2010. június 2., szerda

Marci mesék

Már régóta az a program esténként, hogy mesét olvasok. Pontosan nem emlékszem, mikor kezdtünk hozzá. Tudom, hogy az "okos" gyereknevelős könyvek (épp eleget olvastam át belőlük) azt mondják, hogy 6, azaz hat hónapos kortól el lehet kezdeni a meseolvasást, na de az én gyerekeim aztán baromira nem voltak erre vevők. Talán valamikor két éves kora körül kezdett el érdemben foglalkozni a mesevilággal. Először jöttek mindenféle rövidebb történetek, majd hosszabb mesék. Aztán Vencel érkezésével, és a fiúk egy szobába költözésével kezdődtek a logisztikai problémák a meseolvasás terén. Rájöttem, hogy az a jó megoldás, ha fejből mondok mesét. Na igen, de milyet? Arról nem vagyok híres, hogy bemagoljak régi történeteket, csak azért, hogy aztán pár hét alatt újat kérjen. Inkább találok ki fejből. Így is lett. Kicsit gondolkodnom kellett, de csak összehoztam az elsőt, majd utána a másodikat is. Lejegyzem ide őket, hogy meglegyenek az utókor számára is:



Panna és a cicája

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szőke kislány meg annak a cicája. Ezt a kislányt Pannának hívták, egy nagyon szép, hosszú hajú kislány volt, haját vagy copfban, vagy leengedve hordta. A cicája is egy nagyon aranyos kiscicuka volt, hegyes fülei voltak és hosszú bajuszkája. Panna meg a cicája nagyon jóban voltak egymással, mindig mindent együtt csináltak, mindig mindenhová együtt mentek. Együtt ettek, együtt ittak, együtt fürödtek, együtt sétáltak és együtt is aludtak. Na persze nem egy ágyban, hanem Panna az ágyikójában, a cica meg az ágyikó mellett, egy külön cicáknak kitalált kis kosárkában. És ez így ment minden nap.


Egyik reggel Panna fölkelt, és a cica nem volt sehol. Kiugrott az ágyból gyorsan és kiabálni kezdett:
- Cicuka, cicukám! Hát hová lettél? - de hiába kiabált, a cica nem jött elő. Megnézte mindenhol: az ágy alatt, a szekrény alatt, a fiókos szekrénynél, de a cica sehol se volt. Szomorúan ment reggelizni. A szülei egyből látták rajta, hogy valami baj van. Kérdezték is tőle:
- Panna, mi a baj?
- Hát, Szüleim, az a baj, hogy a cica elveszett.
- Hogyhogy? - kérdezték a szülei.
- Hát úgy, hogy reggel mikor felkeltem, nem volt sehol. Hiába néztem meg mindenütt, sehol se találtam.
- Semmi baj, megreggelizünk és együtt megkeressük! - válaszolták a szülei.
Így is lett. Gyorsan megreggeliztek és elindultak a cicát megkeresni. Megnézték mindenhol: az erkélyen, a teraszon, a padláson, az udvaron, a szomszéd házak kertjében, a környező utcákban, de a cica nem lett meg. Panna nagyon elszomorodott, biztos volt benne, hogy ő meg a cicája soha többet nem találkoznak, már soha többet nem játszanak együtt. A nap így telt el, hogy a cica nem került elő. Pannának így kellett lefeküdnie.

Másnap reggel Panna fölkelt, és mintha mi sem történt volna, a cica ott feküdt a kis kosárkában és édesdeden aludt. Na, Panna megintcsak kiugrott az ágyból és megint kiabálni kezdett:
- Cicuka, cicukám! De jó, hogy előkerültél! Hol voltál? Hát már összevissza keresgéltünk, hogy hova lehettél!
Erre a cica így válaszolt:
- Jaj, Panna ne haragudj, igazad van! Tudod, az úgy volt, hogy a szomszéd cicának születésnapja volt és ebből az alkalomból házibulit rendezett a szomszéd ház padlásán. Ide meghívta a környékbeli cicákat is, így én is ott voltam. Ettünk-ittunk, táncoltunk, jól éreztük magunkat. Én úgy elfáradtam, hogy ott, ahol voltam, álomba szenderültem, és átaludtam az egész napot.
- Na de Cicukám, hát ilyet nem szabad csinálni! Hát én már úgy aggódtam érted, már teljesen biztos voltam benne, hogy mi már soha többet nem játszunk együtt! Máskor kérlek, ne csinálj ilyet légyszíves. Ha menned kell valahová, kérlek szólj, hogy hová mégy, mikor jössz, mit csinálsz és meddig maradsz, hogy tudjam, jó helyen vagy.
Így is lett, a cica megígérte Pannának, hogy ezentúl szól neki, hogy ha valahová megy, hogy meddig marad, mit csinál, mikor jön vissza. Panna így tudta, hogy a cica nem veszett el, hanem jó helyen van, és majd jön vissza hozzá, és még sokat játszhatnak majd együtt ezen túl is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése