2009. november 4., szerda

Konzultáció a gyógytornásszal

Még az autóból hazafelé szóltam anyának, hogy beszéljen a gyógytornászunkkal (hiszen együtt dolgoznak), hogy mikor lennék alkalmas a papírmunkát elintézni. Szólt, hogy csütörtökön mehetünk, fél 8-ra. Huhh, gondoltam, érdekes menet lesz, elkészülni a gyerkőcökkel, de semmi se lehetetlen, csak az ember tehetetlen, ugye... Aztán korrigált, 8 óra is jó lesz, mert valaki, akit várt, nem ment el, így jutott ránk idő. Végül csak elég volt, ha én mentem, gyorsan elintéztem a papírmunkát vele. Ez abból állt, hogy küldtünk egy kérvényt Szegedre, egy bizottsághoz (a nevét nem tudom, de szerintem hamarosan meg fogom tudni sajnos), hogy ők is vizsgálják meg Vencelt.

Ja, ennek kapcsán tettem egy kellemes megjegyzést magamban a magyar egészségügyre. Megnézi a gyereket egy gyógytornász, aki látott már pár ilyet. Megnézi a gyerekorvos, megnézi egy gyermekneurológus és ez mind együtt még nem elég ahhoz, hogy egy DSGM tornát kaphassunk. Röhej. Még egy bizottság is megnézi szegényt, hátha kiveszünk az állam kasszájából kb 30 ezer forintot feleslegesen. A férjem után meg körülbelül kétszer annyit fizet be munkáltatója havonta. Hát nem tudok ehhez már mit hozzáfűzni.

Természetesen míg én odavoltam, papus vigyázott a fiúkra. Nagggyon jól elvoltak, túlságosan is .... :-)))))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése