Kicsi fiam tökéletes szerelemben él a porszívókkal, legyen az kicsi vagy nagy, szögletes vagy kerek, lyukas vagy négyszögletes (ja bocs, ez egy másik történet ...). Mióta a világ világ és Vencel létezik benne, a porszívózás egy élmény. És még bármi más, ami kellően nagy zajt tud okozni. Marcell a szöges ellentéte, mindentől fél, ami a fülének az elviselhetőnél nagyobb hangot ad. Ez a küszöb viszont igen alacsony sajnos. Emlékszem, anno mikor 4D-s ultrahangon voltunk, már ott a hasamban is a füléhez kapta a kezét, amikor az ultrahangfejet a doktorbácsi a hasamra tette. És még nagyobb élmény volt ezzel kapcsolatban az, hogy amikor megszületett és a kórházban voltunk, tolták a folyosón az ebédes kocsit, és ez Marcikámat annyira irritálta, hogy a füléhez kapta akkor is a kezét. Szóval ezt a jó szokását a mai napig tartja. Egyik jó sztori ehhez kapcsolódik. Papus múltkor fúrta fel a fiúknak szánt kabátos-akasztós-polcot (mert magától sehogy se akart felmenni, a férjem meg "nem ért rá"), mindkét fiú üvöltött közben. Marci azért, mert hangos a fúró, a Vencus meg azért, mert nem engedtem oda a nagyapjához az ütvefúrót nézni, ahogy dolgozik. Ki érti ezt?
Na, nem is ez a lényeg: óvodába menet szinte minden nap ugyanarra megyünk. A távhő fűtőműnél meglátta Vencus a kéményeket, és tizennyolc hónapjának minden bölcsességével megszólalt: Porszicsőőőő!!! Az óvodába érve pedig tájékoztatott ismét, hogy az a falidísz, ami egy - valóban - csőszerű izére van rátéve, az is egy "porszicsőőő". Hiába, a fiam egy porszi-fan, el kell fogadjam. :)
Apropó, valaki mondja már meg, mi a logika a következő dologban: akadálymentesítés céljából készült egy rámpa az óvoda egyik bejáratához. (Mázlisták vagyunk egyébként, mert a mi ovinknak három bejárat is jutott ám!) Valamelyik reggel megrökönyödve láttam, hogy ki van írva: mivel fűtik az épületet, fűtésszezonban csak kizáróla egy bejáratot lehet használni. Teljesen logikus. Az viszont kevésbé, hogy ez az a bejárat, amihez a legmagasabbak a lépcsőfokok. Első nap még fel se tűnt annyira a dolog, mivel autóval voltunk, és mi csak beszaladtunk Marcimmal. De most, hogy babakocsival járunk, szembetűnő a probléma: hogy menjek be babakocsival azon a lépcsőkön??? Két nap "vér-verejtékes" küzdelem után az egyik dadusnak szóvá tettem, de persze pusztába kiáltott szó volt az egész. Így nem marad más hátra, mint a mindennapi vacakolás. Már alig várom, amikor hóban-fagyban kell ugyanezt véghezvinni. Hát így vagyunk most ...
Születés ...esemény, amely oly felkavaró, mint semmi más. Elemésztő fájdalomból előbukkanó mámor. Boldogság, mely életemet mindörökre megváltoztatja. Immáron már más lesz a fontos. Saját magam másodlagos lényként folytatom földi pályámat. Amikor belenézek az apró szemekbe, amikor a piciny ujjak szorítják az ujjam, már tudom, amit eddig is tudtam, hogy érdemes a holnapot várni...
2010. november 17., szerda
2010. november 13., szombat
Esti kérdés
Kell-e már ilyen későn blogbejegyzést írnom??? Ezen dilemmázok itt ... hiszen egyik lábam már szinte az ágyban, a másik meg még a gép elé húz, hiszen még ezt is-azt is meg kellene nézni. De már olyan késő van ... (22:38) Más "rendes" ember ilyenkor már rég az igazak álmát alussza ...
Olyan sok jó dolog történt ma velünk/velem, hogy mindenképpen kellene egy kis összefoglalót írnom, de ilyenkorra már kiszáll mindenkedv ihlet belőlem. Pedig mindenképpen le szeretném írni a lehető legtöbb dolgot, ami történik körülöttünk, hogy majd a fiúk jókat olvashassanak, ha majd eljött az ideje. Azt hiszem, ma mégis már inkább az alvást választom, holnap pedig kipihenten újra erőre kapok ...
Olyan sok jó dolog történt ma velünk/velem, hogy mindenképpen kellene egy kis összefoglalót írnom, de ilyenkorra már kiszáll minden
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)