Hát mi mást találtunk volna ki a gyerekeknek, mint azt, hogy elvisszük őket állatnézegetőbe. Először a balatonedericsi Afrika-parkot néztük ki, de mivel Editék voltak már tavaly, mi meg tavalyelőtt, ezért inkább L Veszprémet javasolta. Hát menjünk. Nem volt közel, de a gyerkők bírták szokásukhoz híven. Mindjárt az tetszett, mikor odaértünk, hogy a térképünkön és a valóságban nem ugyanazokon az utakon lehetett eljutni az állatkertig. Sebaj, hagytuk magunkat az ösztöneink által vezérelni, és hittünk a táblákban. Lehet, nem kellett volna, mert egy nagy pusztába jutottunk. Azért gyorsan rájöttünk a csomó autóból, hogy ez itt a parkoló lesz, hát kerestünk egy helyet mi is. Onnan kb. 2 kilométerre volt az állatkert bejárata, amit babakocsival-tesófellépővel élmény volt lesétálni. Persze Marcinak vittük a tesófellépőt is, mondván, úgyis elfárad majd. Az első sokk a belépőknél ért bennőnket, 3 éves kortól kell belépőjegyet fizetni a gyerekek után. Még szerencse, hogy ők csak szeptemberben töltik ugye a hármat (hö-hö), így elég volt magunk után is fizetni. Még sok is ... kb. negyed óra séta után felbosszantottam magam azon, hogy az állatkert nagyjából egy 6 éves vagy annál nagyobb gyerek számára élvezhető igazából. Valahogy én, mint babakocsit-fellépőt toló szülő nem voltam oda érte, hogy hegyre fel-hegyről le, lépcsőre fel-lépcsőről le kellene tologálni a "járművet" ahhoz, hogy meg tudjunk nézni mindent. Vagy "B" tervként otthagyhattam volna a pelenkázótáskával megrakott kocsit teljes magányában, míg én felmegyek a szurikátákat megnézni. Aztán megnézhettem volna azt is, hogy mi maradt a táska legalján esetleg. Még jó, hogy két gyerek-két szülő kombinációban mentünk, így apa felvitte a gyerekeket az állatokat megnézni, én meg lenn vigyáztam a cuccra.
Egy idő után, amikor elfogyott a látnivaló, akkor meg arra nem jöttünk rá, hogy merre kellene továbbmenni ahhoz, hogy a többi állatot is megnézhessük. Editék bevállalták, hogy a szűk tanösvényen végigmennek, és megnézik, mi van ott, mert a térképből négyen nem jöttünk rá, merre kellene mennünk. Itt a csapat kettévált, ők arra-mi erre. Félóra bolyongás után se jöttünk rá, merre kellene új utat keresnünk. Így hát követtük Editéket a tanösvényen. Bár ne tettük volna ... kocsi-fellépő-egysáv. A szembejövők biztos imába foglalták a nevünket, amiért ott és arra megyünk, amerre ... Mikor Editéket felhívtam, ők mondták, hogy semmi értelme arra menni, a medvéket meg lehet nézni más útról is, csak vissza kell fordulni onnan, ahonnan jöttünk. Hát jó ... végül megtaláltuk mi is a mackókat, ellenben Editéket sehogyansem. Na mikor végre összeállt a csapat, akkor meg nem tudtuk eldönteni, hogy melyik kijáraton kellene kimenni ahhoz, hogy az állatsimogatós-tevés-zebrás részhez érjünk. Persze az én javaslatomra kimentünk az egyiken, ami baromira nem az a kijárat volt, amin kellett volna. Úgy kellett visszasunnyogni magunkat, hogy a másik kijáraton kimehessünk. Persze mire megtaláltuk az állatkert másik felét, a gyerekek teljesen elfáradtak, nem nagyon érdekelte már őket egyetlen állat se, csak egy kis pihenés. :)
Összességében nem voltak jó tapasztalataim az állatkerttel kapcsolatban, főleg amiatt, hogy az ilyen korú gyerekektől úgy szednek belépőt, hogy nagyjából nem is tudják élvezni, csak apa nyakából, vagy anya karjából a látnivalókat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése