2011. április 24. - Vencel, és az ő ajándéka

Blogot írni időigényes dolog. Egyre inkább észreveszem ezt. Nekem ehhez nyugalom kell.  Nem mintha túl irodalmian fogalmaznék, és minden egyes mondaton percekig gondolkodnék, de azért szeretem, ha ide, és csak ide kell koncentrálnom. Ez pedig ritka esemény mostanában. Igen, Marci megint folyamatosan itthon van, de erről majd később ...

... a mai nap azonban fontos mérföldkő életünkben. Kicsi Vencelünk pontosan ma kettő éves. Gyönyörű kékszemű tündérem úgy nő fel közöttünk, mint akit húznak. Egyik nap jön a másik után, ő meg csak nő és nő. A szemünk előtt lett a magatehetetlen kicsi csomagból öntudatos kisfiú. Folyamatosan beszél, mindent ért és mond. Mondókákat tud, arckifejezésekkel manipulál (nem csak velem szemben műveli eme tehetségét, hanem előszeretettel alkalmazza minden ismerősünkön, akik ezért eltökélten a lábszárát akarják csipkedni :) ), érzelemmel vitázik. A legjobban mégis a gondolkodásmódját szeretem. Azt, ahogy a játékokkal manipulál, ahogy a tárgyakat használja, ahogy a tényeket kombinálja. Sokszor szinte látom a gondolatait, ahogy játszik. Állandóan agyal, kombinál. Dolgokat összetesz és helyesen használ. Ha odafigyel, tízig elszámol. Lépcsőn feljön egyedül. Szalad. És tegnap - mindenkit megelőzve - ő adott ajándékot nekünk. Már néhány napja próbálgatjuk. Délelőttönként le-levettem róla a pelust. Erre tegnapelőtt már kezdte, hogy ő délután is a bilibe szeretne pisilni. Hát jó .. ezt a tegnapi napra oly magas fokra fejlesztette, hogy kizárólag a délutáni és éjszakai alvására kapott pelenkát. L levitte őket kicsit motorozni tegnap délután, és nem adott rá pelenkát (még jó, hogy nem vettem észre, garantáltan üveghangú visításban törtem volna ki, hogy mitképzel ...), és nem történt semmi "baleset", ügyesen pisilt szabadtéren is. Valami csodálatos élmény ez nekem, még emlékszem, hogy Marcival többször futottunk neki ennek a dolognak, mire sikerrel jártunk. Ezzel most nem azt szeretném írni, hogy innen az út már egyenes, de a szándék és az akarat már megvan, és ahogy őt ismerem, ez csak egyre jobb lesz. Hátha bejön a tippem ..

Persze buli is volt, tortasütés is. Persze minél jobbat szeretne az ember, annál kevésbé sikerül. Sokat gondokodtam, milyen tortát is adhatnék a kicsikémnek. Aztán tegnapelőtt villant be az ötlet, hogy a porszívó a kedvence, csakis porszívó lehet a tortája. A megvalósítás azonban már nem volt ilyen egyszerű. Beleadtam apait-anyait, de egyáltalán nem voltam elájulva a végeredménytől. Összességében azért jó kis nap volt, jókat ettünk-ittunk, játszottunk, jól éreztük magunkat.

Vencelem: nagyon boldog születésnapot neked Kicsim!

Marcimatek

Logikus, nem? :)
Jó-jó, ő még csak négy éves ... de aztán gyorsan kiszámoltuk igaziból és a lényeg, meg is értette!

2011. március 22 - Négy - avagy Marciposzt

Marcell ... meddig töprengtünk a névválasztáson .. Mindenképpen tudni szerettem volna annak idején, hogy ki lakik odabent, hogy már idejekorán a nevén szólíthassuk. Aztán félidőben megtudtuk, hogy kisfiú lesz az első trónkövetelő a szívünkben. Attól a pillanattól kezdve jött a tanakodás, hogy mi legyen. Végül Tamás név mellett döntöttünk. Pár hét után rájöttünk, hogy a választásunk mennyire rossz döntés volt, hiszen a névnapja vagy a születése előtt egy-két héttel lenne, vagy karácsonykor és annak környékén. Hát nem szerettünk volna kitolni vele, így tovább kutattunk. Így esett a választásunk a Marcell névre. A Tamást viszont megtartottuk, mivel mindkettőnk számára nagyon kedves név. Így lett ő Marcell Tamás.

10.45-kor született meg. Ma valahogy erősebben élt bennem az emlék, mint az év többi napján. Jó volt újra felidézni a pillanatokat. Érdekes, hogy a fájdalomra magára még csak hírből se emlékszem, a szép emlékek kitörölték az agyamból. Csak annyi maradt, hogy fájt, nagyon-nagyon fájt. És nagyon kimerítő. 16 hosszú óra ... de megérte, mindenek felett.

A friss születésnapos ebből ma mindössze annyit érzékelt, hogy reggel - miután az ágyban összebújva néztük kicsit a tévét - közöltem vele, hogy ma csak azt csinál/csinálunk, amit ő szeretne. Azt ehet, azt ihat, amit csak akar. Nem élt vissza a helyzetével, csodás napot töltöttünk együtt. Volt benne minden. Persze a délutáni alvásra valami miatt nem tudtam rábeszélni. Este eljöttek anyáék egy kis ünneplésre, pár szendvics várta őket, és együtt idéztük fel újra a nagy napot. A nagy ünneplés, tortával, ebéddel már a hétvégén megvolt, mert anya a héten dolgozik, így csak most tudtuk összehozni. Apósomék betegsége miatt távol maradtak, így az ünnep kicsit üresre sikeredett, de majd kárpódolódok :) valahogy.

Az újabb tortakölteményem (mindenféle nézetből):

Fújja, fújja az ünnepelt:

Belülről:

 A mai napja pedig volt egy kicsit álmodozós, kora reggeli:

 Tévé előtt étkezős - csak azért, mert ma mindent szabad...

 Sőt, a számítógépet se kímélte:

 De elfoglalta magát az ajándékaival is. Kapott gitárt, mert azt kért a születésnapjára,

 és Anna-Peti-Gergőt, mert mostanában nagyon szereti

 A nap végét pedig jól megértemelt pancsizással zárta, és fél 10-kor szerintem kb. 2 perc alatt kidőlt.

Arra viszont sehogy se tudtam rávenni, hogy menjünk le, hiába volt csodálatos az idő (pont, mint születésekor), mert nem akart kimozdulni itthonról. Hát akkor legyen úgy ...

Hát így ünnepel egy igazi négyéves!

KISFIAM, NAGYON BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!

Az egészség ára

Az egészség nagy kincs. Húú, micsoda közhely ... de amikor egyik betegségből esünk a másikba, akkor felértékelődik ennek jelentősége. Egyszercsak betelt a pohár. Szerencsére volt ismerős aki ajánljon valakit és volt telefonszám, amihez nyúljunk. Így még 10-én elvittük Marcit egy igazi, "hús-vér" orr-fül-gégészhez Szegedre. Szegény kicsi fiam, aki már ha fehér köpenyt lát, a csilláron lógna legszívesebben hősiesen tűrte a másfél órás várakozást a folyosón, ahol rengeteg ember várta, hogy egészséget, megnyugtató szavakat kaphasson végre. Én már kezdtem elveszíteni a türelmem, de a kisfiam se volt már a megtestesült nyugalom. Végre sorra kerültünk. Mindenféle felső járatának átvizsgálása után a diagnózis felállítása olyan pofonegyszerű volt, mint az egyszeregy: kétoldali idült arcüreg gyulladás. (Akár le is írhattam volna itthon egy papírra, amit egy leragasztott borítékba eltettem volna valami jó helyre a jövőnek bizonyítékul ...) Kb. 5 perc alatt megtudtam, mi a fiunk baja. Miután a doktornő azonban meglátta, mennyi antibiotikumot szedett az elmúlt három hónapban (számszerint hetet, igen 7-et!!), már nem merte felírni a következőt. Ellenben ajánlott bélflóra-helyreállítást, orröblítést naponta kétszer, orrspray-ket és cseppeket, valamint lézeres arcüreg-kezelést. És mivel a sejtése az volt, hogy Marci valamire allergiás, ezért felajánlotta, hogy vesznek tőle vért, megnézik a különböző allergének jelenlétét a vérében. Hát legyen. Ha már ott voltunk, majdnem mindegy volt. Hősiesen tűrte a kis drágám a rajta elkövetett különböző válogatott kínzásokat. Egy hét itthoni folyamatos inzultus és szigorú közösségmentes élet következett. Napi kettő orröblítés és különféle cseppekkel való tisztítás. Sírással, küzdelemmel és végül megadással. Így telt a várakozás hete.

Ma ismételten látogatásunkat tettük fent említett helyen, ahol végre megtudhattuk, hogy egy minimális házipor-allergián kívül a kisfiunknak az égvilágon semmi allergiája nincs (gurul a kő az anyai szívről ismét ..). Az arcürege javul, de még nem tökéletes. További feladat: immunerősítés, orröblítés, fecskendezés.

Hosszan töprengtem azon, hogy miért kell 4, azaz négy orr-fül-gégész ahhoz, hogy végre az igazi diagnózis felállítódhasson. Ja, bocsánat: csak egy kell hozzá, mert az első három semmit sem ért. A megoldás kulcsa minden bizonnyal az orvos tapasztalatában, a rendelő műszerezettségében rejlik. Nem akarom azt gondolni, hogy azért léptünk a gyógyulás útjára ilyen gyorsan, mert
1. magánrendelés keretében kaptunk ellátást,
2. 31 (igen, 31) ezer forintot hagytunk ott ezért a gyógyulásért.
És a gyógyszerek árát még meg sem említettem. Az valahol a 10 ezer forint környékén mocorog, de már inkább össze se adom.

A lényeg az az, hogy Marci határozottan jobban van, én kitartóan fecskendezek, és hiszek a szeretet gyógyító erejében. 

Meg a magánrendelés uralmában ...

A tavasz hat pillanata

 

 

 

Heti híreink ...

Az utóbbi néhány napról nagyjából fogalmam sincs, mivel töltöttem el. Pontosan ezért lenne jó blogot írni, hogy az emlékek megmaradjanak. Majd amikor nagymama leszek (egyszer, valamikor sokára, nagysokára ...) és az unokáimnak mesélem, hogy miként telt az apukájuk gyerekkora, a szenilitásom se akadályozhasson meg abban, hogy minden részletre kiterjedő kisregényt adhassak elő nekik.

Tehát ott tartottam, hogy L-nek születésnapja van. A 25-ét a szomszédasszonyommal tortagyártásba fullasztottuk. Konyhai statisztika (panelkonyha, a kevesebb képzelőerővel rendelkezők kedvéért, 10m2): 3 gyerek, 2 őrjöngő háziasszony, 2 viszonylag jól sikerült torta. Ízre mindenképpen. Állagra az egyik is, a másik kevesebb sikerrel. A fiúk természetesen MINDENBEN benne voltak, beleértve azt is, hogy amikor Edina elfordult, Dani sikerrel beleöntött egy fél pohár vizet a sikeresen kikavart harmadik 5 tojásos piskótába... Ezen az apróságon túllépve a következő torták készültek:

Ez a torta egyáltalán nem az én érdemem, kizárólag a tetején lévő hab feltételében segítettem, hogy szebb legyen. Ügyes voltál, Edina!

Aztán jött az én tortám, azaz L tortája. Miután tortát-tortára eszünk, kérdezte, hogy lehetne-e, hogy valamilyen sós tortát süssek neki, pl. spagetti tortát. Ha-ha! Aztán szöget ütött a fejembe a gondolat, hogy talán azt azért meg tudnám csinálni, persze édes variációban. Sütöttem egy 10 tojásos piskótát, a krém TücsökBogár Párizsi krémje lett. Persze elszúrtam, ugyanis arról elfelejtkeztem, hogy kellene hozzá tejszín. Aztán megláttam a hűtőben egy komplett fél literes főzőtejszínt. Nagyon megörültem, gondoltam majd ez jó lesz! Hát nem. Valószínűleg ez lehetett a hiba, de a krém nem állt össze. Azaz olyan "kétkomponensű" maradt, nem tudok jobb szót, a finom kakaós folyós rész nem akart összeállni a margarinnal, akár hányszor kavartam össze. Nem tudtam jobbat, szűrőkanálba öntöttem az egész krémet, hagytam lecsöpögni és utána a maradékot kentem a tortába. Az íze egyékbént hibátlan volt, és így a tortát se áztatta el az a folyós valami. A díszítéssel megszenvedtem, hogy hogy legyen spagetti alakú, próbálkoztam tésztagéppel (ráragadt), krumplinyomóval (elhajlott :) ), végül Edina ötlete alapján fokhagymapréssel. A szószt mézeskalács-írókából csináltam rá, hígabbra hagytam, ételfestékkel színeztem. És lőn, sikerült! Ilyen lett:

 

Tesztelem: 

 

 A vége ez lett:

Közben esett egy "kevés" hó is (kb. 20 cm állt a légkondin), amit a fiúk élvezettel hánytak a fürdőkádba:

Mikor Marcim meglátta, hogy mennyi hó esett, megszólalt: Anya, ne menjünk szánkózni!!! Hát kössz, egy gonddal kevesebb ... :)



A hét már-már kivételesnek is mondható, Marcim többé-kevésbé jár óvodába is, bár 3 nap után ismét folyik az orra, de már úgy vagyok vele, hogy ha nem lázas, akkor hadd menjen, annyira szeret oda járni.
Volt óvodai farsang is. Marcikám kitalálta, hogy ő rénszarvas lesz. El nem tudom képzelni, honnan találta ki, de nem tágított ... Na, gondoltam veszek anyagot és megvarrom. Miután bevásároltam, kiderült, hogy a jelmezkölcsönzőben biza van rénszarvas-fejdísz és lovacska ruha, aminek kombinációja már-már tökéletes! Hát padlógázt adva rohantunk érte. Ezer helyen kellett összeöltenem, hogy Marci méretére passzoljon, szerintem nagyon csinos volt benne:

 Persze Vencel is felpróbálta:

Állítólag jól sikerült a buli, de végül Marci a felső részt nem volt hajlandó magára húzni, mert az olyan "lovacskás", ő meg rénszarvas. Ja, volt egy kis sértődés is, mert Andika óvónéni ki akarta festeni az arcát, ő meg nem engedte, de aztán feloldódott és jól érezte magát.

Nagyjából ez az elmúlt bő másfél hét összefoglalója.

2011. 02. 23. - 37.

Mondom én, hogy ez egy szülinapos időszak nálunk. A legkedvesebb férjecském, L ünnepli ma a születésnapját. Bulit majd a hétvégén tartunk, ezért a mai ünneplés meglehetősen szolidra sikerült. Szívemben annál bensőségesebb volt. Megleptem őt egyik kedvenc írójának (Douglas Adams) könyvével (mellesleg a sci-fi-vel sose fogok azonosulni, de ha ő szereti, a polcon elfér ...). Megfőztem egyik kedvenc ételét - bolognai spagettit, sütőben összesütve. Ünnepeltünk, csöndesen, meghitten. Ültünk a kanapén, a fiúk az ölünkben és beszélgettünk. Jók ezek a pillanatok, nagyon szeretem őket. Aztán megsült a vacsi, közben kopogtattak az ajtón. Megérkeztek anyáék egy üveg pezsgővel. Koccintottunk. Szép délután volt, azt mondom.

A torta is körvonalazódik bennem, de végleges formát természetesen majd csak ezután kap, egyelőre ötletelek. Várom, hogy mit fog szólni hozzá, szerintem "ütős" lesz.

Persze hogy az örömbe egy kis üröm is vegyülhessen, a fiúkat ma elvittem a doktornőnkhöz. Már tegnap reggel köhécselni kezdett Marci, Venci meg még mindig ugyanott tart a köhögéssel, ezért délutánig úgy döntöttünk, elvisszük őket az ügyeletre. De vajon minek vittük el? Diagnózis: Marcinak halványrózsaszín a torka, holnapra tuti piros lesz. Vencelnek inkább nem ír semmit, mivel nem ő az orvosunk, fejezze be ő a kezelést, ha már ő kezdte el. Igyanak kálciumot. Hát jó. Ma reggel irány a mi orvosunk. Diagnózis (kb. 1 óra várakozás után): Marci torka nem piros (garantáltan a két C-vitamintól van, amit tegnap adtam neki), Venci tüdeje tiszta. Doktornénink kis hezitálás után mégis felírta nekik az antibiotikumot, nehogy elfajuljanak a dolgok. Én meg nem merem nem beadni, nehogy középfül-gyulladás legyen belőle megint, azt nagyon nem akarnám. Szóval újra hármasban vagyunk itthon ... szeretem az ilyen napokat, főleg, amikor Marcimnak is jó a kedve és nem bántja okkal-ok nélkül a testvérét!