... kb. húsz év távlatából. Magam se hiszem, mégis nagyon örülök! Még akkor is, ha több száz kilométer és nyelvi nehézségek is választanak el bennünket, de hiszem, hogy megoldjuk. A családunk képének hiányzó mozaikdarabkái helyükre kerülhetnek végre.
Önfeledten boldog vagyok még akkor is, ha tudom, hogy egy szeretett apa halálához kapcsolódik ez az új és különleges élmény. Tisztában vagyok vele, hogy ez egyszerre szomorú és örömteli pillanat. Mégis lelkesít a lehetőség, hogy a családunk elfeledettnek és kívülállónak hitt része életre kel.
Isten hozott Kristina a csapatban! Nagyon remélem, hogy kiálljuk a kapcsolatunk próbáját. Legyen szó bármiről is, mi mostmár nem veszítjük el egymást! Tudom, hogy még most szoknunk kell az ismeretlent, a másikat, a régi-új ismerőst, de én minden lelkesedésemmel azon leszek, hogy ne menjünk el egymás mellett soha többet a világban.
Ha netán csüggednék, majd visszatérek erre a bejegyzésre és eszembe fog jutni, milyen boldog voltam, mikor az első kézzel írt leveled tartottam a kezemben és ez újból erőt és hitet fog majd nekem adni a folytatáshoz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése