2011. február 14., hétfő

2011. február 11. - 60.

Péntek este anyukám betöltötte a 60. életévét. Még kimondani is meglepő, hogy az én fiatalos, csinos anyukám, akinek korára vonatkozó gyerekkori élményem az az, hogy ő 36 éves. Akárhogy teltek az évek, ő mindig annyi maradt. (Ha megkérdeztem volna, ő minden bizonnyal inkább a 18-ra szavazott volna).

Ez az év igen jeles egyébként, apukám 21-én fogja ünnepelni a 65. születésnapját. Nagy bulival készültem, mert anno, mikor Papus a 60. évét töltötte, a szűkebb családot összerántottuk és egy nagy tortával megünnepeltük őt. De most nem akartam "titkosat" szervezni, mivel két napot nem tudtam volna összehozni. Azt szerettem volna, ha előre egyeztetjük a dátumot, de ők gyorsan leszavaztak, mondván "minek ekkora cirkuszt csinálni ebből"? Hát jó, legyen úgy, ahogy ők akarják.

Azért a meglepetés nem maradhatott el. Anyának Edina szomszédasszonyommal készítettünk (azaz inkább ő készítette) egy nagyon szép virágkompozíciót, amibe belecsempésztem két "biankó" színházjegyet a Makrancos hölgy előadása, aminek 25-én lesz Szegeden a premierje. Majd egy anyának is megfelelő időpontra váltunk jegyet és elmegyünk. A fiúk egy-egy kis papírszívet vittek mamájuknak.

Másnap ebédre voltunk hivatalosak, oda pedig sütöttem egy - szerintem - igen cuki kis tortát. Látszik, hogy tavaly áprilisban véget ért a szülinapos szezon, és közel egy éve nem sütöttem senkinek tortát. Kijöttem a gyakorlatból, de aztán néhány óra munkával csak sikerült összehozni. Szerintem az íze se lett rossz, de én elfogult vagyok ugyebár.

A lényeg, nagyon jól éreztük magunkat!

Néhány életkép a nagy napról:

Az ajándékok:





A fiúk :) :


A torta díszítetlenül:

 És díszítve:

 A tesztelő:


Anyukám, Isten éltessen sokáig születésnapod alkalmából!

6 megjegyzés:

  1. Nekem a díszítetlen torta is igencsak díszesnek tűnt.Meg kell, hogy taníts erre, csodaszép. És fotózásból is adhatnál leckét. Isten éltessen minden jó anyát!

    VálaszTörlés
  2. Milyen nagyon hasonlítanak rád a gyerekek! :)

    VálaszTörlés
  3. Az a torta.....milyen lenne, ha nem jöttél volna ki a gyakorlatból?
    Nagyon szép gratulálok!
    A csokor sem semmi a legénykék aranyosak és a szívecskéjüket adták a maminak.
    Nagyon sok boldog szülinapot anyukádnak.

    VálaszTörlés
  4. Minden nagyon szép és a torta biztosan nem csak szép, de finom is. A gyerekek is szépek, az ajándékok is, boldog és szép szülinap lehetett ez! Boldog szülinapot Anyukádnak!

    VálaszTörlés
  5. Először én is elcsodálkoztam a tortán. Mi az, hogy "díszítetlenül"? Éppen elég díszes így is. A sok gyertya talán már túlzás is. Gyönyörű az egész, a színkompozíció nagyon tetszik. Most nagyon irigy vagyok...

    VálaszTörlés
  6. Dóra: Szívesen megtanítlak. Mire is? :) A fotózás .. hát, nagyon messze állok még attól, ahogy szeretnék fotózni. Az a baj, hogy a gép itt van adva a kezemben, csak idő .. idő .. idő ..

    Gyöngyi: köszönöm! :)

    Jutka: úgy értettem, hogy máskor sokkal kevesebb idő alatt megcsinálok egy hasonló kvalitású tortát. Na majd most szombaton ismét domboríthatok .. :)

    Évi és mindenki: köszönöm anyukám nevében is a jókívánságokat!

    Renée: nos igen .. nekem is úgy tűnt, mikor feltettük a gyertyákat, hogy egy kicsit túllőttünk a célon, de nem tudtam kihagyni, hogy 60 szál égjen egyszerre .. "meztelenül" nekem sokkal szebb volt... Miért vagy irigy? :))

    VálaszTörlés