Születés ...esemény, amely oly felkavaró, mint semmi más. Elemésztő fájdalomból előbukkanó mámor. Boldogság, mely életemet mindörökre megváltoztatja. Immáron már más lesz a fontos. Saját magam másodlagos lényként folytatom földi pályámat. Amikor belenézek az apró szemekbe, amikor a piciny ujjak szorítják az ujjam, már tudom, amit eddig is tudtam, hogy érdemes a holnapot várni...
2009. július 4., szombat
Tűnődöm...
Még mindig nem tudom túltenni magam Mamikánk elvesztésén. Pedig nem is vagyok közeli rokon, mondhatnánk, hogy mi közöm hozzá egyáltalán, de mégis. Megérintett belül, hogy megint el kellett menjen valaki a világból, aki megérdemelte volna, hogy örökre közöttünk maradjon. Miért van ez így kitalálva, hogy el kell veszíeni értékes, szeretett embereket? Miért csak időszakokra kapunk kapcsolatokat, családot, bizonyos emberek barátságát? Párhuzamos síneken haladó vonatokként tudom elképzelni életünket, ahol egy képzeletbeli váltó időnként közös vágányra tereli a mozdonyokat-kocsikat, majd egyet-egyet kivesz-betesz és tovább szalad a szerelvény. Van induló és természetesen végállomás is. De hogy mekkora a szerelvény és hogy mikor ér célba? Senki se tudhatja...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése