Kicsi fiam tökéletes szerelemben él a porszívókkal, legyen az kicsi vagy nagy, szögletes vagy kerek, lyukas vagy négyszögletes (ja bocs, ez egy másik történet ...). Mióta a világ világ és Vencel létezik benne, a porszívózás egy élmény. És még bármi más, ami kellően nagy zajt tud okozni. Marcell a szöges ellentéte, mindentől fél, ami a fülének az elviselhetőnél nagyobb hangot ad. Ez a küszöb viszont igen alacsony sajnos. Emlékszem, anno mikor 4D-s ultrahangon voltunk, már ott a hasamban is a füléhez kapta a kezét, amikor az ultrahangfejet a doktorbácsi a hasamra tette. És még nagyobb élmény volt ezzel kapcsolatban az, hogy amikor megszületett és a kórházban voltunk, tolták a folyosón az ebédes kocsit, és ez Marcikámat annyira irritálta, hogy a füléhez kapta akkor is a kezét. Szóval ezt a jó szokását a mai napig tartja. Egyik jó sztori ehhez kapcsolódik. Papus múltkor fúrta fel a fiúknak szánt kabátos-akasztós-polcot (mert magától sehogy se akart felmenni, a férjem meg "nem ért rá"), mindkét fiú üvöltött közben. Marci azért, mert hangos a fúró, a Vencus meg azért, mert nem engedtem oda a nagyapjához az ütvefúrót nézni, ahogy dolgozik. Ki érti ezt?
Na, nem is ez a lényeg: óvodába menet szinte minden nap ugyanarra megyünk. A távhő fűtőműnél meglátta Vencus a kéményeket, és tizennyolc hónapjának minden bölcsességével megszólalt: Porszicsőőőő!!! Az óvodába érve pedig tájékoztatott ismét, hogy az a falidísz, ami egy - valóban - csőszerű izére van rátéve, az is egy "porszicsőőő". Hiába, a fiam egy porszi-fan, el kell fogadjam. :)
Apropó, valaki mondja már meg, mi a logika a következő dologban: akadálymentesítés céljából készült egy rámpa az óvoda egyik bejáratához. (Mázlisták vagyunk egyébként, mert a mi ovinknak három bejárat is jutott ám!) Valamelyik reggel megrökönyödve láttam, hogy ki van írva: mivel fűtik az épületet, fűtésszezonban csak kizáróla egy bejáratot lehet használni. Teljesen logikus. Az viszont kevésbé, hogy ez az a bejárat, amihez a legmagasabbak a lépcsőfokok. Első nap még fel se tűnt annyira a dolog, mivel autóval voltunk, és mi csak beszaladtunk Marcimmal. De most, hogy babakocsival járunk, szembetűnő a probléma: hogy menjek be babakocsival azon a lépcsőkön??? Két nap "vér-verejtékes" küzdelem után az egyik dadusnak szóvá tettem, de persze pusztába kiáltott szó volt az egész. Így nem marad más hátra, mint a mindennapi vacakolás. Már alig várom, amikor hóban-fagyban kell ugyanezt véghezvinni. Hát így vagyunk most ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése