nehéz-nehéz...

Vagy már kezdtem ilyen címmel bejegyzést? Nem is emlékszem.. de ma megint azt állapítottam meg, hogy nehéz nekem két gyerekkel. Nem a fizikai ellátásuk okoz gondot, abba bele fogunk rázódni, biztos vagyok benne, hanem azt sejtem, hogy érzelmi útravaló pogácsát nem tudok eleget adni nekik. Főleg Marcinak. Annyira azt sejtem, hogy azt gondolja, egyáltalán nem érdekel, pedig ez nem igaz! Csak hát Vencel is kikövetel magának, és muszáj mindkét helyen helyt állnom. Ráadásul Marci fiam szerintem teli talppal beletaposott a dackorszak kellős közepébe, ráadásul csak úgy! Szóval most minden "nem akarok" és "nem", enni se akar, öltözni se akar, és leginkább összepakolni se akar. Én se. De valakinek meg kell csinálni, és mivel én unom, neki kell. Ebből meg vita van. Nagy. Persze nekem lesz igazam, mégis mardos a lelkifurdalás, hogy már megint őt szidom, ahelyett, hogy puszilgatnám és megbocsátanék neki mindent. De úgy sejtem, hosszú távon mégse ez lenne a jó megoldás, így játszom továbbra is a kemény anyut, közben meg esz a kétely, hogy biztos jó-e ez így? 

Mostanában az is lett, hogy csapkod valamit, ha a Vencel sír. Ma mintha rájöttem volna, hogy azt nem szereti, ha én emeltebb hangnemben szólok Vencire, akkor mindjárt ő is mérges. Talán engem félt, talán őt bántja, még nem tudtam meggyőzni.

A mai nap egyébként szuper volt, anyáéknál voltunk ebéden, így enyém volt az egész nap. Azaz a piac és a hajmosás mégse sikerült, ahhoz nem kellett volna reggel ráhúzni az alvásra. Szóval délelőtt vásárban voltunk (expo-n) és játszótéren, délután újból visszamentünk a vásárba, mert nagyon szuper népi játékok voltak és Marci rettentően élvezte. Mégse tudott elfáradni! Hogy lehet ez?

Az is kezd kialakulni, hogy teljesen át kell szervezni a napirendemet, minden háztartási munkát este kell elvégezzek ahhoz, hogy reggel nyugodtan kelhessek fel. 

És a nap legnagyobb híre, végre megindult a szopi a "beteg" mellemből is, egyelőre megy, csak szerintem kevés benne a tej, ezért nem lakik jól belőle, de igyekezni fogunk...