2010. június 21., hétfő

Venci szólista 2010. június 21.

A teljesség igénye nélkül, mert úgyse fog eszembe jutni:
- apa
- Mammi (Marci)
- autó
- telcsi
- tejcsi
- alma
- eper
- térsz (kérsz?)
- titálsz (kiszállsz?)
- eee (elment)
- mama
- papa
- ana (néha.. anya persze)
- hia (szia!)

stb. stb .. ha majd még eszembe jut, teszek hozzá ...

Venci elindul egyedül?

Már kb. egy hónapja mutatkoznak jelei, de ma este egyértelműen tudtunkra adta, hogy ő bizony hamarosan egyedül fog járni. Persze PONT nem láttam, de apa igen. Fel is kiáltott, hogy: láttad? láttad? :) Erre én: mit?
Ahogy a nagykönyvben meg van írva. Négykézláb, felguggol, feláll, elindul. Igaz, csak három lépés, de elindul! Nagyon várom már, hogy elinduljon egyedül, újabb bizonyítékát szerezve ezzel idegrendszeri épségének.

Ja, nem is írtam.. múltkor elvittem korai fejlesztő pedagógushoz. Az ördög nem alszik. Mikor egyeztettük az időpontot, akkor még nem tudtam azt, amit a megbeszélt napon már igen. Hogy felesleges minden valószínűség szerint elvinnem. Ugyanis kb. egy hét volt a kettő között, ezalatt Vencel nagyjából 10 új szót mondott ki. Ezzel majdnem kizárok mindenféle - átlagszülőként észrevehető - rendellenességet, de ezt Incike is megerősítette, aki "vizsgálta" őt. Megnyugtatott, hogy az égvilágon semmi baja a gyereknek, de ha mégis úgy gondolnám, vigyem nyugodtan, bármikor szívesen megnézi. Jóvanna, így nyugszik meg az a nyughatatlan lelkem ...

Amikor összefolynak a napok

Az utóbbi napokban semmi, de semmi extra nem történt. Talán pont ezért érzem úgy, hogy reggel van meg este, semmi más. Anya szabadságon van, sokat vagyunk együtt. Amikor a nap véletlen kisüt, és a 23 foknál neadjisten melegebb van, akkor délutánonként - vagy jobb esetben Marci egész napra - kimegyünk a kertbe, a gyerekek kicsit játszanak, hintáznak, a nagyok beszélgetnek. Egy-két kerti munka is elvégzésre kerül, bár az örökös sár megnehezíti a rendes termesztést. Az a minimális fokhagyma is, amit apukám vetett, jó részben kirohadt. Ilyenkor kapizsgálom azt, ami ott fenn északon történt az elmúlt hetekben, amikor is emberek évtizedeken át végzett munkája válik pár nap, pár óra alatt semmivé. Vajon az ő lelkükben mi lehet?

2010. június 2., szerda

Marci mesék

Már régóta az a program esténként, hogy mesét olvasok. Pontosan nem emlékszem, mikor kezdtünk hozzá. Tudom, hogy az "okos" gyereknevelős könyvek (épp eleget olvastam át belőlük) azt mondják, hogy 6, azaz hat hónapos kortól el lehet kezdeni a meseolvasást, na de az én gyerekeim aztán baromira nem voltak erre vevők. Talán valamikor két éves kora körül kezdett el érdemben foglalkozni a mesevilággal. Először jöttek mindenféle rövidebb történetek, majd hosszabb mesék. Aztán Vencel érkezésével, és a fiúk egy szobába költözésével kezdődtek a logisztikai problémák a meseolvasás terén. Rájöttem, hogy az a jó megoldás, ha fejből mondok mesét. Na igen, de milyet? Arról nem vagyok híres, hogy bemagoljak régi történeteket, csak azért, hogy aztán pár hét alatt újat kérjen. Inkább találok ki fejből. Így is lett. Kicsit gondolkodnom kellett, de csak összehoztam az elsőt, majd utána a másodikat is. Lejegyzem ide őket, hogy meglegyenek az utókor számára is:



Panna és a cicája

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szőke kislány meg annak a cicája. Ezt a kislányt Pannának hívták, egy nagyon szép, hosszú hajú kislány volt, haját vagy copfban, vagy leengedve hordta. A cicája is egy nagyon aranyos kiscicuka volt, hegyes fülei voltak és hosszú bajuszkája. Panna meg a cicája nagyon jóban voltak egymással, mindig mindent együtt csináltak, mindig mindenhová együtt mentek. Együtt ettek, együtt ittak, együtt fürödtek, együtt sétáltak és együtt is aludtak. Na persze nem egy ágyban, hanem Panna az ágyikójában, a cica meg az ágyikó mellett, egy külön cicáknak kitalált kis kosárkában. És ez így ment minden nap.


Egyik reggel Panna fölkelt, és a cica nem volt sehol. Kiugrott az ágyból gyorsan és kiabálni kezdett:
- Cicuka, cicukám! Hát hová lettél? - de hiába kiabált, a cica nem jött elő. Megnézte mindenhol: az ágy alatt, a szekrény alatt, a fiókos szekrénynél, de a cica sehol se volt. Szomorúan ment reggelizni. A szülei egyből látták rajta, hogy valami baj van. Kérdezték is tőle:
- Panna, mi a baj?
- Hát, Szüleim, az a baj, hogy a cica elveszett.
- Hogyhogy? - kérdezték a szülei.
- Hát úgy, hogy reggel mikor felkeltem, nem volt sehol. Hiába néztem meg mindenütt, sehol se találtam.
- Semmi baj, megreggelizünk és együtt megkeressük! - válaszolták a szülei.
Így is lett. Gyorsan megreggeliztek és elindultak a cicát megkeresni. Megnézték mindenhol: az erkélyen, a teraszon, a padláson, az udvaron, a szomszéd házak kertjében, a környező utcákban, de a cica nem lett meg. Panna nagyon elszomorodott, biztos volt benne, hogy ő meg a cicája soha többet nem találkoznak, már soha többet nem játszanak együtt. A nap így telt el, hogy a cica nem került elő. Pannának így kellett lefeküdnie.

Másnap reggel Panna fölkelt, és mintha mi sem történt volna, a cica ott feküdt a kis kosárkában és édesdeden aludt. Na, Panna megintcsak kiugrott az ágyból és megint kiabálni kezdett:
- Cicuka, cicukám! De jó, hogy előkerültél! Hol voltál? Hát már összevissza keresgéltünk, hogy hova lehettél!
Erre a cica így válaszolt:
- Jaj, Panna ne haragudj, igazad van! Tudod, az úgy volt, hogy a szomszéd cicának születésnapja volt és ebből az alkalomból házibulit rendezett a szomszéd ház padlásán. Ide meghívta a környékbeli cicákat is, így én is ott voltam. Ettünk-ittunk, táncoltunk, jól éreztük magunkat. Én úgy elfáradtam, hogy ott, ahol voltam, álomba szenderültem, és átaludtam az egész napot.
- Na de Cicukám, hát ilyet nem szabad csinálni! Hát én már úgy aggódtam érted, már teljesen biztos voltam benne, hogy mi már soha többet nem játszunk együtt! Máskor kérlek, ne csinálj ilyet légyszíves. Ha menned kell valahová, kérlek szólj, hogy hová mégy, mikor jössz, mit csinálsz és meddig maradsz, hogy tudjam, jó helyen vagy.
Így is lett, a cica megígérte Pannának, hogy ezentúl szól neki, hogy ha valahová megy, hogy meddig marad, mit csinál, mikor jön vissza. Panna így tudta, hogy a cica nem veszett el, hanem jó helyen van, és majd jön vissza hozzá, és még sokat játszhatnak majd együtt ezen túl is.

Amikor az orrom sincs kedvem kidugni az ablakon se..

Egyszerűen már utálom ezt az időt. A mai napi dátum: 2010. június 1. Hééé, Ti időjáráscsinálók odafenn! A június az nyarat jelent! 25-30 fokot, szikrázó napsütést! Nem esőt, monszunt és párát! Egyszerűen nem lehet elindulni itthonról esőkabát, esernyő, vastag holmi nélkül, az ember nem tudhatja, milyen időjárás kapja el útközben. Azaz tudhatja, általában szakad az eső mostanság.

Fenti gondolatmenetemből kiderül, a kedvem is hasonlóan borongós volt tegnap. Annyira felvidultam, mikor L felajánlotta, hogy Marcit elviszi oviba! Még azzal se kellett fáradnom, hogy összeszedjem őket! Reggel aztán mire végül Vencuval kettecskén összekaptuk magunkat, felhívtam Papust, hátha lenne kedve átjönni kicsit babázni. És volt kedve, hát olyan 11 után átjött. Olyan jó volt, játszottak, megetette, stb ... nagyon jó volt kicsit lustálkodni, nem csinálni semmit, "csak" kitakarítani a konyhát, behajtogatni a ruhákat, mosni egy adagot és egyéb apróságok. És L még megkoronázta a napomat azzal, hogy Marcit el is hozta az oviból délután. Egyszerűen tökkéletes! :)))

Gyerekszemészet, endokrinológia és nődoki ... lázas gyerekkel.

Hétfő reggel fél 7. Kelés-indulás. Miután olyan jó és kipihentetőket aludtunk mostanában, versenyeztünk, ki bírja tovább és azértse kel fel. De nincs mese, menni kellett, Vencut várta a doktornéni. Reménykedve léptem be a szobába, hátha langyos a feje végre. És igeeeen! Minden felhő elvonult a fejünk fölül, indulhatunk! Az eredeti terv az az volt, hogy ha lázas lenne, akkor maradunk. Hiába vett ki L szabit, hiába aludt Marci papussal, hiába vett ki mami szabit a nyugdíjfolyósító miatt, maradunk. De nem, minden sínen lévőnek látszott, így gyorsan összekaptuk magunkat és fél 8-kor már indultunk is. Negyed 9 körül már a nyugdíjfolyósítónál voltunk, ahol anya nem túl jó híreket kapott. Bár kb. három hónapja megígérték neki, hogy mehet nyugdíjba, most egyszerűen mégse. És nincs lacafaca, csinálja vissza azt, amit a munkahelyén már lefixált. Mondanom se kell, majdnem a szék mellé ült, mikor ezt meghallotta. Alig tudja még máig is feldolgozni, pedig már szerda van.

Na az első sokk után elmentünk a magánlaborba az én pajzsmirigy hormonjaimat megnézetni. Szerintem így kellene működnie az egészségügynek. Odamegyek 10 órakor, leveszik a vért és 12-re már mehetek érte. Szép, utópisztikus álom ez a mai Magyarországon, de ez van, ezt kell szeretni. Ha pénzed van, minden van, ha nincs pénzed, várakozol és reménykedsz, hogy addig is túléled, amíg lát orvos. 7 ezerért megmondták, hogy nem jók az értékeim, mehetek endokrinológushoz. Persze ezt már csak délben tudtam meg, miután az orvosommal már beszéltem egyébként. Miután végeztünk a magánlaborban - közben persze ömlött az eső - át a női klinikára. Dórával beszéltem, S nem ér rá, szüleszt. 11 után jöjjek vissza. Hát jó, át a szemészeti klinikára. Potom fél óra várakozás után bekerültünk. Vencu szeme rendben, látszatkancsal, szeptember 16-án menjünk vissza kontrollra, addig semmi teendő nincs vele. Nagy kő gurult le a szívemről, olyan jó lenne, ha nem kellene tapaszozni a szemét, annyira örülnék neki! Ezek után vissza a klinikára, végre tudtam S-el is beszélni. Végeredmény: újabb gyógyszer, és reménykedés, h nem tér vissza a végtelen vérzés, mert akkor gyógykaparás lesz a vége. Hát, nagyonnemakaromkéremszépen! Utána vissza a magánlaborba, itt megkaptam a már említett pajzsmirigyhormon eredményeket. Csupa jó napunk volt ... mindeközben az eső ömlött a fejünkre, nyakunkra, baromi felvidító nap volt.

Az egyetlen jó volt benne, hogy elmentünk aztán kicsit vásárolgatni, szétnéztünk az áruházakban, vettünk egy kis kaját. Nagyon hiányzott már Marcim, alig vártam, hogy hazaérjünk.

Ja, és a poén a végére: Vencus mire a gyerekszemészhez értünk, kezdett belázasodni. Onnastól kezdve tiszta nyűg volt, a kocsiban is csak visított, alig tudott aludni. Mire hazaértünk, annyira kikészült, hogy fürödni se akart, hanem csak aludni. L alig tudta megmártani a vízben. Fél 8-kor már aludt. :)

Marci persze édes volt, már hiányolt, mire odaértünk. Jött is hazafelé egy zokszó nélkül. :)