Fény az alagút végén ... :))

Úgy tűnik, végre kilábalunk a megfázós-vírusos korszakból egyelőre. Marci elkezdte a héten az ovit, nagy lelkesedéssel ment és jól is érezte magát. Persze folyik még az orra, mint ahogy Vencusnak is, de ilyen apróságokkal már nem akarok foglalkozni. :) Ma már azért nem indult olyan lelkesedéssel, mint tegnap reggel, de hát meg kell valljam, én is nehezen keltem fel ma reggel. Hiába, esik az eső, igazi őszi idő van.

Vasárnap áthívtam anyáékat ebédre, és csak késő este esett le a tantusz, hogy 24-e van. Vencel 18 hónapos lett! Ránéztem és elgondolkodtam: hogy telt el ennyi idő? Másfél év ... Meg kell valljam, nagyon értelmes kisember fejlődik ismét, még ha anyai elfogultságomat le is vonom belőle. Több mondókát is tud, besegít mindegyikbe. Számoljunk felkiáltás után tízig elsorolja a számokat, nyilván nem tudja, hogy mi-mit jelent, de akkor is nagyon édes. Természetesen - már - önállóan jár, sőt egyedül szeretne a lépcsőn közlekedni. Kismotorját hajtja, megy a tesója után árkon-bokron túl. A szófogadással vannak gondok, pl. az "erre gyere légszíves" kezdetű mondatomat valahogy konstans nem hallja meg az utcán. :)

Továbbra is fejtörést okoz nekem a testvérháború-testvérféltékenység ügye. Nem tudok jó megoldást arra, hogyan vehetném rá végre Marcit, hogy ne használjon ki minden alkalmat arra, hogy belerúgjon, megüsse vagy legalább lökjön rajta egyet. Pont vasárnap délelőtt volt ékes példája a dolognak: Vencel ült az etetőszékben, Marci nekem segített a konyhában, majd megállt Vencel széke mellett és két kézzel lökött egyet a kicsin. Miután pechjére épp megláttam, egy "namostazonnalelégvolt" felkiáltással beküldtem a szobájába gondolkodni a dolgon. Naná, hogy teljesen zokon vette, de végül - első alkalommal - bírta ki, hogy a csukott ajtón nem jött ki, hanem bent maradt a bünti végéig (5 perc). Aztán odamentem, megszeretgettem, közöltem vele, hogy anya nagyon szereti, de ezt akkor se hagyja, hogy bántsa a testvérét. Nem nagyon értette meg, de hát biztos apró lépésenként kell előrehaladjunk. Már több könyvet is próbálok olvasni ez ügyben, mégse találtam még meg a megoldást. Tegnap este viszont annál aranyosabb volt. Vacsorakor még meg is etette a kanalával a kicsit, adott a tejszínhabjából neki, adott a káposztájából. Nem nagyon tudok eligazodni a gondolkodásán.
Persze anyáék minduntalan csak azt hajtogatják, hogy majd meg fog változni a dolog .. ok-ok, de mikor?????

Bő heti statisztika: 8 nap, 6 orvos ...

Már-már pesszimistának is tűnhetek, hogy csak ilyen bejegyzések jönnek ki az ujjaim alól, de hát mit mondjak: EZ VAN. Ugye vasárnap este sebészet ambulancia, hétfőn gyerekfogászat, erről már írtam. Keddre volt időpontunk az orthopédiára. Vencit járás-kontrollra kellett vinni, ahol kiderült, hogy a bokái egy kicsit befelé dőlnek, járjon sokat mezítláb (cipő nélkül), aztán egy év múlva kontroll. Marci bokája tökéletes! (Végre egy jó hír, kellett ez már nagyon.) Persze reggel úgy keltünk fel, hogy Vencel feje meleg volt, sőt, egyenesen sütött. 38,3-at mértem, így irány a gyerekorvos. Mivel a mi orvosunk szabadságon volt, ezért egy helyettes nézte meg. Recept a szokásos, antibiotikum. Marcinak - ekkor még - semmi baja nem volt. Hazafelé ki is váltottam gyorsan. Közben - mivel anya is jött velünk - elmentünk szőnyeg és függöny nézőbe is. Ennek előzménye az a tény, hogy L kitalálta, hogy gyerekszoba padlója burkolatlanul nem maradhat, tehát sürgős megoldást kellett keresni, lehetőleg minél olcsóbban. (Erre kérdeztem én, hogy mennyi annak a matematikai esélye, hogy ez velünk még egyszer megtörténhet? Szerintem a 0-hoz közelít, de mindegy ..) Persze szőnyeg a városban megfelelő árban és színben egyszerűen nincs (mert nekem sose jó semmi, de ez mellékes).
Eltelt a nap gyorsan. Szerdán anya megnézte a piacon a szőnyeg lehetőségeket, de az ár alsó limitjét még mindig nem értük el, egyre érlelődött bennünk a gondolat, hogy Szegedre kell mennünk a hét végén. Persze szerda délutánra Marcim se nézett ki túl jól, csütörtök reggelre 38,1 lett neki is a testhőmérséklete. Közben szentül meg voltam győződve, hogy Vencel tüdőgyulladást kap, annyit köhögött éjjel, azt hittem, megfullad. Tehát csütörtök reggel újból gyerekorvos. Ugyanaz a helyettes orvos volt, aki közölte, hogy akkor cseréljük le az addig adott antibiotikumot egy erősebbre, Venci kapott hörgőtágítót, mindketten Aerius-t is mellé. Hát szépen vagyunk. Mivel rendesen betegek a gyerkők, vasárnapra vissza voltunk hívva egy kontroll mellkas-tüdő-hallgatásra.

Eddigre már az én torkom is kapart becsülettel. Csodáltam volna, ha kimaradok belőle. Viszont nekem eszem ágában se volt elmenni az orvoshoz, megpróbálom lábon kihordani az egészet. Az a szép az egészben, hogy nem érzem azt, hogy a fiúk a sok gyógyszer mellett jobban lennének mára, mint én.

Persze szombaton végül csak átmentünk Szegedre, a fiúkat anyáéknál hagytuk. Kb. délután 3-ra született meg a végleges döntés, az egyik áruházban végül találtunk egy olyan szőnyeget, ami nekem árban, L-nek színben megfelelő volt, elhoztuk. Még este persze le is kellett teríteni. Volt segítség bőven:

 
 Vasárnap anyáéknál ebédeltünk, 25-én lesz a 41. házassági évfordulójuk és ezt ültük meg, mivel anya a héten dolgozik. Még délelőtt elszaladtunk az ügyeletre, ugyanaz a doktornő volt. Megállapította, hogy gyógyulnak a gyerkőcök. A fiúk aranyosak voltak, szófogadóak. Este hazajöttünk, és nekiláttam a kisbabámból kisfiút faragni a hajnyírógéppel. Így sikerült:

És egy kép az ábrándozó tekintetű nagyfiamról:

Ha úgy jobban megnézem, ez a bejegyzés nem valami összeszedett, de tudjuk be annak, hogy nem érzem túl jól magam ... :( Már jó lenne valami pozitív dologról is bejegyzést írni végre!

Tudjuk még fokozni!!!

Tegnap délután, mikor Venci felkelt, mintha meleg lett volna a kis feje. Mivel az ablak előtt ültem, míg aludt, a kezeim hidegek voltak, úgy voltam vele, most bújt ki az ágyból, az én kezem meg hideg, csak azért érzem úgy. Aztán tovább is léptem ezen gondolaton. Délután még egy suhanásnyira úgy éreztem, mintha mégis meleg lenne, de mégse ... este, mikor az apjuk megfürdette őket és az ölembe vettem, akkor már határozottan sütött a kis kobakja annak ellenére is, hogy a kezei jéghidegek voltak. Megmértem: 38,3! Szuper! Semmi orfolyás, semmi más tünet. Miután négy fogra még várunk, gondoltam, megérkeznek azok is. Gyorsan adtam neki egy lázcsillapító kúpot, lefeküdtünk. Éjjel már azért mutatkozott ez-az, egy-két köhögés, felsírás. Persze, hogy az idill teljes legyen Marcim megint bepisilt éjjel (majdcsak túllesz már ezen a stresszélményen ő is), tehát megint mellettem kötött ki hajnalban.

Reggel éppencsak éreztem Vencel fején, hogy melegszik. Azonban sok idő nem volt gondolkodni, vártak bennőnket az orthopédián. Vencelt vittem az egy éves járás-kontrollra, és ha már ott vagyunk, kértem Marcimnak is egy beutalót, hogy rendben fejlődik-e. L vitt el bennőnket (éljen a rugalmas munkaidő!). Miután a mi gyerekorvosunk a héten szabadságon van, a helyettesítés kicsit furán van megoldva, de végül kiderült, hogy 9-ig van rendelés az sztk-ban. Szupi, nekünk is 9-re volt időpontunk. Szerencsére gyorsan végeztünk a fiúkkal (mindenki viszonylag rendben, Vencus bokája kicsit befelé áll, de még most fejlődik a boltozat, ebből még bármi kialakulhat, Marcié szerencsére hibátlan!), átmentünk a gyerekrendelőhöz. Szerencsére még ott volt a doktornő, így megnézte Vencust. Kicsit piros a torka, antibiotikum! Már meg se lepődök ...

Hazafelé jövet kiváltottam a gyógyszert, be is adtam neki gyorsan délben egy adagot. Akkor már megint melegedett rendesen a feje, még egy lázkúpot kapott, de étvágya szinte semmi sincs, csak inni és inni akar. Látszik rajta, hogy egyre kevésbé van jól, egyre többet köhög, és annyi, de annyi váladék van benne valahol, hogy rossz hallgatni ...


... Mi jöhet még??? Elég lesz már, kezdem kicsit unni, hogy egyfolytában betegek!! Két egészséges gyereket szeretnék! Olyan nagy kérés ez?

Viszont Marcim valóban jobban van, bár délelőtt kb. kétszer akkora volt a szája, mint egyébként, és felül is be van dagadva. A gyerekorvos nagy sajnálkozások közepette belenézett a szájába (amit a Kis Hősöm ismételten szó nélkül tűrt) és mutatta, amit én eddig nem fedeztem fel, hogy a szája belül, a felső metszőfogak környékén is tiszta véraláfutás. Nem csodálom, hogy alig tud beszélni. Ellenben az étvágya a farkaséval egyenlő. Délelőtt a piacnál sétáltunk, és előadta nekem, hogy olyat vegyünk, amit vásárokban árulnak, sütik és ropogós. :) Mire rájöttem, hogy a lángosra gondol ... alig tudtam lebeszélni, hogy lángosevésbe fojtsa bánatát. Mondjuk a sütöde sincs nyitva ilyenkor, ez azért jobban meggyőzte, de el kellett menni megnézni, hogy biztos be van-e zárva. Délután meg megevett négy mini kiflit, amit az újonna nyitott pékséből hoztunk. Alakul-alakul ...

... csak a kicsi gyógyulna meg mostmár végre ...

Ja, persze fényképet készíteni nem lehet, nem engedi ám meg egyáltalán ...

Marci és az éjszakai ügyelet ...

Ahhoz, hogy a baj megtörténjen, nem kell, csak egy pillanat. Röhej, közhely, de igaz.

Na kezdjük az elején. L-nek Finnországba kellett mennie 5 napra egy vevői probléma kijavítására. Hármasban voltunk 4 egész éjszakát. Nem is volt semmi gond, a gyerekek aranyosak voltak, jól (kisebb-nagyobb időszakokat kivéve) viselkedtek. Marci egyfolytában az apját hiányolta, meg kellett nézni a földgömb-labdáján és a Google Earth-on is számtalanszor, hogy hova ment az ő apukája és mikor fog visszajönni hozzá. Szombaton egész nap azt mondogatta Marcus, hogy majd jön haza ma este az apukája. Nem is volt hajlandó aludni, akárhogy próbáltam. Este 18.20-kor szállt le a gép, mire hazaértek, már 9 óra volt. A fiúk ébren várták az apjukat. Még azt az örömöt az arcukon! Nem tudtak betelni az apjukkal. Nekünk annyit hagytak, hogy egy puszit váltsunk egymással. Fél 11-kor tudtuk letenni a gyerekeket aludni, addig olyan volt a lakás, mint a méhkas. Mi éjfél után aludtunk el, de hát ez mellékes. :)

 Vasárnap minden a szokásos rend szerint alakult, mondhatnám, hogy semmi érdemleges. Örültünk egymásnak, élveztük egymás társaságát. Marci szokásához híven tegnap sem aludt délután, estére már jó fáradt volt, de még így is alig lehetett letenni aludni. Már fél tíz volt, mire az ágyig eljutottunk. Mivel péntek óta Bioparox-ot fújok, hogy az a nyamvadt légcsőhurut távozzon már belőle végre, ezt is most szerettem volna véghezvinni. És mivel olyan ügyesen tartotta és hagyta, szalad elújságolni az apjának. Amikor visszafelé jött az ágyhoz, megcsúszott a laminált padlón és az állát odacsapta az ágya széléhez. Felállt, és akkor láttam, hogy nagy a baj ... nagyon sírt szegénykém, a szájából egyszerűen ömlött a vér. Ami rögtön feltűnt az az, hogy az egyik fogát is kiütötte egy kicsit a sorból, azt gyorsan visszanyomtam, de a száját is beharapta és a vérzés onnan jött. Hihetetlen, mennyi vér tud kifolyni egy pillanat alatt. Szerencsére a csap alatt gyorsan elállítottuk. 

L-el gyorsan konzultáltunk, gyorsan levittem a mentőállomásra, mivel itt van egy lépésre. Felnőtt ügyelet volt, csengettem a csengőt. Kijött a mentőtiszt és a következővel fogadott, miközben a gyerek szája előtt a textilpelenka, és lóg a vállamon:

- Gyerekkel nem lehet idejönni! (talán még köszönt, de azért nem esküdnék meg rá...)

Erre én: 

- Ne haragudjon, nem azért jöttem, de a férjem, akinek jogosítványa van és vezeti is az autót, otthon vigyáz a kisebbre, mi meg átszaladtunk.

- Mentőorvos sincs, a kórházba kell menni az ügyeletre.

Erre én:

- Akkor mi legyen, menjek haza és hívjam ki a mentőket? Vagy addig vérezzen el a gyerek esetleg?

Erre ő:

- Hát azt azért ne, jöjjenek be.

Mondom én:

- Azért jöttünk, hogy megkérdezzem, be kell-e vinni az ügyeletre, össze kell-e varrni a gyerek száját, vagy hogyan legyen tovább?

Erre ő végre hajlandó volt egy pillantást vetni a gyerekemre, akinek az álla-szája még mindig a pelenkába volt csomagolva. Szerencsére addigra a vérzés valamilyen szinten már elállt. Rövid nézegetés után azt mondta:

- Úgy néz ki, össze kell varrni, menjenek be a sebészeti ambulanciára. Meg tudják oldani?

(Jééé, van rendesebb hangnem is??)

Mondtam:

- Meg fogjuk oldani, köszönöm szépen, viszont látásra.

Kifelé jövet Marci még mindig a kezemben, felhívtam anyáékat, hogy Papust küldje már át mivel Vencel már aludt, mi meg gyorsan felöltöztünk és irány a kórház. Ekkor már este 10 óra volt. 

Mondanom se kell, hogy a kórházban egy lélek se volt, tök sötétben mentünk át az udvaron, L világított a zseblámpájával, hogy lássunk egyáltalán valamit. Az ambulancián teljes csönd, mire rájöttem, hogy telefonálni kell  - gondolom az osztályra - és így jött egy orvos, aki megnézte az én nagyfiamat, aki úgy meg volt szeppenve, hogy sírni se mert. Ő úgy látta, hogy nem kell összevarrni, szépen be fog gyógyulni magától. A fogára nem tudott semmit mondani, azt mondta, ő nem fogorvos, menjünk gyerekfogászhoz. Mikor megemlítettem neki, hogy Bioparox-ot fújunk éppen, azt se tudta hirtelen, hogy az mire is való. Fentiekből remélem, jól válaszolt, és valóban nem kell összevarrni azt a tejfognyi kiharapás részt a fiam szájában. 

Ezek után félig-meddig megnyugodva hazajöttünk, Marci mellettem aludt az éjjel, de mivel már majdnem 11 volt, mire lerendeződtek a dolgaink, pillanatok alatt ment is az elalvás. Szerintem viszonylag jót aludt ...

Ez a fog kérdés csak nem hagyott nyugodni, még éjjel előkerestem a Dr. Spock könyvet, abban olvastam ugyanis még régebben, hogy vissza kell nyomni a kimozdult fogat és akkor visszanőhet. Újra megnéztem, és valóban ezt írta.

Ma reggel L-t elszalasztottam, hogy nézze meg, mikor van gyerekfogász, hánytól rendel. Azt mondta neki az asszisztens,  hogy 12-től mehetünk. A délelőtt gyorsan eltelt, gyereket ápoltam, a szája kétszer akkorára dagadt, tiszta véraláfutás, a foga a gyökerénél véres. Végülis anyáéknál ebédeltünk, evett rendesen. Nagyon nem akarózott neki menni a fogorvoshoz, de végül kötélnek állt. 3/4 1 körül értünk oda, orvos még sehol se volt. Szegény Marcim nagyon-nagyon meg volt szeppenve, két szót se szólt hozzám. Kérdezem tőle: Félsz? Erre ő: Nem. Erre én: Ideges vagy? Ő: Igen! :) Ééédesem ... hát még ha tudnád, anyád milyen ideges ...

És hát hogy is lehetett volna a párbeszéd az asszisztenssel, mint a következő:

- A kisfiú miatt jöttek?

- Igen, tegnap elesett és kimozdult a foga, azt mondták a sebészeti ambulancián az éjjel, hogy jöjjünk el megmutatni. (még szép, magamtól is elhoztam volna, de ezt már csak hozzágondoltam...)

- Melyik óvodába jár?

- A Kálvin téribe.

- Húha, az baj, mert az körzetileg nem ide tartozik.

- Hát hová?

- A Liget utcára. (azt se tudtam, van másik gyerekfogászat a városban ...)

- Ne haragudjon már, de az egyébként most hogy jön ide, hogy ő melyik óvodába jár? Nem szuvas a foga, nem fáj, hanem kiütötte és jöttem megnézetni egy gyerekfogorvossal.

- Hát jól van, de szűrésekre is oda járnak a doktornőhöz. Van TAJ kártyájuk?

- Igen, azt hiszem elhoztam.

- Akkor keresse elő és csinálok egy kartont, megnézi majd a doktornő, ha megérkezett.

Most akkor mivan??? Körzet van, vagy mi van? Adott egy gyerek, aki megsérült, adottak orvosok, akiknek az a szakterületük ami. Akkor hogy jön ez ide, hogy ő hova jár óvodába? 3 és fél éves, az óvoda 5 éves kortól kötelező. Én azt gondoltam, hogy ahol lakunk, ahhoz ez a legközelebb eső gyerekfogász, akkor oda viszem. Ennyi erővel már Szegedre is vihettem volna ... azt hittem, felrobbanok az idegtől!!!

Szerencsére a doktornő kb. 1-kor meg is érkezett a 12-kor kezdődő rendelésre. Megnézte, megdicsért, hogy milyen jól tettem, hogy visszanyomtam a helyére a fogacskát. Úgy látja, elég szépen rögzült. Egy-két hétig biztosan érzékeny lesz, addig adjak pépes kaját, utána ha mégis elhalna a fogacska, akkor ő felnyitja, de kihúzni nem kell valószínűleg.

Marcim úgy viselkedett, mint egy hős! Egy szó nélkül megmutatta a fogát a doktornőnek, semmi sírás, semmi hiszti. Készítettem is be neki 5 kis matricát, jutalomból gyorsan odaadtam neki, meg kapott a fogorvosnál egy kis füzetet a maradandó fogakról, azzal volt elfoglalva.

Azért megkönnyebbültem valamilyen szinten. Nem tudok túllépni azon, hogy TERMÉSZETESEN én vagyok a hibás, ha nem csúszós talpú zoknit adok rá, akkor nem esik el és nem töri össze magát ... emésztem magam rendesen ...

Amiért nem írtam blogot mostanában ...

annak nagyon-nagyon egyszerű és prózai oka van. Nincs rá időm. Illetve ez így erős túlzás, inkább úgy írom, hogy nehéz úgy koncentrálnom a gondolataimra, hogy közben valamelyik a nadrágszárom húzza, vagy bebújik a hátam mögé a fotel és a kanapé közé és leshetem, hogy mikor nyom egy "nagyreset"-et a számítógépen. Aztán itt van újra - na nem az ősz - hanem a betegségszezon. De könyörgöm, miért kell mindig, minden kis takonykórt légcsőhuruttal befejeznie ennek a Marcigyereknek? Hát a szívem hasad már meg, hogy soha nem tudja abbahagyni a köhögést.
Amit már próbáltunk:
- antibiotikum
- orrcsepp
- orrkenőcs
- prospan
- stodal
- calcimusc
- kanalas gyógyszer
- nemírommilyencég aloe-s gyerekvitaminja és másfajta gyerekek vitaminja
- echinacea
- c vitamin
- spiropent (ez használna, csak a gyerek elviselhetetlen tőle)
- rectodelt és sedotussin (ezek is jók, de előbbit durvább, mellkaszörgős időszakokra tartogatom, utóbbit egyszerűen kivonták a forgalomból, csak azért, mert nekünk bevált)
- légtisztító
- illóolajos párologtatás
- luuf balzsam
- stb. stb, ami már eszembe se jut, valamint ezek kombinációi, és semmi, de semmi nem használ. Egyszerűen már ott tartok, hogy valóban lekenem disznózsírral és befolpack-ozom, aztán várom a csodát. Mellesleg - remélem, nem fogom elkiabálni - mintha mára javulna a helyzet. De ezt talán le sem írtam  ...

Na persze, a kicsi se maradhat ki belőle, de ő sokkal, de sokkal kisebb szenvedés árán túljut rajta. Egy kis orrporszi - jókat röhög a porszívó láttán, míg az orrába nem dugom - antibio, prospan, kálcium és már szinte meg is gyógyult.

Fentiekből kiderül, hogy az elmúlt másfél hétben a következőket csináltam:
- gyógyszeradagolás
- orrtörlés
- orrszívás
Felváltva, egymás után, naponta akár többször is. Igen, fárasztó. Főleg az, hogy látom, hogy szenvednek, megteszem, amit tudok, de a helyzet mégse javul. Ez visel meg legjobban. Attól viszont nagyon félek, hogy úgy járunk, mint annak idején Marcussal, hogy a kórházban kötöttünk ki 5 napra. Ezt nagyon nem szeretném.
Persze vasárnap is visszavittem doktornőhöz ügyeletre Marcit, torka-tüdeje-mellkasa teljesen rendben. Oviba azért ne menjen, mert többet hozna haza, mint amennyit bevisz, így itthon élvezzük egymás társaságát.

Egyébként nagyon jól elvagyunk, próbálom a mesenézést minél jobban lecsökkenteni. Általában reggel 7 és 7.30 között Marcim ébred, vackol mellém az ágyba. Első mondata: anya, tejecskét kérek! :) A második: Anya, mesét szeretnék! :) És mit tehetnék? Megyek, csinálom a tejet és bekészítek egy kis mesét. Legalább a kicsi kipiheni magát addig. Aztán miután a kicsi felébredt és kilustálkodta magát az ágyban, addigra a nagy is készen áll az aznapi csínytevésekre. Aztán délelőtt mindenféle dolgokat kieszelünk, hogy elteljen az idő, utána ebéd és pihenés. A délután már-már szokásos, de azért nehéz a figyelmet fenntartani főleg úgy, hogy most a játszóterezés se lehet program.

Hát, remélem, hamar meggyógyulnak. Ráadásul az utóbbi napok teljesen mások lettek, mint a többi, de erről majd még írok.

Addig is két kép a kis betegekről: