Bizony, megint telik az idő, kerek egy hónappal lettünk megint öregebbek Marci születéséhez képest. Az emlékek hol halványak, hol élesek. Egyszer homályosak, másszor kristálytiszták. Az örök-elnemmúló szeretetem viszont minden nap ugyanolyan. Még akkor is, ha felbosszant! Bizony pedig sűrűn teszi, de nem bánom. Amikor este végül álomra hajtja fejét, odamegyek, megsimogatom az izzadt kis fürtjeit és eszembe jut, mennyire kis elesett csomag volt, és lám, micsoda akarattól duzzadó kisgyerekké fejlődött! És mennyi minden vár még ránk! Itt van például a szerda - az ELSŐ szülői értekezlet az oviban. Nagyon várom a napot, pedig valahol legbelül sejtem, hogy önállósodásának hajnalán vagyunk. Lassan el kell engedni majd a kezét. Nekem is meg kell tanulnom, hogy nem lehet mindig csak az enyém. Nehéz lesz ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése