Nem tudom, van-e jobb dolog annál, mint amikor az ember nyaralásból hazaérve több napig próbál a káoszon úrrá lenni, átrágni magát a szennyeshalmon és egyéb finomságokon. A hazaút végül kacifántora sikerült, mivel a román és egyéb vendégmunkásoknak hála az M5 lejárónál kb. 1 órát vártunk, mire bejussunk Szegeden az első jelzőlámpáig. A sok °˘˘˛$Ł>~ˇ*ߤ (szavakat inkább nem mondok) sofőr megmagyarázhatatlan okok miatt egy sávba állt be és mi meg azt hittük, hogy ennek van valóban valami akadálya, így velük együtt araszoltunk. Ott a lámpánál jöttünk rá, hogy semmi, de semmi okuk nem volt, egyszerűen valamiért így tartotta kedvük. Persze mire odaértünk, erre a többiek is rájöttek és az utánunk érkezők már helyesen beálltak a sávokba, de a mi tortúránkon ez már nem segített. Erre nagy okosan kitaláltuk, hogy majd a belvárost gyorsan átszelve, lejövünk a régi hídról és csak úgy hussanunk hazáig. Hooogyne .. ott meg - feltételeztem - a szabadtéri miatt az emberek keresztül-kasul gyalog sétálgattak, tőlük nem tudtunk haladni. És ha még ez nem lett volna elég a hazaúton ez az embertelen tömeg 50-es, 60-as tempóval rohant, megkönnyítve a hazaérkezésünket. Fél 10 után jöttünk meg. Persze anyáék lettek ugrasztva, hogy mi lenne, ha ők vigyáznának addig a fiúkra, míg mi felcuccoljuk azt a rengeteg holmit, amit levittünk. Szerencsére kaphatóak voltak erre, de így is 11-re szedtük rendbe viszonylagosan magunkat.
Másnap már csak a rendrakás édes öröme várt, a mindössze 7 adag mosnivalóval, amit erkély híján nehézkes megvalósítani. Szerencsére anya átvállalt belőle 3-at, nekem csak a többi néggyel kellett megbirkóznom. És még olyan rendes is volt, hogy főzött nekünk fincsi ebédet, mert arra már biztos nem lett volna időm.
A gyerekek is nagyon örültek a nagyszülőkkel való találkozásnak, hiszen jó régóta nem látták már egymást, öröm volt nézni mindenki arcán az önfeledt boldogságot. Főleg amilyen Papás Marci... :)))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése