A tejeszacskó és tojástartó vándorútra kel

Azt a legutóbbi bejegyzésem végén nem tettem hozzá, hogy amikor a fürdőzés végén beszálltunk az autóba, Marcinak elkezdett folyni az orra.Már ugyan pénteken jelezték az oviban, hogy köhögött többször, de az allergiájára fogtam, nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Kellett volna. Szóval az orra az csak folyt és folyt .. és vasárnap is köhögött. Hétfőre meg már nagyon köhögött, így reggel telefonáltam az oviba, hogy a hetet kihagynánk inkább. (így ugrott a parki ovis kiruccanás ... még jó, hogy nem adtam elő magam itthon, hogy mi a csoport titkos terve a hétre, megmentettem magam egy kisebb hisztitől, hogy ő miért nem mehet) A héten csodálatos napok voltak, kijelenthetem, hogy a fiúk megtalálták a közös hangot. Együtt játszanak, nevetnek, szórakoztatják egymást. El sem tudom mondani, mekkora megkönnyebbülés ez nekem, hogy véééégre-vééégre úgy tűnik, nem fogják életük végéig utálni egymást. Teljesen tisztában vagyok vele, hogy nem egymásnak szültem őket, de akkor is nagyon szeretném, ha legalább egy elviselhető kapcsolat lenne közöttük. Már sokszor írtam, hogy nagyon meglepő, hogy Marcim, aki egyébként egy olyan csodálatos természetű, rugalmas és alkalmazkodó kisfiú, miért viselkedik így a testvérével. (Jó tudom, féltékenység ...) Szóval most a kapcsolatuk felszálló ágban van. Közös munkával sütöttünk pogácsát, hajtogattunk beszáradt tiszta ruhákat, porszívóztunk, játszottunk, tv-ztünk. Jó volt nagyon.

Aztán történt valami, amitől meg nem lett olyan nagyon jó a hét. Sőt. Hétfőn L elhozta a laborból a várt leleteket. Nem csalódtam, nem lett hibátlan. Valamiért sejtettem, hogy ennyi antibiotikum megviseli Marcim szervezetét. Röviden: magas fehérvérsejtszám, süllyedés, alacsony vas-szint. És a durvábbak ... tehéntej és tojásfehérje allergia értékek másfélszeres és 1,25-ös többszörös értékben. Miután nem vagyok orvos, csak reménykedtem, hogy ez azt jelenti, hogy a szervezete erősen küzd ellenük, és hogy ez jót jelent. De sajnos nem így van. Csütörtökre kaptunk időpontot az orr-fül-gégész kontrollra, aki megerősítette a legrosszabb balsejtelmemet. TEJ ÉS TOJÁS allergia. Egy hét totális diéta, utána újabb megbeszélés, kontroll az orrfolyás végett. Miután sejtettem valahol, nem éreztem annyira sokkolónak a dolgot. Szépen beültünk az autóba, mintha mi se történt volna. Ha allergia, hát allergia. Elmegyünk bevásárolni. Irány a Cora. Persze Vencim kidőlt, úgy aludt az apja vállán az áruházban, mint egy darab fa. A fiúk elmentek játékot nézni, én meg vásárolni. Aztán ott, ahogy a polcok között járkáltam és válogattam a termékeket - és sorban pakoltam vissza őket - könny szökött a szemembe. Miért pont mi? Miért pont én? Miért pont Ő? Mivel érdemli ezt ki, hogy a sors így kitol vele? Annyira jó kisfiú, szeretnivaló, kedves, okos, miért bünteti a sors ezzel? És a könnyek nem álltak meg. Ott sírtam a sorok között ... végül megembereltem magam és abbahagytam. De sok szülő örülne, ha csak ennyi baja lenne a gyerekének. Erősek vagyunk és megoldjuk ezt is. Diétázik és meg fog gyógyulni. Irány, előre! Vettem gyorsan pár dolgot (fele nem is jó, ennyire vagyok járatos a témában, ehetjük meg mi), aztán jöttünk haza. Vacsorára jóllakott házikolbásszal, hagymával, kenyérrel. Olyan fáradt volt, hogy elaludt pillanatok alatt.

Én meg ott maradtam a kérdéseimmel. Mit fogok enni adni neki? Hogy fog ő jóllakni? Aztán lassan rájövök, nem is olyan nagyon durva ez. Vettem rizstejet, rizstejport, ebből bármit megfőzök. Barátnőm tanácsaiból próbálok okosodni, ők aztán csak tudják, mi az allergia, sok ötlete van szerencsére. Főztem már rizstejből borsófőzeléket, pudingot. Találtam felvágottat, nassot, amit megehet. Valahogy majd lesz ... a hangulatom azért hullámzó. Egyik pillanatban derülátó vagyok, a másikban elkap a szomorúság a miért-ek felett. Várom a jövő heti kontrollt .... és nagyon-nagyon szomorú vagyok.