Heti dilemmáim ...

Megint jó ideje nem írtam, de csak azért, mert úgymond "semmi extra" nem történt. Majdhogynem minden nap egyforma. Kivéve, hogy a fiúk ismételten túl vannak egy-egy kisebb orrfolyós nyavalyán, ráadásul szerintem nem egyforma kórság ütötte fel a fejét náluk. Úgy sejtem, Vencelnek akkor sikerült benyalnia valamit, mikor Marcimat Papussal vittem a rendelőbe, de persze a kicsit is vittük magunkkal. Egyszerűen mostanában nem tudunk olyan későn menni, hogy minimum 1 órát ne kelljen várnunk. Eddig azért vártunk rengeteget, mert a mi doktornőnkkel párban lévő gyerekorvos szülési szabadságra ment, most meg egyszerűen szerintem sok a beteg gyerek. Nem csodálom, hogy a doktornőnknek is elege van már sokszor. Elméletileg fél 11-kor vége a rendelésnek. Mi már arra szoktunk rá, hogy csak 10.15 környékén érünk oda, de ez sem elég késő, minimum négyen-öten várnak még előttünk. Szóval visszatérve, úgy gondolom ott sikerült ezt összegyűjtenie, és bárhogy is szedte be az antibiotikumot, alig akart meggyógyulni. Nem voltak ők nagyon betegek szerencsére (mondjuk arra pont jó volt, hogy Marcim ismét kihagyjon egy hetet az oviból), orruk folyt, köhögtek. A kedvük az jó volt, sőt ... az óvodai közösség azért érezteti hatását, lövöldözésből és köpködésből nincs hiány mifelénk. Tehát nem unatkoztam velük ismét.

Az óvodáról jut eszembe, hogy valami mégiscsak történt: szeretett Anikó óvónénink magánéleti okai folytán "elhagyja" csoportját. Én már egy jó ideje tudom a dolgot, de a csoportnak csak pár nappal ezelőtt mesélte el Piroska a tényt. Kérdeztem Marcimat róla, hogy mit szóltak hozzá a gyerekek. Semmit. És Te, Marcikám, mit szólsz hozzá? Semmit. Hát ezzel a témát egyelőre rövidre zártuk. :) Azért úgy sejtem, lesz még csalódottság érzés, hiszen Anikó volt a barátja az oviban. Szerencsére az új óvónő is szimpatikus neki. Volt már a csoportban. Erről is kérdeztem Marcimat: Jó volt, Andika néni aranyos, nem vert meg senkit! Húú, azért remélem, nem a pofozkodás a mérce a kisfiamnál ... :)


Tegnap vettünk nekem egy új fényképezőgépet. Már jó pár hónapja húzódott a dolog, húztam-halasztottam az egészet, de végül nem kerülhettem el a dolgot. A jó kis Olympusom megadta magát szép lassan, már 10 képből 7-8-on nem volt meg a fókusz, akárhogy is keresgettem. A választás őrá esett:

 

kép innen

igazából még csak most ismerkedünk, nagyon friss az élmény, de első benyomásra mintha könnyebb lenne a kezelhetősége, mint az előző gépemnek. Nagyon büszke vagyok rá, hogy egy ilyen gép tulajdonosa lehetek, és remélem, szebbnél-szebb fotókkal fogom gazdagítani a blogot.

Aztán még egy dolog történt: újra felüti a fejét ez a H1N1 vírus. A dilemmám tavaly óta ugyanaz: oltatni vagy sem. Tavaly végül kimaradtak a gyerekek, mi szolidaritásból szúrattuk magunkat, hogy legalább őket ezzel védjük meg. Az idén megintcsak jött a dilemma, mi legyen? Kikértem a gyerekorvos véleményét, végül úgy döntöttem, hogy legyen Marcim is beoltva. Péntek délután meg is történt, némi visítás mellett. Aztán estére már mutatkoztak az első tünetek, egy kis köhögés, egy kis hőemelkedés ... szombat egész nap semmi baja sem volt (anyáék vigyáztak rájuk, míg mi a gép ügyeit intéztük), estére viszont hirtelen emelkedett a hőmérséklete, de csak 38°C-ig, ami ugyan lázcsillapítás után lement, de reggel ismét 37,8-ig küzdöttük magunkat. Ismételt konzultáció a doktornővel, mi legyen? Véleménye szerint ha 38 fölé mennénk, akkor ügyelet, nehogy szövődménnyé fajuljon a dolog (hát kössz ... :) ), végül minden jó, ha a vége jó: estére már önmagától csak 36,3 a hőmérséklete és boldogan szuszogva pihen épp a szobájában. Holnap indulhat az ovi ismét, mi meg újból élvezzük a kettesbenlét örömét a kicsikémmel...