2011. 02. 23. - 37.

Mondom én, hogy ez egy szülinapos időszak nálunk. A legkedvesebb férjecském, L ünnepli ma a születésnapját. Bulit majd a hétvégén tartunk, ezért a mai ünneplés meglehetősen szolidra sikerült. Szívemben annál bensőségesebb volt. Megleptem őt egyik kedvenc írójának (Douglas Adams) könyvével (mellesleg a sci-fi-vel sose fogok azonosulni, de ha ő szereti, a polcon elfér ...). Megfőztem egyik kedvenc ételét - bolognai spagettit, sütőben összesütve. Ünnepeltünk, csöndesen, meghitten. Ültünk a kanapén, a fiúk az ölünkben és beszélgettünk. Jók ezek a pillanatok, nagyon szeretem őket. Aztán megsült a vacsi, közben kopogtattak az ajtón. Megérkeztek anyáék egy üveg pezsgővel. Koccintottunk. Szép délután volt, azt mondom.

A torta is körvonalazódik bennem, de végleges formát természetesen majd csak ezután kap, egyelőre ötletelek. Várom, hogy mit fog szólni hozzá, szerintem "ütős" lesz.

Persze hogy az örömbe egy kis üröm is vegyülhessen, a fiúkat ma elvittem a doktornőnkhöz. Már tegnap reggel köhécselni kezdett Marci, Venci meg még mindig ugyanott tart a köhögéssel, ezért délutánig úgy döntöttünk, elvisszük őket az ügyeletre. De vajon minek vittük el? Diagnózis: Marcinak halványrózsaszín a torka, holnapra tuti piros lesz. Vencelnek inkább nem ír semmit, mivel nem ő az orvosunk, fejezze be ő a kezelést, ha már ő kezdte el. Igyanak kálciumot. Hát jó. Ma reggel irány a mi orvosunk. Diagnózis (kb. 1 óra várakozás után): Marci torka nem piros (garantáltan a két C-vitamintól van, amit tegnap adtam neki), Venci tüdeje tiszta. Doktornénink kis hezitálás után mégis felírta nekik az antibiotikumot, nehogy elfajuljanak a dolgok. Én meg nem merem nem beadni, nehogy középfül-gyulladás legyen belőle megint, azt nagyon nem akarnám. Szóval újra hármasban vagyunk itthon ... szeretem az ilyen napokat, főleg, amikor Marcimnak is jó a kedve és nem bántja okkal-ok nélkül a testvérét!

A mormoták a gyerekszobában laknak

Valamint néha az ágyunkban ... Marcim jó szokása október óta, hogy valamikor hajnalban, amikor megébred, akkor átvackol hozzánk. Néha takaró nélkül, néha hozza a takaróját, néha pedig a komplett felszerelést hozza magával: kispárna, kismaci, takaró. Más úgyse hiányzik már a mi két személyre szabott ágyunkba. És jön. Minden éjjel. Megállíthatatlanul. Hol hajnal 3-kor, hol 5-kor. Először azt hittem, a feltartóztathatatlan anyahiányát próbálja éjjel pótolni (mert így Vencus nem akadályozza meg semmiben), de neeeem! Az történt ugyanis, hogy mondtam L-nek, tegyük már meg azt, hogy én alszom belül, ő kívül és akkor majd nem lesz olyan érdekes a mellettünk alvás. De nincs köze ehhez, ugyanis L mellett éppoly jó aludni, mint anya mellett. Aztán néhány éjszaka után rájött, hogy ha közöttünk bújik be, akkor mindkettőnkből kaphat egy kicsikét. Ezt azonban L kb. 3 át nem aludt éjjel után megunta. Főleg akkor, mikor Marcim keresztben vetődött az ágyba, engem eltolva, apját pedig szájon rúgva érkezett meg. Itt gyorsan betelt L-nél a pohár, és ezzel a mozdulattal vitte vissza a kiságyába.

Vencel egészen más. Ő teljesen jót tud aludni az ágyikójában. Sőt... ha néha megébredne valamiért és nem tudna visszaaludni, akkor ki szoktam hozni magam mellé, hogy majd ott visszaalszik. Ez még talán egyszer, ha bekövetkezett. Nem tud mellettünk aludni, csak a helyén. Ez önmagában nem baj, sőt! (A "babaszag" - igen, még olyan kis "babaszagú" tud lenni -  szagolgatásáról alkotott elképzeléseim ugyan itt ködbe vesznek, de ez legyen a legnagyobb bajom.) Ma azonban túltett minden elképzelésemen. Az teljesen megszokott, hogy amikor Marci végre (nyolc: keljélmárfelindulnikellapamérgeslesz! felkiáltás után) felkel, akkor viszont az egész családnak kelnie kell, beleértve a legkisebb korút is. Ilyenkor csak reménykedem, hogy vissza tud még Vencus aludni, mert ha nem, akkor 11-kor már teljesen fáradt, ebédelni nem akar, délután pedig nem tudom felébreszteni, mikor Marciért indulni kell. Szóval ujjaim keresztben és várom a csodát, ami néha valóra válik. Ma is így volt. Kicsim közölte bariton hangján, hogy "iszókát kérek", ami azt jelenti, hogy a választott személynek 250 km/h sebességgel kell rohannia egy cumisüveg finom innivalóval (ami sajnos sohasem víz), hogy ő annak teljes tartalmát a gyomrába helyezhesse. Ma én voltam a szerencsés kiválasztott. Mire beértem a cumisüveggel, ő már újból aludt. Hát letettem a fejéhez közel, hogy majd kiszolgálja magát. Ő viszont csak aludt és aludt. Fél 9-kor bekapcsoltam a gépet, megnéztem a friss híreket, ő még mindig csak aludt. 9-kor már egyre sűrűbben kukucskáltam be hozzá, de nem akart kelni. Fél 10 után megjött Papus, akkor benézve láttuk, hogy a cumisüvegből kifogyott az "iszóka", de a gyerek alszik tovább. És ez 10 órára sem változott. És fél 11-re sem. Itt már nem bírtam tovább. Aggódó énem egyből üvöltött a fülembe, hogy minimum agyhártyagyulladása van, azért ilyen aluszékony. Hát felébresztettem. Persze minden gond nélkül, vigyorogva ébredt, de aztán egy 10 percet még ellustálkodott Papája vállán. Éhes egyáltalán nem volt, amit én ezen pillanatig sem értek, de végül fél 1-kor magához vette az első adag ételt aznapra. Persze a délutáni alvást kivette a napirendjéből mára.

Amikor 3-kor mentünk Marciért, akkor kezdett fáradni, de akkor már szóba sem jöhetett az alvás, így az egész délutánjukat egymás szolid ölésével töltötték.

De akkor is olyan szeretnivalóak!

2011.02.21 - 65.

Igen, ez egy ilyen szülinapos hónap. És a sorozat még nem áll meg. A mai nap viszont csakis apukámról szól, 65 éves lett! Isten éltessen, Apukám!

Igazából a "bulit" szombaton már megtartottuk. Gőzerővel készültem az ünnepre, a tortakészítés ismét az én feladatom volt, amit mindig örömmel vállalok. Minden torta egy újabb kihívás. Tavaly kezdődött ez a szerelem, egyre több és több szerszámmal szerelem fel magam, hogy jobb és jobb művet alkothassak.

Mivel az apukám mindene a kiskert, ezért ehhez kapcsolódva készült el a tortája, ami ilyen lett:

 

Nagyon sok volt vele a munka, és a szomszédasszonyom felajánlotta a segítségét, amit örömmel el is fogadtam. Egész pénteken alkottunk.

Zárójelben írom, hogy ez amolyan "állatorvosi torta", az összes létező hibát, amit elkövethettem, azt el is követtem. Pl. beleöntöttem a tepsibe a nyers piskótatésztát úgy, hogy nem tettem alá fóliát, hanem szépen kivajaztam, mintha kapcsos forma lenne. Aztán elvágni is katasztrofálisan sikerült, máskor mindig sikerül az is. A krém se állt úgy össze, ahogy szerettem volna, a zseléhez sok vizet öntöttem, így nem kocsonyásodott meg. Stb. stb .. a legjobb az volt, hogy a fondant alatt elfelejtettem levajazni a tortát, így az oldala nem lett szép egyenletes, és minderre abban a szent pillanatban rájöttem, mikor ráterítettem a fondantot a megtöltött piskótára. Akkor már értelme nincs leszedni, mert a krém összekenné csak a fondantot. Hát így maradt. A szeretetemet sütöttem bele. Viszont nagyon nagy sikere volt, és ez kárpótol mindenért.

A fiúk ismét vittek ajándékot. Persze kapkodva készült ez is, észre se vettem, hogy a keret üvegén van egy védőfólia, amit elfelejtettem lehúzni. Csak már délután vettem észre, ezért a fotók is így készültek.

A nap lényege az volt, hogy mindannyian nagyon jól éreztük magunkat! Még egyszer nagyon boldog szülinapot Apukám!

Vízilények :)

Itt vannak igazán elemükben egyébként. A kád a béke és a nyugalom szigete. Itt mindig csend és nyugalom honol, ahogy a képeken is látszik. Ki érti ezt? :)

2011. február 11. - 60.

Péntek este anyukám betöltötte a 60. életévét. Még kimondani is meglepő, hogy az én fiatalos, csinos anyukám, akinek korára vonatkozó gyerekkori élményem az az, hogy ő 36 éves. Akárhogy teltek az évek, ő mindig annyi maradt. (Ha megkérdeztem volna, ő minden bizonnyal inkább a 18-ra szavazott volna).

Ez az év igen jeles egyébként, apukám 21-én fogja ünnepelni a 65. születésnapját. Nagy bulival készültem, mert anno, mikor Papus a 60. évét töltötte, a szűkebb családot összerántottuk és egy nagy tortával megünnepeltük őt. De most nem akartam "titkosat" szervezni, mivel két napot nem tudtam volna összehozni. Azt szerettem volna, ha előre egyeztetjük a dátumot, de ők gyorsan leszavaztak, mondván "minek ekkora cirkuszt csinálni ebből"? Hát jó, legyen úgy, ahogy ők akarják.

Azért a meglepetés nem maradhatott el. Anyának Edina szomszédasszonyommal készítettünk (azaz inkább ő készítette) egy nagyon szép virágkompozíciót, amibe belecsempésztem két "biankó" színházjegyet a Makrancos hölgy előadása, aminek 25-én lesz Szegeden a premierje. Majd egy anyának is megfelelő időpontra váltunk jegyet és elmegyünk. A fiúk egy-egy kis papírszívet vittek mamájuknak.

Másnap ebédre voltunk hivatalosak, oda pedig sütöttem egy - szerintem - igen cuki kis tortát. Látszik, hogy tavaly áprilisban véget ért a szülinapos szezon, és közel egy éve nem sütöttem senkinek tortát. Kijöttem a gyakorlatból, de aztán néhány óra munkával csak sikerült összehozni. Szerintem az íze se lett rossz, de én elfogult vagyok ugyebár.

A lényeg, nagyon jól éreztük magunkat!

Néhány életkép a nagy napról:

Az ajándékok:

A fiúk :) :

A torta díszítetlenül:

 És díszítve:

 A tesztelő:

Anyukám, Isten éltessen sokáig születésnapod alkalmából!

"Csajos" hétvége és díjeső ...

Ez a hétvége igazán "lazulósra" sikerült, hogy kellőképpen XXI. századian fejezzem ki magam.

Szombat: csajos klub! Nagyon-nagyon vártam, hiszen szinte ez az egyetlen olyan időtöltésem, amikor független lehetek, a gyerekekre L vigyáz (vagy a mamiék, ha leszervezem) és én ÉN lehetek végre. Akkor is, ha csak hallgatólag veszek részt a beszélgetésekben, akkor is ha akad valami nagyon fontos megosztanivalóm. Jó a "Csajok" között lenni, az idő úgy repül, hogy észre se veszem, már jönni is kell haza. Kell? Hát, azért a jó ízlés hazavezet, mert ennek a két kis lurkónak a fürdetése még mindig logisztikai kérdés is egyben, így egy embernek mégiscsak kétszer annyi meló, mintha egyikőnk besegít a másiknak. Amikor hazaértem, pont áztak a legények, de mikor megláttak, egyből ki akartak szállni a kádból. Hát így is lett, száradás és öltözés után egyből rohantak a karomba és ki se akartak jönni. Marcim legkedvesebb szórakozása most a régi Avon és Oriflame katalógusok illatos oldalainak szagolgatása. Ebből a játékból rögtön 4-5 kört is kerülni kellett, mert már annyira hiányoztam neki. Olyan édesek voltak, olyan jó volt hazajönni!

Ma délelőtt - miután a kiskorúak közel 9-kor keltek ki az ágyból - egy kis gyors takarítással múlattuk az időt. Utána szokás szerint anyáéknál ebédeltünk. Míg a kicsi a délutáni sziesztáját töltötte, én Jucus barátnőmnél töltöttem egy kerek órát, aki történetesen épp anyáék felett lakik jelenleg (pontosan úgy, mint gyerekkorunkban). Úgy érzem, ráfért ez a kis lélekmelegítő egy óra, nem túl jól mennek mostanában a dolgai. És hát mire valók a barátok, ha nem erre? Aztán a délután olyan jól sikerült, hogy 6 előtt keveredtünk haza. Fürdés-játék-fekvés a nap záróprogramja. Csak valamiért én nem vagyok álmos ...

Macus a héten két dologgal is meglepett, az egyik:

 Nagyon-nagyon szépen köszönöm! Igazán jól esett egy olyan embertől kapni egy ilyen díjat, akit én nagyon nagyra becsülök és tisztelek. Nagy örömmel tölt el, hogy - bár ismertük egymást régebbről is - megismerhettem őt, mint embert. (Na ez nem lett valami értelmes mondat, de ő úgyis tudja, miről beszélek ...) Nagyon-nagyon nagy örömömre szolgált!

Szintén ő lepett meg a héten egy "Baráti ölelés" díjjal. Ezt is nagy tisztelettel köszönöm!

Igazából mivel én inkább írom a blogot, mint másokét olvassam (csakis idő hiányában!!!), illetve akiket olvasok, ők már mindannyian megkapták, ezért csak néhány embernek küldöm tovább. Ők pedig Lepkevár, Jutka (ő a másik énem része :) ), Kristina (akinek a zárt a blogja) és a Tűvarázsló Zsuzsa, mert mindig nemes cél mellé áll! Lányok, fogadjátok szeretettel!

Alkotó délelőttöt tartottunk

Miután - az égieknek (és a lóerős gyógyszereknek) hála - a szimpla fekvésnél sokkal jobban érezzük magunkat, a gyerekek úgymond nem férnek a bőrükbe. A szobafogság azért még uralja a közhangulatot, de legszívesebben a falat már kirúgnák, annyi erő van bennük. Emlékszem, pár nappal ezelőtt még mit nem adtam volna egy kis egymás pofozásáért, vagy a "nem" - "de" párbeszéd unásig való hallgatásáért. De most hogy ez az idő is bekövetkezett, inkább elfoglaltuk magunkat. Pogácsát sütöttünk! Marcim egyébként is szereti a konyhai kalandozásokat, sőt valamelyik nap egyenesen megkért, hogy vegyük elő a szakácskönyveket, mert ő nézegetni szeretné. Hát ennek sikerrel ellenálltam a délutáni alvásra való tekintettel, de most eljött az ő ideje.

Így sikerült:

Nagyon jól múlattuk az időt, nagyon élveztem, ahogy szaggatták a pogácsákat, gyúrták-nyújtották a tésztákat. Persze mindkettő gyorsan ki is dőlt ebéd után ...