Ma a másik mamiék is eljöttek, hogy Marcimat utó-névnapi köszöntésben részesíthessék. Kisfiamnak az egészben az volt a legjobb, hogy eljött Szabolcs, és játszhattak egy jó nagyot. Mi a mamival főztünk, ő egy kis töltöttkáposztát bográcsban, én meg még egy kis ragulevest, még tegnap. Vencim megint a marketing-arcát mutatta, egy mukk nem volt a száján, imádtam érte! A nagyszülők elájultak az unokáiktól, a gyerekek fáradhatatlanul rohangáltak, én jókat ettem és szoptattam felváltva. Marci persze "elfelejtett" aludni délután, így hazafelé az autóban bebólintott, úgy kellett felhozni. Persze félájultan fürdettem meg alig fél óra szunya után, üvöltött végig szegény, én meg sajnáltam, de muszáj volt túlesnünk rajta, mert a sárból nem látszott ki a lába. :-) Utána azért megvigasztalódott gyorsan, egy kis tejecskének és pirítósnak hála.
Vencimmel ma reggel arra ébredtünk, hogy ő is köhög, így mindjárt az irány az ügyelet felé volt. Szerencsére nem kellett várni, rögtön mi következtünk. Mivel torka nem piros, mellkasa-tüdeje tiszta, így csak nasivin-t kaptunk. Mást nem kell adni neki, ami számomra teljesen hihetetlen. Az - a nevét el nem áruló - doktornő szerint az anyatej és a szoptatás megvédi őt attól, hogy jobban belemásszon. Úgy legyen!
Az ügyeletről visszafelé a T-s áruházban gyógyszervásárlás közben megmérettem a vércukromat. Régóta nyomasztott már ez a kérdés, hogy hogy áll a GDM-em. A hat hét eltelt már, ráadásul pont evés után voltunk egy órával, így kapóra jött egy terheléses vércukor mérés. Az eredmény csodálatos, 5,1 lett, tankönyvbe illő, így most kicsit bátrabb lettem. Na ez nem a folytonos zabálást jelenti, csak nem lebeg a fejem fölött egyelőre a cukorbetegség fekete felhője. Meg is jutalmaztam magam egy kis kókuszgolyóval ebéd után!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése