Hát már nagyon rámfért.. három napja ki se nagyon dugtuk az orrunkat a lakásból. Na jó, ez így túlzás, a játszótérig bezzeg eljutottunk. De hogy anyának legyen szép ruhája, szép haja, na azt már nem! Arról a két kispasi gondoskodik! Felváltva alszanak és esznek, eszük ágában sincs együttműködni, én meg már lassan megőrülök a négy fal között. De kitartó vagyok, hiszem, hogy nem lesz örökké így! :-) Ma meg gondoltunk egy merészet és délután L-el felpakoltuk a gyerkőcöket és irány a kiskert! Eper-borsószezon kellős közepette gondoltam, elkel két segítő kéz apának, és hogy majd milyen jó lesz! Valóban jó is volt, csak elfelejtettem :-), hogy egy hónapja sincs, hogy szültem és biza nem bírta úgy a derekam, mint ahogy szerettem volna. Így felváltva őriztük Vencelt, a többiek meg szedték az epret. Mire a borsóra került a sor, megembereltem magam, így az már jobban ment, ki is fosztottuk gyorsan, bár én közben tartottam egy megaszopit Vencivel, de sebaj. Mindkét gyerek jól elfáradt, apával még egy szeretetteljes - bár csak pár perces - összebújásra is jutott idő, el se hiszem!
Cserébe ma Vencel új dolgokat produkált, délelőtt fél órát eltöltött azzal, hogy az ágyában lévő játékokat piszkálta, délután meg olyan kis helyes arcokat vágott. Ja, a tudatos mosolygás egyre jobban megy! Íííme a bizonyíték:
Marci fiam is igazán elemében volt, olyan jó, hogy néha már pár percig meg lehet róla feledkezni, elfoglalja magát, és annyira, de annyira értelmes, hogy elképesztő! Egyszerűen imádom őket, na! :-)
Ja, tegnapról mára újraálmodtam a szülésemet. Hiába, csak nem dolgozódik fel olyan könnyen az élmény, pedig azt hittem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése