egyszer mostmár biztos utolérem magam

Mostanában nagyon el-elmaradozok a blogbejegyzésekkel, de ezek a fiúk annyira osztják a feladatokat, hogy alig győzöm felvenni a ritmust velük. A napok egyre jobbak, egyre magabiztosabb vagyok, és ez melegséggel tölt el. Vencel egyre éberebb, Marci számára az Isten, minden sikkanását követi a szemével. Látom magam előtt, hogy nemsokára kavar utána négykézláb, én meg csak mosolygok magamban. A napok kezdenek rendszerbe kovácsolódni, csak az a legnagyobb baj, hogy a délutáni együttalvás összehangolása még nem sikerül. Pedig akkor jó lenne leülni és legalább ide írni pár sort. Tudom, hamarosan visszasírom ezeket a napokat, amikor majd egészen más problémák foglalkoztatnak bennőnket.