A mormoták a gyerekszobában laknak

Valamint néha az ágyunkban ... Marcim jó szokása október óta, hogy valamikor hajnalban, amikor megébred, akkor átvackol hozzánk. Néha takaró nélkül, néha hozza a takaróját, néha pedig a komplett felszerelést hozza magával: kispárna, kismaci, takaró. Más úgyse hiányzik már a mi két személyre szabott ágyunkba. És jön. Minden éjjel. Megállíthatatlanul. Hol hajnal 3-kor, hol 5-kor. Először azt hittem, a feltartóztathatatlan anyahiányát próbálja éjjel pótolni (mert így Vencus nem akadályozza meg semmiben), de neeeem! Az történt ugyanis, hogy mondtam L-nek, tegyük már meg azt, hogy én alszom belül, ő kívül és akkor majd nem lesz olyan érdekes a mellettünk alvás. De nincs köze ehhez, ugyanis L mellett éppoly jó aludni, mint anya mellett. Aztán néhány éjszaka után rájött, hogy ha közöttünk bújik be, akkor mindkettőnkből kaphat egy kicsikét. Ezt azonban L kb. 3 át nem aludt éjjel után megunta. Főleg akkor, mikor Marcim keresztben vetődött az ágyba, engem eltolva, apját pedig szájon rúgva érkezett meg. Itt gyorsan betelt L-nél a pohár, és ezzel a mozdulattal vitte vissza a kiságyába.

Vencel egészen más. Ő teljesen jót tud aludni az ágyikójában. Sőt... ha néha megébredne valamiért és nem tudna visszaaludni, akkor ki szoktam hozni magam mellé, hogy majd ott visszaalszik. Ez még talán egyszer, ha bekövetkezett. Nem tud mellettünk aludni, csak a helyén. Ez önmagában nem baj, sőt! (A "babaszag" - igen, még olyan kis "babaszagú" tud lenni -  szagolgatásáról alkotott elképzeléseim ugyan itt ködbe vesznek, de ez legyen a legnagyobb bajom.) Ma azonban túltett minden elképzelésemen. Az teljesen megszokott, hogy amikor Marci végre (nyolc: keljélmárfelindulnikellapamérgeslesz! felkiáltás után) felkel, akkor viszont az egész családnak kelnie kell, beleértve a legkisebb korút is. Ilyenkor csak reménykedem, hogy vissza tud még Vencus aludni, mert ha nem, akkor 11-kor már teljesen fáradt, ebédelni nem akar, délután pedig nem tudom felébreszteni, mikor Marciért indulni kell. Szóval ujjaim keresztben és várom a csodát, ami néha valóra válik. Ma is így volt. Kicsim közölte bariton hangján, hogy "iszókát kérek", ami azt jelenti, hogy a választott személynek 250 km/h sebességgel kell rohannia egy cumisüveg finom innivalóval (ami sajnos sohasem víz), hogy ő annak teljes tartalmát a gyomrába helyezhesse. Ma én voltam a szerencsés kiválasztott. Mire beértem a cumisüveggel, ő már újból aludt. Hát letettem a fejéhez közel, hogy majd kiszolgálja magát. Ő viszont csak aludt és aludt. Fél 9-kor bekapcsoltam a gépet, megnéztem a friss híreket, ő még mindig csak aludt. 9-kor már egyre sűrűbben kukucskáltam be hozzá, de nem akart kelni. Fél 10 után megjött Papus, akkor benézve láttuk, hogy a cumisüvegből kifogyott az "iszóka", de a gyerek alszik tovább. És ez 10 órára sem változott. És fél 11-re sem. Itt már nem bírtam tovább. Aggódó énem egyből üvöltött a fülembe, hogy minimum agyhártyagyulladása van, azért ilyen aluszékony. Hát felébresztettem. Persze minden gond nélkül, vigyorogva ébredt, de aztán egy 10 percet még ellustálkodott Papája vállán. Éhes egyáltalán nem volt, amit én ezen pillanatig sem értek, de végül fél 1-kor magához vette az első adag ételt aznapra. Persze a délutáni alvást kivette a napirendjéből mára.

Amikor 3-kor mentünk Marciért, akkor kezdett fáradni, de akkor már szóba sem jöhetett az alvás, így az egész délutánjukat egymás szolid ölésével töltötték.

De akkor is olyan szeretnivalóak!