Születés ...esemény, amely oly felkavaró, mint semmi más. Elemésztő fájdalomból előbukkanó mámor. Boldogság, mely életemet mindörökre megváltoztatja. Immáron már más lesz a fontos. Saját magam másodlagos lényként folytatom földi pályámat. Amikor belenézek az apró szemekbe, amikor a piciny ujjak szorítják az ujjam, már tudom, amit eddig is tudtam, hogy érdemes a holnapot várni...
2010. március 11., csütörtök
December 11 - Végre a Bizottság előtt
Hát eljött ez a nap is. Természetesen indulás előtt, mikor pakoltam, be akartam tenni a táskába a levelet is, amit küldtek, de sehol se találtam. Aztán végül nagynehezen meglett (mire átdúrtam már mindent, meg L-t is megfenyegettem, hogy tutira az autóban van - és mégse), abban a táskában volt, amibe a holmikat pakoltam, csak az oldalában volt megbújva. Na, ezen szösszenet után indulhattunk is, Marci természetesen mamiéknál aludt, hogy könnyebben tudjunk haladni. Mivel Vencum már nagyon álmos volt fél 9 után, ezért elindultunk hamarabb. Oda is értünk, kerek egy egész órával a kiírt időpont előtt. NEM VOLT OTT SENKI. Mármint előttünk a sorban. Én azt gondoltam, hogy ha már 5 hetet kell várjunk, hogy oda betehessük a lábunkat, akkor ott tömegével jönnek-mennek az emberek. Ehhez képest csak mi voltunk ott. Egy hatalmas aula közepén ácsorogtunk egy darabig, aztán L bekopogott az egyik ajtón. Persze rögtön letolták, hogy mit gondol, tudják ők, hogy mi jöttünk, majd szólnak. Pfff... ehhez képest kb. 10 perc múlva megjelent egy nő és közölte, hogy nemsokára sorra kerülünk. Rendkívül kedves volt, 5 perc múlva be is hívott bennünket. Nyilvánvaló, hogy csak számomra meglepetés, hogy a Bizottság (így nagybetűvel) összvissz egy emberből áll. Ráadásul ez az ember nem is gyógytornász, hanem gyógypedagógus. Hát, kössz... Elvégzett Vencelen egy-két tesztet (vesz-e két dolgot a kezébe, szájába veszi-e őket, ütögeti-e ezeket az asztalon, stb.), mire megállapította, hogy szellemileg abszolút belefér a 7 hónaposok kategóriájába. Az, hogy neki izomtónus-eloszlási zavara van, azt ő nem tudja megállapítani, mivel nem gyógytornász, ezt 'elhiszi' nekünk. Na, itt azért egy halványat fölment a pumpa ... mondtam neki, hogy próbálja meg: egy hat hónapos gyerekre szoktuk mondani, hogy karonülő. Na most Vencel nem az. Ezt ő is konstatálta abból, hogy hiába ültette az alkarjára, a hátát támasztani kellett, különben eldőlt volna. Ezek után simán kijelentette, hogy megadja nekünk a lehetőséget a gyógytornára szeptemberig. Valószínűleg utána már nem is kell találkozzunk. Nagyon reméltem és persze nagyon boldog is voltam, hogy ilyet mondott. Pár perc múlva a kezünkben volt egy előzetes szakértői vélemény. Hurrá, mehetünk tornázni!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése