Hát igen, a négynapos hétvégéknek megvan az a hátránya, hogy bizony egy szombatot az ember életéből a munkának kell áldoznia. L-nek tehát ma keményen meló volt, édeshármasban maradtunk itthon. Mindjárt csatározás is lett, mert Marci enni az istennek se volt hajlandó, 40 percig majszolt egy joghurtot. Tudom, az én hibám, mindenáron rá akarom venni az önálló evésre. Mióta Vencel megszületett, ez a képesség egyszerűen kiesett Marciból. Szóval végül én győztem, de mi már Vencummal rég bent játszottunk, Marci még mindig akkor nyammogott kinn a joghurtján. Persze ilyenkor a saját idegeim húrjain játszom, mert alig merem otthagyni a konyhaszékben. Végül rendben ment minden.
Miután kétszer majdnem "megöltük" egymást, mert egyfolytában üvölt, és a "nem" szócska a szókincsének 95%-át kitölti jelenleg (megszámoltam, délután egy negyed óra alatt 28-szor hangzott el az előbb említett nyelvi ékesség) ... szóval sikerült összeszedni magunkat és lementünk sétálni. Jó volt, csavarogtunk mindenfelé gyalogosan, találkoztunk az óvónénivel, aki megkért, hogy Marci lufi jelét cseréljük el focilabdára. Marci ráállt a cserére, így rendben volt a dolog. Nagyon várja már az ovit, hangot is adott ennek az óvónéni előtt is. Kíváncsi vagyok, ha majd élesben megy, akkor mennyire lesz feldobva az ötlettől.
Szóval sétáltunk egy nagyot, hazafelé jövet Marci biztosan nagyon fáradt lehetett, mert leesett a lépcsőn, gurult le 2 lépcsőfokot szegény. Úgy sajnáltam, de nem tudtam felvenni, mert Vencel a kezemben volt. Mindketten nem sokkal hazaértünk után el is aludt, így alkothattam megint. Sütöttem két kiscipót, utána átmentünk anyáékhoz egy kicsit, este pedig gyorsan el is aludt mindkettő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése