Gyógytorna kontroll

Hát majdnem nem is írtam le, pedig milyen fontos! Még kedden történt, hogy sikerült egyeztetnem a gyógytornásszal egy ellenőrzésre. Még augusztus végén kellett volna felhívnom, de mivel nem voltam túl jól, inkább nem kívánkoztam az utcára. Szegény biztos nagyon örült mikor felhívtam, hogy szorítson ki a napjából nekünk pár percet. Végül 10.15-kor fogadott bennőnket.

Anyával mentünk, ő a papírjait intézte, egymást kísértük. Eszembe jutott a gondolat, hogy vajon Vencus emlékezni fog-e az ott eltöltött hónapokra. De aztán majdnem tutibiztosra vettem, hogy úgyis elfelejtette már, május végén voltunk ott utoljára. Aztán rájöttem, hogy a gyerekemet nagyon nem szabad lebecsülni. Mikor bementünk a terembe, még nem volt semmi gond. Mikor meglátta a csigás formabedobó játékot, még akkor sem. Azonban mikor elkezdett vele játszani és megszólalt a zenéje, egyből eltört a mécses. Hiába próbáltam utána odatenni a szivacsra, hogy a gyógytornász megvizsgálhassa, annyira visított, hogy nem vett levegőt. Végül nagynehezen sikerült rávenni, hogy közreműködjön, és szerencsére TELJESEN rendben van! Szépen, egyenes lábakkal jár, a tartása nyílegyenes, nyaka rendben. Akkor kell visszamennünk, ha véletlen változást fedeznék fel az állapotában.

Vittünk ajándékot is, hogy megköszönjük a gyógytornászunk kitartó munkáját, saját kezemmel készítettem (a keretezést kivéve természetesen):

úgy láttam, szívből örült neki. Megköszöntem neki, hogy hitt bennem, nem küldött el az első szóval és hogy segített a gyerekemre korának megfelelő izomzatot faragni. Megmutatta a helyes utat akkor is, amikor a gyerekorvos és a védőnő is csak legyintett. Itt és most még egyszer: KÖSZÖNÖM!