2009. november 27., péntek

Megérkezett!

Végre megjött a levél a bizottságtól, 11-én mehetünk! Ezek a dolgok mindig jó érzéssel töltenek el, megint egy lépéssel előrébb vagyunk Vencus egészségessége felé! Épp mentünk Szegedre, Erával, gyerkőkkel, mikor kifelé menet megláttam a postaládában a levelet! Hurrá!

2009. november 26., csütörtök

5 év

L szerint ma jegyzett el öt éve. Húha ... nekem leesett az állam, hogy már ennyi idő eltelt azóta. Mintha csak ma lett volna .. haha, ez így nem igaz, bizony-bizony keresgélni kellett az emlékeim között, hogy hogy is volt. Aztán szép lassan eszembe jutottak a dolgok. Főiskola, vizsgaidőszak ... L hazaállít egy délután. Jövő hét szerdán meg szeretném kérni a kezed! Húha... (na, nem rogytam össze, lábak nem remegtek, hiszen már szinte lebeszéltük, hogy összeházasodunk) Másnap gyűrűnézés, szerdán gyors vacsi, virág és gyűrűfelhúzás. Hmm... még most is kellemes bizsergés jár át, ha visszaemlékszek ...
Persze másnap jött szomorú valóság, vizsgáztam a fősulin. Rita segített át, mert természetesen tanulásról szó nem volt, de a vizsga is meglett.

Ja, és a lényeg: megállapítottam, hogy fenti esemény nem öt, hanem hat évvel ezelőtt volt! Ezen elidőztünk kicsit, de végül nem hoztunk döntést, hogy kinek állítása igaz.

Kaptam egy gyönyörű csokor virágot.  Nagyon jó érzés volt, nagyon jól esett ebben a strapás időszakban ez a kis nosztalgiázás.

2009. november 23., hétfő

Kihagy az agyam

Tegnap rávettem anyát, hogy menjünk, sétálgassunk kicsit a fiúkkal a városban. Így is lett. Kigondoltam, hogy elviszem a füribe a számlát, hogy elszámolhassunk. Viszont arról elfelejtkeztem, hogy amikor L intézte az adósságcsökkentési támogatást, akkor magával vitte az irataimat és szépen feltette a szekrényre. Én meg szépen otthagytam. Így hát otthon maradt. Minderre akkor jöttem rá, amikor beléptem a füribe. Nem volt ciki egyáltalán... :-) Anya meg nézett nagyot, mikor épp csak beléptem a fürdőbe (mert ő vigyázott a fiúkra kinn) és már jöttem is kifelé. Hát, nem vagyok valami kipihent, az már biztos...

2009. november 22., vasárnap

Névnapi ebéd anyáéknál

Reggel gyorsan kiszaladtam a piacra, vettem anyának egy szép kis csokrot, hiszen náluk ebédeltünk. Egy amolyan névnapi ebédke lett, nagyon finom ételekkel. Újházi tyúkhúsleves csigatésztával, birkapörkölt, marosmenti töltött szelet. Mindegyik étel nagyon finom volt. Megbeszéltük, hogy ő süti az édes sütit, én pedig a sósat. Eltökéltem, hogy a Limara féle Hagymás pogácsát sütöm meg. Erre anyukám kibökte, hogy ő feketeerdő-tortát szeretne enni. Mostanában többször csináltam, és általában jól sikerültek. Mondtam, rendben. Ő megsüti hozzá a piskótát, én meg befejezem. Így is volt. Még szombat délután megsütöttük a piskótát. Én kitaláltam, hogy megsütöm a pogit is. Na, ez vita tárgya lett, mert majd másnapra megpuhul.. Legyen úgy, hogy csak bedagasztom, holnap meg kisütöm. Én h.lye, meg ráálltam. Mondanom se kell, a tészta másnapra még a hűtőben is túlkelt, verhettem fel újra, keleszthettem, stb. stb.. na a lényeg az, hogy nem jól olvastam el a receptet, és kihagytam a számításból, hogy még kiszaggatva is hagyni kellett volna fél órát a tepsin, így erre már nem volt idő, különben nem értünk volna oda az ebédre. Hát mit tegyünk? Átvittük a bekelesztett tésztát, és ott sütöttük meg. A recept isteni, a pogácsa nagyon finom lett. Az ebéd is nagyon finom lett! :-) Persze megint estig ott voltunk, amit én annyira nem élvezek, de ez van.

2009. november 21., szombat

Névnapi hétvége

Szombaton édes semmittevés címszó alatt mindig volt mit csinálni itthon. Sokszor merengek azon, hogy lesz-e az az időpont, amikor majd minden a helyén van, nem kell semmit se csinálni. A por le van törölgetve, szennyes nincs a tartóban, vasalnivaló, hajtogatni való sincs és még meleg étel is van az asztalon. Szerintem ez soha nem fog már bekövetkezni a jövőben. Amikor este leülök a kanapéra úgy fél 10 körül, és azon gondolkodom, hogy vajon milyen hátrányt lehetne még behozni arra a napra, hát leginkább arra gondolok, hogy már inkább semmilyet. Aztán szépen hátradőlve próbálok arra gondolni, hogy egyszer képes leszek arra, hogy rendet csapjak a lakásban. Mert nekem ugye mindig alkotni kell ... már felmerült bennem a szakszervezetes karácsony és télapó ünnepség lebonyolításának kérdése is, szerintem az idén az is rám fog várni. Az évi karácsonyi naptárakat is meg kellene még csinálni. Az idén heti naptárat szeretnék magamnak készíteni, minden hétre egy-egy fényképpel a fiúkról. Ehhez megkértem L-t, hozza haza a céges hetinaptárát, hogy a napokat-névnapokat beleírhassam. Ja, és persze mindnekinek a szülinapját-névnapját. Csak azért, hogy ne járjunk úgy, mint anyósom 55. születésnapjával, hogy szépen elfelejtettük ... csak nekem jutott eszembe 4 nap múlva, hogy L nem köszöntötte fel az anyukáját. Hát, szépek vagyunk, mondhatom ...

Tehát vannak feladataim, próbálom teljesíteni őket.

2009. november 20., péntek

Névnapi ajándék Vencitől

Az történt, hogy ma Vencus négykézlábra állt. Na, nem ment neki tökéletesen, testi hibájából adódóan se, de azért próbálta. Aztán újrapróbálta. És megint, és megint ... nagyon édes volt, ahogy nyögött hozzá, erőltette, próbálgatta. Ezt a fejlődési mérföldkövet tekintem én a tőle kapott névnapi ajándékomnak. Jólesett, szívemet megnyugtatta, hogy annyira azért mégse vészes a helyzet, de tud még fejlődni a kicsikém.

2009. november 19., csütörtök

Névnapom és végre hármasban

Ma van a névnapom. Valahogy mostanában ez a dolog izgatott a legkevésbé. Amilyen elfoglaltak vagyunk mostanában, nem jutott eszembe. Csak amikor apukám reggel beállított a gyönyörű rózsacsokorral, akkor esett le a tantusz, hogy milyen nap is van. Nem gondoltam, hogy valaha ez majd így lesz. Gyermekkoromban már napokkal előtte számoltam az időt, vártam, kitől-milyen meglepetést fogok kapni. Mennyire megváltozott ez! Most inkább azon gondolkodom sűrűbben, hogy a gyerkőcök mit fognak kapni Mikulásra, Karácsonyra. Jól is van ez így...

A délelőtt beeső telefonoknak is nagyon örültem, olyanok is felhívtak, akikkel régóta nem beszéltem már! Nagyon jó volt!

Ja, és a nap fontos eseménye, ma Papus nélkül vagyunk. Elengedtem végre szegényt, hogy csinálhassa a maga dolgát is. Annyira szép ma az idő, és mondja az esőt, hadd veteményezzen, ásson, hiszen mindjárt itt a tél. Vencelem meg is hálálta nekem ezt a dolgot, délután fél 4-ig már háromszor aludt ma! Marcim persze ennek a szöges ellentéte (már miért lenne másképp), 3-kor ment el aludni nagynehezen. A délelőttöt csavargással töltöttük, vettünk a maminak ajándékot. Marcim sétált, Vencelt toltam. Hadd szokják ...

2009. november 17., kedd

Tolatás

Vencim tolat. Felvenni/lefényképezni még nem sikerült, de határozottan megindult a mobilizáció útján .. :-) Kinyomja magát a két kezével, majd hátratolja magát, lehasal. Eztután újra és újra megteszi ugyanezt. Így eljut a szoba egyik részéből a másikba. Nagyon élvezi, sokáig elvan ezzel a tevékenységével, ha egyszer eszébe jut. Ha nem jut eszébe semmi érdekes elfoglaltság - úgymint rágni valamit, hasra forogni, stb.. akkor visít. Nem sír, nem ordít, visít. Mint egy szopránénekes. :-) Marci meg csak nézi, hogy "ennek meg ugyan mi baja lehet" :-)) Azért látom ám őket, hogy hamarosan nagy cinkoskodásokra lesznek készen.. 

2009. november 10., kedd

Hozzátáplálás, ó de csodás! :-)

Nos igen, Vencellel elérkezett ez a mérföldkő, hogy egy teljes étkezést kiváltsunk gyümölcs-zöldségpép valamelyikével. Hmm... hát a múlt hónapban már adtam neki ezt-azt, volt módja a fiatalúrnak kísérletezgetni az ízekkel, így bátran vágtam bele az etetésbe. Van itt minden, alma, barack (még nyárról raktam el a fagyóba), banán, cukkíni .. hoppá! Zöldségek! Miután már jó ideje csak gyümölcsöt adtam neki, elérkezett a zöldséges hozzátáplálás. Hát mondhatom, nem arattam osztatlan sikert, sőt! Rettentően el van keseredve, ha zöldségevésre kerül a sor, így minden alkalommal kéznél kell tartanom egy kis gyümölcspépet is, hogy megvigasztaljam a kis érzékeny lelkét. Azért nem adom fel, jövőre már a csurgatott szalonnás kenyeret kell enni, nincs mese! :-)

2009. november 7., szombat

Már megint Limara :-)

A könyvtári találkozó után ismét lehetőségem adódott, hogy Limarával találkozhassak. Timi barátnőjével klubot szerveznek itt a városunkban, amiről - mit van mit tenni - nem akartam én se lemaradni. Küldtem neki gyorsan egy mailt, ő meg szívesen látott a "csapatban". Mára beszéltük meg az első klubtalit. Végül többen lemondták, kb. 10-en lettünk. Érdekes volt, számomra ismeretlen, de mégis ismerős arcokkal beszélgetni. A fiúkra L vigyázott, de keményen ideges voltam, mert vagy négy órát távol voltam tőlük. Persze a fiúk jóóók voltak, aludtak végig! L-nek egy szava se lehet! Tudott rendesen glettelni - ja, még erről nem is írtam, na majd mindjárt! Amikor hazaértem, kaptam hideget-meleget rendesen, hogy miért megyek én el ennyi időre, de Vencus még ezután ébredt fel, tehát szopira simán itthon voltam.

Jó volt kicsit "kiszabadulni" még akkor is, ha tökéletesen jól érzem magam itthon, mégiscsak beszélgettem más emberekkel, szereztem új infókat. Köszönöm, hogy ott lehettem, várom a három hét múlva esedékes következő találkozót.

2009. november 4., szerda

Konzultáció a gyógytornásszal

Még az autóból hazafelé szóltam anyának, hogy beszéljen a gyógytornászunkkal (hiszen együtt dolgoznak), hogy mikor lennék alkalmas a papírmunkát elintézni. Szólt, hogy csütörtökön mehetünk, fél 8-ra. Huhh, gondoltam, érdekes menet lesz, elkészülni a gyerkőcökkel, de semmi se lehetetlen, csak az ember tehetetlen, ugye... Aztán korrigált, 8 óra is jó lesz, mert valaki, akit várt, nem ment el, így jutott ránk idő. Végül csak elég volt, ha én mentem, gyorsan elintéztem a papírmunkát vele. Ez abból állt, hogy küldtünk egy kérvényt Szegedre, egy bizottsághoz (a nevét nem tudom, de szerintem hamarosan meg fogom tudni sajnos), hogy ők is vizsgálják meg Vencelt.

Ja, ennek kapcsán tettem egy kellemes megjegyzést magamban a magyar egészségügyre. Megnézi a gyereket egy gyógytornász, aki látott már pár ilyet. Megnézi a gyerekorvos, megnézi egy gyermekneurológus és ez mind együtt még nem elég ahhoz, hogy egy DSGM tornát kaphassunk. Röhej. Még egy bizottság is megnézi szegényt, hátha kiveszünk az állam kasszájából kb 30 ezer forintot feleslegesen. A férjem után meg körülbelül kétszer annyit fizet be munkáltatója havonta. Hát nem tudok ehhez már mit hozzáfűzni.

Természetesen míg én odavoltam, papus vigyázott a fiúkra. Nagggyon jól elvoltak, túlságosan is .... :-)))))

2009. november 2., hétfő

Neurológia - végre eljutottunk!

Reggel gyorsan összekaptuk magunkat, L kivett egy nap szabit, Papus korán harcra készen állt. Már régóta vártam ezt a napot. Tudtam, ma megtudunk mindent kicsikénk állapotáról. 10-re volt időpontunk, de azt hallottuk, menjünk, mert sokat kell várni. Fél 10-kor már ott voltunk. Épp bementek előttünk. Hohó, gondoltuk, mindjárt sorra kerülünk! No, nem egészen így volt, 12-ig várni kellett, mire végre behívott a tanár úr bennőnket. 

A vizsgálat meglehetősen érdekes volt. Kikérdezett Vencel méhen belüli és születéskori körülményeire. Megvizsgálta a reflexeit, megtapogatta a kutacsát. Egy világítós "tollal" megfigyelte a szemmozgását. Vencus persze ki akarta szedni a kezéből a tollat. Erre ezt jegyezte meg: nagyon élénk kisgyerek! Próbálta ültetni szegényt, ő ugye hozta a formáját. A vizsgálat végén a diagnózis a következő volt: izomtónus eloszlási zavar, tartási rendellenesség, közepesen megkésett mozgásfejlődés. A tanár úr szerint a gyerekorvos írja fel a gyógytornát. Ezt a kijelentését kissé szkeptikusan fogadtam. Igazam lett (de ezt később írom le). Fél egykor végeztünk. Utána még kicsit csavarogtunk és jöttünk haza. Szerintem jól elfáradtak a gyerkőcök...

2009. november 1., vasárnap

Halottainkra emlékeztünk

A tegnapi nap folytatásaként ma Szegeden folytattuk körutunkat. Anya maradt itthon, a négy fiúval mentünk apai nagyszüleim sírjához. Vittünk mécseseket, koszorúkat. Marci kérdezte persze: Hol vagyunk? Papus meg: hát a temetőben. Szerintem nem nagyon értette, mi ez a temető, de bővebben nem firtatta. Talán majd jövőre...

Viszonylag gyorsan megjártuk, fél 12-kor már itthon voltunk. Közben felmerült a gondolat, hogy mi lenne, ha anyával kimennénk az ő szülei sírjához, Papus meg vigyázna a fiúkra. Így is lett. Gyorsan megjártuk, egy csendes ebéd követte ezt a minden évben szomorú napot.

Ezúton égjen itt egy gyertya szeretteinkért: apai nagyszüleim, anyai nagyszüleim, keresztapám, dédnagymamám, L nagymamái és Pista bácsi emléke feledhetetlen számunkra.

Nyugodjanak békében!