztés után jöttek az IGAZI fájások, akkor már kellőképpen fáradt is voltam, viszont rendkívül gyorsan haladtunk, 3 óra alatt megszületett MARCELL TAMÁS nevű gyermekünk, 3640 grammal és 51,5 cm-el. Egyből a mellkasomra rakták, apa elvághatta - kis noszogtatás után - a köldökzsinórt és megkezdődött a mi családi életünk.
Marcell születése után röviddel
Az első közös családi fotónk
Azóta már eltelt több, mint 25 hónap, Marci fiunk rendkívül helyes gyerekké cseperedett :-), folyamatosan beszél, állandóan van mondanivalója.
Egy mostani kép róla: