"Két dolgot adjon az ember a gyerekeinek útravalóul: gyökereket és szárnyakat."

Az igaz történet - az anya szemszögéből

2011-10-05T13:49:00.000-07:00

Ülök az irodában. Nyakig benne egy határidős munkában. Váltunk néhány e-mailt L-el, aki épp ecseteli, hogy milyen húzós napja van. Gyakorlatilag még enni se volt ideje és már nemsokára 11 óra. Talán épp azon mélázok, hogy vajon ma hánykor fogom befejezni a munkát, hiszen még Szegedre is kell menjünk. Felhívom apát, egyeztetünk, együtt megyünk, ő is szét szeretne nézni. Pontosítjuk az indulás időpontját. Telefont leteszem, dolgozok tovább. Megint csörög.. ugyan ki lehet az? Ismeretlen szám. Felveszem, bemutatkozok.
- Halló, én ..... vagyok az óvodából!
Villámként hasít belém a felismerés, hogy valami baj lehet, semmi más nem lehet olyan sürgős, hogy délutánig ne tudjon várni. Válaszolok:
- Na mondd!
- Na mondom .... történt egy kis baleset ...
Itt érzem, hogy az izmaim megfeszülnek, de próbálok nem idegesnek tűnni.
- Milyen baleset?
És akkor végighallgatom a rémtörténetet, amiben a hűdef.szagyerek Balázska mint a diót, úgy töri fel a gyerekem koponyáját egy laza mozdulattal. Mert játszottak, és egy pillanat elég. Hát, ezt én pontosan tudom.
A kérdés: elvisszük mi, vagy az óvónő vigye el? Hát persze ugrunk, mondom!

Telefon letesz, egy pillanatnyi gondolkodási időt kérek. Mi is történt? Közben a kezem a tárcsázógombon, L-t hívom ezerrel, aki kinyomja. Sebaj, hívom ... a gondolatok kattognak: csak most ne üljön megbeszélésen, csak most ne zavarjam, csak most hívjon vissza. Közben hívom újra és újra, ő újra és újra kinyomja ... nemár! Már írom neki az sms-t, hogy MENJÜNK MÁR, mikor végre hív! Mondom, mi van, ő kocsiba ugrik és már jön is. Én már kinn toporgok a suli előtt, egy gyors telefon anyának, hogy mondjam, mi van és hogy ugrott a közös Szeged. De az autó csak nem jön... már-már toporgok, a gyomrom egy görcsben, hogy vajon mi vár majd az óvodában. Végre itt van, ajtó nyílik, repülünk tovább. Sose akarunk odaérni, olyan lassú ez az autó .. vagy csak én sürgetem az időt? Végre ott .. belépünk. Marci és az óvónéni ücsörögnek a szobában. Próbálok mosolyt erőltetni az arcomra, reménykedem, hogy sikerül. Most kezd igazán görcsölni a gyomrom. Megnézem a sebet. Úristen, mekkora ... milyen csúnya és nyílt. Óvónő nyugtat, biztos csak ragasztani kell. Ok, irány a kórház. Marci ideges, sírni nem mer, csak szótlanul ül az ölemben. Ülésbe betenni nem mertem, nehogy a nyílt sebet elfertőzzük. Csak rendőr ne jöjjön ..! Odaérünk a sürgősségire, nyomjuk a csengőt, senki. Hát irány a rendelő. Bejelentkezek egy fényév alatt a kartonozóban. Marcim ideges. Én is ideges vagyok. Belül remegek, kívül nyugtatom. L nem szól semmit, otthagyni nem akar, pedig rengeteg a munkája. Én küldöm, ő marad. Végre nyílik az ajtó. Mondom, mi van. Mondják, mindjárt. Marci sírva fakad. - Kicsim, ezen túl kell esnünk, nincs mese, ha nem csináljuk, még betegebb lehetsz. Már megyünk is be. Ismerős az orvos, szerencsére. Egyből közli, varrni kell. A fiam fel se ocsúdik, már fekszik az ágyon, hason, félmeztelenül. Haját borotválják, én a kezét szorongatom. Mindannyian idegesek vagyunk. Marci sír, nem akarja, hogy összevarrják. Doktorbácsi nyugtatja, csak kötést kap, csak injekció kell. Marcim még jobban sír, de azért hagyja, nem rúg, lefogni nem kell. Imádom, egy hős! A doktorbácsi gyorsan dolgozik, pillanatok alatt érzéstelenít. Steril kendő kerül Marci fejére, elő a tű és a cérna. Én a lábánál kapok helyet, ott szorongatom, símogatom, nyugtatom. Ő meg csak tűr, sírni se mer. Én meg nem tudom, oda merjek-e nézni, vagy sem. Néha odapislogok, csúnya a látvány. Egyből arra gondolok, hogy csak ez a dolog tartott vissza attól, hogy orvos legyek. Az asszisztens szól. Üljek le, mert nagyon sápadt vagyok. Mondom, köszönöm, jól vagyok, csak nagyon ideges vagyok. Szinte már készen is vagyunk. Utolsó dilemma: tetanusz vagy ne? Újabb telefon az óvónőnek... te, mennyire volt koszos az a mászóka? Homokba fetrengtek-e? Hát, azért koszos .. jó, az orvos nem mérlegel, egy fél szuri a popsiba, és már csak egy gyors koponyaröntgen. Eddigre Papus is ott csücsül, szeme könnyes, sajnálja az unokáját. Szerencsére ott is ismerős van, gyorsan haladunk. Együtt állunk a röntgenben, én és a fiam. Szorítjuk mindketten az ólomkötényünket. Próbálom nevettetni: Marci, most mi vagyunk a szakácsok, mit főzünk szerinted? És már készen is vagyunk. A leletezést kivárjuk, szerencsére relatíve hamar készen van, negatív. Vissza a kezelőbe, további feladat: két nap múlva kötéscsere, varratszedés 10 nap múlva. A kötés szorít, vágni kell rajta. A gyerek nyűgös, de menni nem tudok vele, mert DOLGOZNI kell és muszáj. Hát különválunk. Szívem vérzik, de nem tudunk jobbat tenni. A gyerek nem bánja, jó neki a Papa társasága. Én megyek dolgozni, de persze koncentrálni nem tudok. Délután sietek haza, gyors fürdés, mert engem meg a saját orvosom vár, akihez alig kaptam időpontot, muszáj menni, különben 4 hét múlva tudna fogadni. Hát megyünk. Gyerekek a nagyszülőknél, mi sietünk. Egy pillantásra meglesem őket, jól vannak. Persze a rendelés csúszik, várnunk kell. 20.15 helyett kilenc előtt jutok be. Fél tíz, mire hazaérünk. Persze nem tudnak ébren megvárni. Papus mondja, nagyon hiányoztam. Jaj, kérlek ne csináld, így is lelkifurdalásom van. Marcim az ágyunkon, kiterülve alszik. Megpuszilgatom. Papusék elmennek, én letusolok. Mellkasomra veszem, mint csecsemőkorában. Pihen, mélyen alszik. L gyorsan megveti az ágyat, Marcit beleteszem. Elintézem még gyorsan az alapvető tennivalókat és mellébújunk. Együtt alszunk azon az éjjel, mert mindkettőnknek kell a másik közelsége. Hajnalban ébred, akkor érzi, hogy mellettem alszik. Odanyomja a popsiját az ölembe. Összebújunk. Így ér bennünket a másnap ...

Szöveg helyett ....

2011-09-30T11:23:00.000-07:00

Kívánságcsillag

2011-09-01T13:50:00.001-07:00

- Anya, ezt papa rajzolta nekem, én meg kiszíneztem. Ez egy kívánságcsillag. Kívánhatsz bármit. Például azt, hogy egészségesek legyünk, legyen sok málnánk, meg ilyeneket ... - Mondta Marci.

Látszik, hogy bár keveset vagyunk együtt, az azért minőségi idő..

Published with Blogger-droid v1.7.4

Párbeszéd

2011-08-30T13:23:00.000-07:00

Marci és Papa beszélgetnek I.:
- Papa, én orvos leszek!
- Igen?
Én:
- És milyen orvos Marcikám, gyerekorvos?
Marci:
- Nem, felnőttorvos. Papának majd felírom a gyógyszert, és meggyógyul tőle. Málnaízű gyógyszert fogok felírni neki.

Marci és Papa beszélgetnek II.:
- Papa, mondok neked egy titkot!
- Igen?
- Nekem lesz kistesóm.
- Tényleg?
- Igen.
- Apa és anya "dolgoznak az ügyön"?
- Igen. De ne mondd senkinek, mert ez titok. Csak Dani, Gellért és Kata tudhatja meg. (óvodai barátok ... )

Marci rajzol egy girbe-gurba vonalat. Megdicsérem:
- Marcikám, nagyon ügyes vagy!
- Anya, tudod mi ez?
- Nem.
- Ez egy hanghullám.

Mondtam már, hogy imádom? :D

A "gesztenye" projekt, avagy anya elköltözött

2011-08-25T14:24:00.000-07:00

Nehéz időket élünk most meg mindannyian. Sok a változás és mind egyszerre akar és visz magával. Sodródunk. Reggelek jönnek, esték mennek. Annyi, de annyi meghatározó esemény következett be egyszerre, hogy nagyon átélni sincs idő, hát még megemészteni.

Itt van például elsőnek a tény, hogy vettünk új bútort. Persze a legkedvesebb kék-sárga áruházunkból, így az új kicsikocsi is fel lett avatva. Papa-mama-gyerekek, mindenki ment és élvezte az utat. A fiúk az autó kuckójában csücsültek, a nagyszülők középütt, mi pedig L-el elöl feszítettünk. Az utánfutó meg mögöttünk, kb. 250 kg tömény bútorral. Bírta-bírtuk. Jó volt újra ott lenni, imádom az épület "szagát" is. L és Papusom két napig csak fúrt és faragott, mire összerakták. Persze én kitaláltam, hogy festeni is kellene, mert nem mostanában fogjuk újracsinálni, ha az új bútor a helyére kerül. Hát vettünk festéket és festettünk. A fiúk meg segítettek ... rajtuk szerintem több volt a festék, mint a falon. Utána konyhát is festettünk, mert kedvet kaptunk. Bár ne kaptunk volna ... sikerült beleválasztanunk egy olyan festékbe, ami nem tapadt meg a falon, sokadik kör után se. Végül este hétkor már a szomszéd is festette, hogy készen legyünk. Készen lettünk. Egy szép van benne, a színe. Teljesen megváltoztatta a konyha hangulatát. Vidám lett, jó oda bemenni.

Aztán eladtuk a Kadettet. Pár nap alatt. Még fel se készültem lélekben, hogy el fogjuk adni, már vitték is. Megsirattam szegényt. Tényleg. Szuper helyekre vitt bennünket, sose volt vele semmi gond. Imádtam. Mindig is csak az első lesz nekünk. Olyan ez, mint az első szerelem, azt se felejti el az ember.

Bölcsi. Felvették Vencelt augusztus 1-től. El se hiszem, hogy szinte azóta nem írtam bejegyzést. Minden nap mentünk, hűen ott csücsültem a padon és néztem, hogy hogy játszik. Elvolt, mint a befőtt. Néha odajött, aztán ment dolgára. A problémák akkor kezdődtek, amikor egy-két órára magára hagytam. Az első pár alkalommal minden rendben volt, de mikor már hosszabb egyedül-időszakok következtek, akkor egyre több és több lett a sírás. Most ott tartunk, hogy minden reggel megy a színjáték. Felkel, első kérdés: Apaaa! Hova megyünk ma? Apa: Hova menjünk? Venci: Hova megyünk? Apa: a bölcsibe! Venci: nem akarooook bölcsibe menniiii! Minden reggel elhangzik ez a párbeszéd..aztán öltözik és indulás. Csönd egészen a bölcsi ajtajáig. Utána újra ... "nem maradok iiiit", "nem ebédelek iiiittt", "nem aluszooook iiiitt" és hasonlóak. 5 percig ez megy, utána béke egész nap. A szívem hasad meg, hogy ott kell hagyjam, de nem tehetek mást. Persze mindemellett Marci is jár augusztus közepe óta az oviba, ő végülis jól elvan, csak egy-két nemalvós napot iktat be, ami nagyon nagy szó, tekintve,hogy itthon egész nyáron egyszer se tudtam ágyba dugni.

Munka. Bődületesen sok és nagy felelősséggel járó. De nagyon szeretem. Jó újra emberek között lenni, és nem a babaellátás teendőin gondolkodni végre. Nem mintha nem lett volna jó itthon, de most nagyon-nagyon jól érzem magam. De a munka rengeteg. Minden egyszerre, ugyanolyan határidővel. Átjárni Szegedre továbbképzésre, értekezletre, egyeztetni ezzel, intézkedni itt, rendezkedni ott. És persze minden kétszer annyi ideig tart, mert nem tudom, kit és milyen számon keressek. Ma például este negyed 8 után értem haza, de csak azért hagytam abba a munkát, mert L hétkor felhívott, hogy mikor érek már haza, a gyerekekkel nem lehet bírni, anyát hiányolják. Marci fiam kijelentette, hogy "anya már nem jön többet haza, anya elköltözött". Persze a sírását a telefonban is végighallgattam. Azonnal abbahagytam a munkát és irány haza. Amikor hazaértem, épp L fürdette őket. Vencelt vettük ki elsőnek, aki egyből ki se jött az ölemből. Úgy, ahogy volt, törölközőbe belecsavarva percekig mozdulatlanul ült az ölemben. Marci követte, de csak egy pillanatig. Utána eszébe jutott, hogy hozott nekem valamit. És odaadta. Ez volt az:

Mert rám gondolt. Mert hiányoztam neki. Hát elteszem magamnak ezt a gesztenyét, beviszem az íróasztalhoz és kiteszem, intő jeléül annak, hogy a gyerekek nagyon könnyen megsínylik az ilyesfajta változásokat. Látom, nagyon megszenvedi ezt a változást. Semmi sem olyan, mint régen, minden megváltozott. Sajnálom a gyerekeket nagyon, de meg kell szoknunk ezt az új helyzetet. Nekik is és nekem is új. Tudom, hogy meg fogjuk tanulni a mikéntjét, de most még nagyon zavart és átmeneti az egész. Semmire nincs idő. Se takarítani, se rendet rakni, se mosni, se főzni. Én nem tudom, mások hogy csinálják, de egyelőre a káosz a főnök itthon.
Persze a gyerekeket egész estig nem lehetett rólam "levakarni" se. Felváltva ültek az ölembe, el se moccantak onnan. És holnap egy új nap kezdődik ....

Marcell

2011-08-14T15:02:00.000-07:00

Megint blogszabadságra mentem, de ez korántsem jelenti azt, hogy állóvíz lenne körülöttünk, sőt ... de talán tudok erőt venni magamon, és elmesélni végre azt a sok-sok dolgot, ami velünk történik, amiket mostanában élünk meg. Addig is a mai nap legfontosabb része: Marcell nap van. Nagyon boldog névnapot, édes ~~kicsi~~ nagy Marcellem!

Így ünnepel egy névnapos:

Fülledt nyár ...

2011-07-19T14:56:00.000-07:00

Pont ilyen nyári este volt. Forróság és meleg szél. A fiú jött, ahogy már sokszor, de ez az este különleges volt. A lány izgult, mert ilyen még soha sem történt vele. Ahogy a fiú befutott a motorjával, a lány tudta, ez az este felejthetetlen lesz számára. Elindultak. A forró szél a lány hajába kapott. A fiú egyre nagyobb gázt adott, a lány nem félt a motoron, erősen kapaszkodott. Irány a folyópart. Késő este volt már, senki se járt arra, csak a fiú és a lány. Megálltak. Sokáig semmi nem történt. A csöndet vágni lehetett közöttük, csak a feszültség érződött. A lány izgult, a fiú várt. Aztán megtört a csend, beszélgetni kezdtek. Halkan, suttogva. Élvezték egymás társaságát. A titkot, ami csak az övék volt. Az érzést, ami összekötötte őket. Olyan volt, mint még senki mással. Fülledt, forró hangulat volt, az idő szaladt a fiú mellett, a lány repült a boldogságtól. A folyópart csendjében lettek egymáséi. Újból a hallgatás költözött közéjük. De ez már más volt, megnyugtató, lelket összefonó, együtt hallgató. Aztán ismét megesküdtek, hogy ilyen több soha nem lesz, ez nem fordulhat elő. A fiú, aki mindig odavolt a lányért, felültette a lányt a motorra. A lány még erősebben szorította a fiú derekát. Úgy sejtette, hogy ez az utolsó alkalom. A forró szél követte őket hazáig. Aztán a fiú elköszönt és elment. A lány meg ott állt és nézte, ahogy a motor egyre távolodik, majd eltűnik. Csak a vágyak maradtak ...

... azóta ha fülledt forró szél fúj, a lánynak eszébe jut az az egyetlen és megismételhetetlen éjszaka, ami akkor mindent megváltoztatott.

Több, mint 16...

2011-07-14T13:47:00.000-07:00

.. nap telt el azóta, hogy egyhúzóban dolgozom. (voltam közben egy hét szabadságon hirtelen :) ) Húú .. hát ha eddig azt mondtam, hogy száll az idő, akkor most azt tudom mondani, hogy szuperszónikus sebességgel közlekedik körülöttem, és repít magával is. Reggel és este van. Nem tudom, mit csináltam pontosan az elmúlt bő két hétben. Felkeltem, elmentem dolgozni, hazajöttem, játszottunk vagy csavarogtunk a gyerekekkel, este lett, L megfürdette őket és altatás. Kész. Ennyi egy nap és nem több. Ja, és még néha főzni is kell(ene), ha szeretném, hogy normális kaját egyenek ezek a gyerekek. Ők viszont magasról tesznek az egészre, éhségsztrájkot tartanak. Nem akarom azt gondolni, hogy amiatt, mert nem vagyuk velük egésznap, hanem inkább annak tudnám be, hogy Papácskával sokkal jobb inkább játszani, mint enni. Mára oda jutottunk, hogy Papus "megzsarolta" Marcit, hogy ha rendesen ebédel, akkor megehet egy jégkrémet ebéd után. Pedig finomakat főzök ám, csupa kedvencet. Mellesleg ahogy hazaérek, egyből mind éhes, jobb esetben jönnek és ülnek a konyhaasztalhoz, rosszabb esetben csak a sírás-rívás megy, és nem tudom kitalálni, ugyan mi a szösz a problémájuk.

Ja, és igen, hát ki más pesztrálhatná őket, mint az apukám? Ő jelenleg az egyetlen mobilizálható lény a csapatban. Aztán fél 2-kor váltja az anyukám (ha dolgozós hete van), utána pedig vagy én érek haza, vagy L. Mikor-ki.

A munka? Nos, a munka ... nagyon-nagyon más, mint amit eddig bármikor végeztem. Nehéz beleszoknom. Új kollégák, új iroda, új feladatok. Aki az elődöm lesz, rendkívül aranyos, segít, ahol tud. Szavam nem lehet. Mégis bizony vannak reggelek, amikor úgy kelek fel, hogy rettentően izgulok, remeg a gyomrom az előttem álló feladatokra gondolva. Biztosan idővel ez el fog múlni, most azonban még nehéz elképzelnem ezt.

Aztán persze történnek új dolgok. Vettünk pl. egy új autót. Igen, a régi már nagyon-nagyon öreg és elhasznált volt, ennek ellenére minden gond nélkül elvitt bennünket bárhová. Egy kicst ütött itt, egy kicsit kopott ott, de a miénk. De csak jött a parancsszó: új kell! Hát jó, szépen lassan beletörődtem. Elkezdtünk nézelődni, tudván, hogy jövő februárig ráérünk a vásárlással, addig még élő műszaki van az előzőn. De szempillantás alatt beleszerettünk egy ugyanolyan márka ugyanolyan színű gyártmányába, és azonnal döntöttünk. Aztán amikor a miénk lett és először vehettük családostul birtokba, akkor jöttünk csak rá, hogy mennyire új és mennyire más a másikhoz képest. Csupa erő és fiatalság! Be kell lássam, hogy az előző valóban elavult már, bár nekem még megfelelne. Nyilván két autóra nincs szükségünk, így bármilyen fájdalmas is, búcsút fogunk tőle venni hamarosan.

Amit még nagyon nehéz volt nem észrevennem, az az, hogy a fotómasinámat bizony finom por lepte ... nem tudtam szó nélkül elmenni a dolog mellett, és rájönni, hogy mennyire régen használtam már. Azért készült pár kép mostanában

- a segítőkről, akik nélkül a házimunka már-már elképzelhetetlen

- az egymás közötti szeretetről, ami már soha el nem múlónak tűnik

- a bújócskáról, amit mindannyian nagyon élveztünk:

Vigyázat mély víz, csak úszóknak!

2011-06-24T13:55:00.000-07:00

Hát, úgy tűnik, végleg elkezdődött ... már a második nap telt el. Vészesen gyorsan. Az első nap teljes volt, (majdnem) reggel 8.30 és délután 3 között voltam bent, ma pedig fél 9 és délután 1 között. Nagyon rossz és nagyon jó. Nagyon érzem a feszültséget még mindig magamban. Sok a bizonytalanság bennem. Érzem, hogy ha a tudás birtokában leszek, képes leszek a feladatot megcsinálni, csak még nagyon-nagyon sok a fekete lyuk. Egyfolytában próbálom felszívni a tudást, olvasom a törvényeket, tájékozódom. Próbálom kiismerni az intézmény sajátosságait, a "másmilyenségét" az eddigi sajátoméhez képest. Mert más, és ez így van jól. Ahány ház, annyi szokás.

Egyébként tényleg nagyon jó. Végre nem a tévézés és a mosogatás a fő gondolatmenet, hanem lehet egy kicsit az agytekervényeket tornáztatni.

Egyébként tényleg nagyon rossz. Nagyon hiányoznak a gyerekek. Cserébe viszont nagyon hálásak, szuperül elvannak a nagyszülőkkel, csodásan érzik magukat. Bezzeg én nem érzem úgy, hogy ők jól vannak, mindig azt gondolom, hogy nagyon hiányzom nekik, de szerencsére tényleg nincs erről szó. Vagy mégis? Tegnap még megfejeltük a napot azzal, hogy a pulmonológussal - még a múlt héten - aljas, előre megfontolt szándékkal lebeszéltünk egy időpontot Marcimnak egy kontrollra (a jövőről addig még mit sem sejtve), és munka után még Szegedre is át kellett ruccannunk. Mikor mentünk a gyerkőcökért és Vencelt valamiért a 40 fokban nem akartam magammal vinni, teljesen zokon vette. Hozzáfogott sírni, átkarolta a nyakam és egyfolytában azt kérdezte: "elviszel, elviszel?". Hát mit tehettem volna? Mentünk együtt. Szakadt belőlünk a víz, de semmi se számított. A gyerekek aranyosak voltak, a kontroll után még egy gyors vásárlás (szójás joghurt - anya, ez nagyon rossz!), fél 9 után értünk haza este, de ők még akkor se fáradtak, még játszani akartak. Bezzeg az anyjuk ... én fürdöttem elsőnek, aztán uzsgyi az ágyba. Mondanom se kell, hogy aludni nem tudtam rendesen, mert már a másnapi dolgok foglalkoztattak. Szóval már jó lenne egy jót aludni ...

A joghurtra visszatérve .. mennyire megörültünk L-el, hogy találtunk a csokis-vaníliás ~~pfújderossz~~ puding után gyümölcsöset is szójásban. Annyira sokat nem szeretnék szóját adni a gyermeknek, de a rizses mindenfélétől feláll a hátán a nemlétező szőr is, így néha ki kell pótolni. Persze 800 ft körül mozgott a 4 db, de hát mit nekünk költségek!!! Ma reggel bontom lelkesen, erre a válasz: anya, ez nem jó! Anya, ez rossz! Na, kisfiam, a hasadra kötöm, ha nem eszed meg, kiadtuk érte a rengeteg pénzt, tessék megenni! - Szegénykém ímmel-ámmal megette a 3/4-ét, de több sehogyanse ment le. Sebaj, este újra próbálkozunk! Újbóli sikertelenség ... Vencu meglátta: puuuudiiiinggg!!! Hát mivel neki meg mindegy, csak kaja legyen, elkezdte kanalazni. Mi már titkon örültünk, hogy végre elfogy ez a méregdrága jószág, erre megszólal: Anya, mi eeeeez???? És sajnos neki se kellett. Pedig nem olyan rossz az íze .............

Living the big "American Dream"

2011-06-21T14:22:00.000-07:00

Tudom, hogy magyarok vagyunk, meg ez egy magyar blog, ráadásul gyerekblog, most mégis ez a cím képviseli legjobban azt, amiről írni fogok. Magamról és az engem körülvevő változásról.

Amikor Vencel betöltötte a második életévét, határozottan kezdett felsejleni bennem a gondolat, hogy hamarosan elérkezik az idő, amikor újra dolgozni fogok. Az ötlet egyenesen bizsergette az idegvégződéseimet, mert már nagyon nyomasztó volt itthon lenni. Miután bevallottam legutóbb, hogy a monotónia halálosan untat, már nem nagyon dobott fel a mindennapi küzdelem a reggelenkénti Ádám-kosztüm levetéséért, a félórás reggeli elkövetéséért, és minden két és fél órás küzdelmünkért, hogy reggel útnak tudjunk indulni. Emlékszem, hogy összeszorított fogaim között hányszor emlegettem L-t mindenféle értelemben, hogy "na majd megtudja, ha egy malomban őrlünk végre". Aztán minden egyes reggellel ez a nap egyre közeledni látszott. Azért titkon az egyik lábam még visszafelé húzott a kényelembe, de a lelkem már nagyon ment volna. De áltattam magam, hogy ez még hetek, sőt hónapok kérdése, mire a golyóstollat marokra foghatom. Aztán történt valami. A napokban csörgött a telefonom. A jövendő munkahelyemről telefonáltak (igen, tisztában vagyok vele, hogy 4,5 év nagy idő, ebbe nagyon-nagyon sok változás belefér és sajnos nem tudnak oda visszavenni, ahonnan eljöttem....), hogy menjek be pár napon belül, hogy lefixáljuk a közös elképzeléseinket a jövőmmel kapcsolatban. Hát tegnap volt eme nemes esemény. Amikor reggel felkeltem, még nem gondoltam, hogy mekkorát fordul velem a világ órákon belül. A gyerekeket anyukámra bíztam, gyanútlanul sétálgattam az iskola felé. Ami ezután jött, valóban nem számítottam rá. Egy gyors megbeszélést követően világossá vált nekem, hogy amit elképzeltem, annál sokkal "vadabb" dolgok történnek meg velem. Megbíztak egy másik intézmény gazdasági ügyeinek irányításával. Villámgyorsan az adott intézményben találtam magam és azt vettem észre, hogy már mutatnak is be a kollégáknak. Amikor kiléptem az ajtón, másfél óráig nem tudtam szinte megszólalni se. Mázsányi súlyként nyom a teher. Én, aki valamikor 1999 októberében a fénymásolóban sokszorosítóként dolgoztam, mára vezető pozícióba kerülhetek? Nagyon úgy tűnik, valósággá válik az álom (az a bizonyos amerikai álom), holnapután megyek betanulni, ami a szabadságolási időszak végét is jelenti egyúttal. Egyik szemem sír, a másik nevet. Hiszen még időm se volt lezárni az itthonlétet magamban, máris hatalmas felelősség és teher nehezedik a vállamra. Bírom majd vajon? Elég erős leszek, hogy megküzdjek a mindennapokkal, a felsőbb szervekkel és legfőképpen magammal? Mert tudom, hogy vannak vezetői ambícióim, de most, hogy megkapom a lehetőséget, vajon tudok-e majd élni vele? Tudok-e jól irányítani? Ezer és ezer kérdés merül fel bennem .. Nagyon bízom benne, hogy elég erős leszek, hogy felnőjek a feladathoz.

És hát a gyerekek ... pár héttel ezelőtt mikor Évi nálam volt, arról beszélgettünk, hogy mennyire másképp képzeljük el az itthonlétet. Ő azt mondta, semmi pénzért nem cserélné el azt, hogy otthon lehet a gyerekekkel. Én azt mondtam, nagyon várom már, hogy kimozdulhassak itthonról. Most azonban teljesen másképpen látom. El se tudom képzelni, hogy minden reggel induljak és öltözzek és menjek dolgozni. Azt szeretném, hogy örökké együtt legyünk. Közben pontosan jól tudom, hogy a gyerekek kezét is valamikor el kell engedni és önálló életre buzdítani. Azt is tudom, hogy nagyon sokan nem ilyen szerencsések, hogy ennyi időt tölthessenek együtt a gyermekükkel. Mégis most teljesen kétségbe ejt a gondolat, hogy itthon kell hagyjam őket. Természetesen a nyár a pihenés és a szabadságolás ideje, így azt se tudom pontosan, hová fogom őket tenni. Szerintem e miatt is tűnik annyira elszomorítónak a gyerekkel kapcsolatos helyzet. Nagyon bízom benne, hogy az első döccenők után minden ki fog alakulni.

Hát, így valósul meg az én Nagy Amerikai Álmom...

A gyerekeim napja

2011-05-29T14:42:00.000-07:00

Nagyon-nagyon jó volt, szinte délelőttől-délutánig a rendezvények körül sündörögtünk. Annak ellenére, hogy a nap nagyon nehezen indult, elég nyűgösek voltak, semmi se volt jó, utána belejöttek a gyereknap-fílingbe. Reggel Marci így kezdte: Anya, mikor lesz már gyereknap? Mondjuk neki: hát ma! Erre ő: akkor mikor megyünk az ugrálóvárba? De még egy-két órát várnia kellett, mire összekészülődtünk, de végül az is meglett. Volt minden, autótologatás:

Ugrálóvár ~~majdnem~~ minden mennyiségben (szerencsére délelőtt alig voltak, így nem kellett sokat várni):

(bocs az ingyenreklámért, ha a telószámot innen viszitek, légyszi kérjetek nekem egy kis bónuszt :) )

Színielőadás, amit Marcim számomra is meglepő módon kimondottan élvezett (az óvoda áldásos hatása ismét mutatkozik):

Játszóház, amit már tavaly is nagyon szeretett, de nyilvánvalóan sokkal jobban játszik már úgy a játékokkal, ami valójában a funkciója is lenne:

Mackókiállítás (Lepkevár, hallod?!) :)))

Vencim kicsit ült magasan is (Papus nyakában)

És a fiam kiapadhatatlan türelmének ékes bizonyítéka. Neki arcfestés kell. Egész nap nem volt olyan fontos, kivéve a legdélutánabb délutánon, amikor a legtöbben vártak a sorukra. Szegény L hajlandó volt beállni a sorba Marcival, potom közel másfél óráig. De Marci kitartott. Nem tágított onnan, egy ILYEN mintáért ... Arra már nem volt idő, hogy a néni az egész arcát kifesse. Marcim hát nyújtotta a karját, és kérte, hogy valami mosolygósat rajzoljon a néni neki. Hát ezt kapta. Annyira szeretem, hogy ilyen kis kiegyensúlyozott! :)))

Persze este mint a gipszelt kezűek, úgy fürdött, be kellett zacskózni, leragasztani, nehogy leázzon.

Mamiéknál ebédeltünk, így én is kaptam valamit gyereknapra - nem kellett főznöm. Nagyon finom bőrös malackaraj sült zöldséges újkrumplival. Nagyon jó volt.

A képek minőségéért utólag is bocsi, a gépet elvittem, csak a memóriakártya maradt itthon. Nem lehet egy anya se tökéletes, különösen gyereknapon ..

A tejeszacskó és tojástartó vándorútra kel

2011-05-28T13:48:00.000-07:00

Azt a legutóbbi bejegyzésem végén nem tettem hozzá, hogy amikor a fürdőzés végén beszálltunk az autóba, Marcinak elkezdett folyni az orra.Már ugyan pénteken jelezték az oviban, hogy köhögött többször, de az allergiájára fogtam, nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Kellett volna. Szóval az orra az csak folyt és folyt .. és vasárnap is köhögött. Hétfőre meg már nagyon köhögött, így reggel telefonáltam az oviba, hogy a hetet kihagynánk inkább. (így ugrott a parki ovis kiruccanás ... még jó, hogy nem adtam elő magam itthon, hogy mi a csoport titkos terve a hétre, megmentettem magam egy kisebb hisztitől, hogy ő miért nem mehet) A héten csodálatos napok voltak, kijelenthetem, hogy a fiúk megtalálták a közös hangot. Együtt játszanak, nevetnek, szórakoztatják egymást. El sem tudom mondani, mekkora megkönnyebbülés ez nekem, hogy véééégre-vééégre úgy tűnik, nem fogják életük végéig utálni egymást. Teljesen tisztában vagyok vele, hogy nem egymásnak szültem őket, de akkor is nagyon szeretném, ha legalább egy elviselhető kapcsolat lenne közöttük. Már sokszor írtam, hogy nagyon meglepő, hogy Marcim, aki egyébként egy olyan csodálatos természetű, rugalmas és alkalmazkodó kisfiú, miért viselkedik így a testvérével. (Jó tudom, féltékenység ...) Szóval most a kapcsolatuk felszálló ágban van. Közös munkával sütöttünk pogácsát, hajtogattunk beszáradt tiszta ruhákat, porszívóztunk, játszottunk, tv-ztünk. Jó volt nagyon.

Aztán történt valami, amitől meg nem lett olyan nagyon jó a hét. Sőt. Hétfőn L elhozta a laborból a várt leleteket. Nem csalódtam, nem lett hibátlan. Valamiért sejtettem, hogy ennyi antibiotikum megviseli Marcim szervezetét. Röviden: magas fehérvérsejtszám, süllyedés, alacsony vas-szint. És a durvábbak ... tehéntej és tojásfehérje allergia értékek másfélszeres és 1,25-ös többszörös értékben. Miután nem vagyok orvos, csak reménykedtem, hogy ez azt jelenti, hogy a szervezete erősen küzd ellenük, és hogy ez jót jelent. De sajnos nem így van. Csütörtökre kaptunk időpontot az orr-fül-gégész kontrollra, aki megerősítette a legrosszabb balsejtelmemet. TEJ ÉS TOJÁS allergia. Egy hét totális diéta, utána újabb megbeszélés, kontroll az orrfolyás végett. Miután sejtettem valahol, nem éreztem annyira sokkolónak a dolgot. Szépen beültünk az autóba, mintha mi se történt volna. Ha allergia, hát allergia. Elmegyünk bevásárolni. Irány a Cora. Persze Vencim kidőlt, úgy aludt az apja vállán az áruházban, mint egy darab fa. A fiúk elmentek játékot nézni, én meg vásárolni. Aztán ott, ahogy a polcok között járkáltam és válogattam a termékeket - és sorban pakoltam vissza őket - könny szökött a szemembe. Miért pont mi? Miért pont én? Miért pont Ő? Mivel érdemli ezt ki, hogy a sors így kitol vele? Annyira jó kisfiú, szeretnivaló, kedves, okos, miért bünteti a sors ezzel? És a könnyek nem álltak meg. Ott sírtam a sorok között ... végül megembereltem magam és abbahagytam. De sok szülő örülne, ha csak ennyi baja lenne a gyerekének. Erősek vagyunk és megoldjuk ezt is. Diétázik és meg fog gyógyulni. Irány, előre! Vettem gyorsan pár dolgot (fele nem is jó, ennyire vagyok járatos a témában, ehetjük meg mi), aztán jöttünk haza. Vacsorára jóllakott házikolbásszal, hagymával, kenyérrel. Olyan fáradt volt, hogy elaludt pillanatok alatt.

Én meg ott maradtam a kérdéseimmel. Mit fogok enni adni neki? Hogy fog ő jóllakni? Aztán lassan rájövök, nem is olyan nagyon durva ez. Vettem rizstejet, rizstejport, ebből bármit megfőzök. Barátnőm tanácsaiból próbálok okosodni, ők aztán csak tudják, mi az allergia, sok ötlete van szerencsére. Főztem már rizstejből borsófőzeléket, pudingot. Találtam felvágottat, nassot, amit megehet. Valahogy majd lesz ... a hangulatom azért hullámzó. Egyik pillanatban derülátó vagyok, a másikban elkap a szomorúság a miért-ek felett. Várom a jövő heti kontrollt .... és nagyon-nagyon szomorú vagyok.

A pici babám

2011-05-24T14:21:00.000-07:00

Bár azt írtam pár nappal ezelőtt, hogy itt már csak fiúk laknak, azért vissza-visszasejlik még a közelmúlt, amikor még nagyon-nagyon kicsike volt ő:

Ha egy pörgés beindul ...

2011-05-23T13:41:00.000-07:00

Ha már hétvége volt, simán kihasználtuk a lehetőséget az újabb kiruccanásra. Utunk csak Szegedig vezetett, a Hídi vásárba. Már jó pár hete elterveztük, hogy megyünk, csak azt hittük, hogy egy héttel hamarabb tartják, amikor L Finnországban tartózkodik. Mivel a csillagok állása azonban nekünk kedvezett, így a vásár is egy héttel később volt, L is megjárta a nagy utat, hát mehettünk. A felkelés kicsit "zajos" volt, a fiúk nyúltak az előző napi kaland után, mint a lángostészta. Nekem is volt még vasalnivalóm, nem nagyon tudtunk elindulni. Azért 10 órára csak összeszedtük magunkat. Engem rettenetesen frusztrál ez a tötyörgés .. azt szeretem, hogy ha elhatározunk egy célt, akkor abba az irányba haladjunk. Rühellem, ha "csak még ez" és "csak még az" akadályoz. De nincs mese, meg kell szokni, hogy nem vagyunk egyformák. Szóval elindultunk. Persze még tankolni is kellett. De végül csak elindultunk ... A híd előtt L a homlokára csapott. Kérdezem, mi baj? Ő: a babakocsit otthon hagytuk. Püffneki ... fordulhattunk vissza. Először volt egy kósza gondolatom, hogy hagyjuk otthon, de végül mégis úgy döntöttünk, hogy inkább visszafordulunk. (és milyen jól tettük ... ) Az út teljesen rendben volt, Újszegeden, a panelek között álltunk meg, hogy az autó se forrósodjon fel. Sajnos Venci egyből elfáradt, azonnal be kellett ülnie a kocsiba, pedig még 50 métert se mentünk. Aztán volt ott valami, ami mindkettőjüket érdekelte:

Persze egymást verték lábról, hogy ki játsszon vele. A híd többi része eseménytelen forró kemence simogatni szándékozással, üvegnyaklánc-csörömpöltetéssel, tologatós játék út közepén való tologatásával, mindenféle zenei hangszer kipróbálni szándékozásával és anya elől való elbújkálással telt. Mire átértünk a hídon, rendesen elfáradtak. L felajánlotta, h mi játszózzunk, ő meg elmegy az autóért. Azért Marcim gyorsan bekéredzkedett egy ugrálóvár-körre (ha már olyan fáradt volt, gondolom, felfrissülésnek szánta), addig viszont L se tudott menni, mert a két gyerek kétfelé volt a téren.

Miután nem kaptam agyérgörcsöt a gyerekek szanaszét rohangálásától abban a bő 20 percben, amíg L megjárta a híd két oldalát, megjutalmaztuk a fiúkat egy körhintával is (ha már majáliskor itthon csücsültünk).

Aztán jött - számomra - a nap fénypontja. Meki! Magunktól meg se tudom mondani, mikor voltunk ott, egyszer Rita barátnőmmel kajáltunk fényévekkel ezelőtt arrafelé. Na, most viszont jól bevásároltunk, ehettünk, ami csak belénk fért. A fiúk kaptak egy-egy gyerekmenüt játékkal, mi meg meg se tudom mondani, milyen menüt ettünk, de volt benne minden. Itt azért már elég fáradtak voltunk, a kép is bizonyítja ...

A nap másik fénypontjaként megajándékoztam magam egy kedvezményes ruhával a C&A-ból, majd elugrottunk lámpát nézni, de ott Vencus feladta az ébrenlétet (akkor már elmúlt 4 óra), és kidőlt. Úgy elaludt, hogy azt se vette észre, hogy áttettem az autóba. Marcikám is elszenderült hazafelé. Remélem, sikerült úgy kifárasztanunk őket, hogy két-három napig nagy délutáni szunyálások lesznek. Szép nap volt megint!

A királyfikból békák lesznek!

2011-05-21T14:15:00.000-07:00

Mielőtt azonban kifejteném az elméletemet, álljon itt egy fénykép bizonyítékul, hogy a kisbabák teljes mértékben átalakultak kisfiúkká a családunkban. Itt már kéremszépen csak FIÚK (igen, csupa nagy betűvel) laknak, akik önállóan, a saját kiságyukban, egyedül alszanak el, mindenféle rács és egyéb visszatartó erő nélkül.

Az egész úgy kezdődött, hogy Vencum befeküdt Marcika ágyába, és nem akart tágítani. "Én itt alszok!" Mondta L neki, nem lesz az úgy jó, az a Marci ágya. De csak nem boldogultak egymással, hát lett egy merész gondolat, hogy vegyük le az ágyrácsot Venci ágyáról. Kicsikém nem győzött ujjongani és örömködni, hogy neki is saját, külön bejáratú ágya lett. Meg is lett az eredménye. Sehogyan nem bírta rávenni magát az alvásra. Egy órán át altattuk felváltva, mire végül megunta, és "Anya, elmenjél!" mondattal kiküldött a szobájából. Kérdeztem: elalszol egyedül? Erre ő: ühüm! És 5 perc múlva aludt. Muszáj volt lefényképeznem, de vakut nem mertem használni, ezért ilyen rossz a kép:

Aztán eljött a másnap. Mivel semmi se volt biztos, nem akartuk lelőni a poént. De mivel a csillagok (és az időjárás) állása nekünk kedvezett, felpakoltuk magunkat és irány a fürdő. Kétszer se kellett nekik mondanunk, szedték is magukat gyorsan, fél 10-kor már indulhattunk is. Nagy volt ám az öröm!

Mennék én már, anya! Haladjatok már!

Marcim élvezi a vizet

Kicsit feltöltődünk, aztán ugrás újra a vízbe

A legjobb mégis a kültéri medence volt.

Egy kis finom mézeskalács kóstoló (isteni finom volt!)

Háromnegyed 1-ig voltunk, úgy néztük, hogy a fiúknak is pont elég volt ennyi a pancsolásból. Mondjuk fél órát se töltöttek a szárazföldön, szinte vízibékákká alakultak át, majdhogynem uszonyokat növesztettek, annyit pancsoltak. Még gyorsan elszaladtunk ebédelni, aztán Vencust már szinte félálomban hoztuk fel, pillanatok alatt elaludt. Marci ellenben egy percet se aludt egész délután. Nagyon csodálom az energiáját, hogy így kibírja!

Mondanom se kell, jól felsütött bennünket a nap. Hiába vittem magammal a naptejet, nem nagyon jutott idő a kenésre, egyszerűen nem értem őket utol. Természetesen én égtem le a legjobban, de már meg se lepődök. Szuper nap volt!

"Anya, soha ne hagyj itt!"

2011-05-20T14:34:00.000-07:00

Húú, kemény nap volt tegnap ... a történet ott kezdődik, hogy Vencel betöltötte a második életévét és mindenféle (naná, hogy anyagi, a többi csak mellébeszélés) okok miatt hamarosan újra a munka világában élem ki magam.. Ennek egyenes következménye az, hogy kisebbik gyermekem hamarosan a bölcsi vendégszeretetét fogja élvezni minden nap. És hogy minél jobban megismerhessük a lehetőségeket, elmentünk tegnap a nyílt napra. Oda. Arra a fertő helyre, amit aljas, előre kiszámított módon az óvoda mellé építettek. Ráadásul egy alacsonyka kerítés választja el csak a nagyobb korúaktól őket. Nyilvánvalóan a jó időre való tekintettel az összes létező játék ki volt pakolva a bölcsi udvarára. Persze nem magunk mentünk, velünk voltak szomszédék is, hiszen ő is ezt a pályát választotta magának.

Marcinak még reggel említettem, hogy bölcsis nyílt nap lesz és megyünk Vencivel szétnézni. Ekkor még hallgatólagos volt a beleegyezés. Nem úgy később ... ahogy beértünk a bölcsibe, egyből kiszúrtam, hogy Marciék az udvaron múlatják az időt. Rövid időn belül ő is felfedezte, hogy odaértünk. (utóbb állította, hogy egyszerűen csak meglátott, de nem ráz át, szerintem figyelte már egy ideje, hogy mikor fogunk megjelenni) Egyből szaladtak is a barátaival a kerítéshez, hogy üdvözöljenek. Érthető módon ez az óvónőknek egyáltalán nem tetszett, és ennek még hangot is mertek adni. Marcim tett még egy-két bátortalan próbálkozást, de mindannyiszor kudarc kísérte. Ezt már ő se tűrhette tovább, a dac határozottan kiült az arcára. Aztán ez a dac rövid idő alatt hisztivé és zokogássá változott, mert bizony az ő anyukája a 60 cm-es kerítés elérhetetlen túloldalára került. És nem átallja jól érezni magát az ő másodszülött gyermekével. Mondanom se kell, engem a gyomorremegés és a sírás kerülgetett, ahogy láttam szenvedni az én érzelmes nagyfiamat.. mert hát ő féltékeny, de nem kicsit. Ő meg csak állt egy fának támaszkodva és zokogott. Hogy ő nem jöhet, hogy ő neki maradnia MUSZÁJ. Végül az óvónőkkel kölcsönösen meggyőztük egymást, hogy Marci óvodai napjának itt és most szakadt vége. Semmi értelme tovább nyúzni, több kárt okozunk azzal, ha otthagyom, mintha félbeszakítjuk a napot és eljövünk haza. Így is lett. Miután Vencelke jól kijátszotta magát (és igen, elég jót játszott, sőt.. egész pontosan szerintem haza se jött volna legszívesebben), átmentem érte és elhoztam.

Vencus tényleg nagyon jól érezte magát. Minden játékot kipróbált. Csúszdázott, motorozott, rollerezett ~~volna, ha elérte volna a lábával rendesen~~, bújócskázott, épített, főzött. Így viszont semmi félelemérzet nincs bennem afelől, hogy rosszul fogja majd ott magát érezni. Azért anyai szívem sajog minden egyes alkalommal, mikor eszembe jut, hogy hamarosan el kell engedjem a pici kezét és megindul az önállósodás útján ..

És ekkor még nem volt déli 12 óra ....

Hazaértünk, persze Marcim egyből hozni kezdte a szokott dacos formáját, amit én egy "azonnalvisszafordulunkazóvodába" felkiáltással kompenzáltam. Valamiért elsőre meghallotta, mert hajlandó volt abbahagyni első felszólításra ezen viselkedését. A délután csendben, már-már unalmasan telt, de azután újból felpöröghettek az események, mert szülői értekezlet volt a csoportban. Ott megtudtam, hogy Marcim jó kisfiú (tán' nem az én gyerekemről beszélnek???), nem agresszív, szelíd kisgyerek. (legalább ott .. :))) ), természetesen az anyai öröm elárasztotta a szívemet. Ezek után semmi fontos nem történt, csak:
- megbeszéltük, hogy lesz csoportkirándulás a Vadasparkba,
- lesz óvodabezárás (kötelező nyári szünet végett),
- mennyi a csoportpénz összege jelenleg,
stb. stb. ... de ezek már-már jelentéktelennek tűnnek ahhoz képest, hogy a gyermekem egy angyal! :)

Miközben én a szülőin olvadoztam, a gyerekek elvitték az apjukat a T-s áruházba, hogy egy újabb tortasütéshez bevásároljanak nekem. Pont végeztek is, mire én, így együtt tudtunk hazamenni is.

A nap végső tanulságomra számomra még mindig az, hogy Marcell kötődése mennyire szoros hozzám. Újra és újra eszembe juttatja, hogy vajon miket gondolhat a kis fejében, miközben én a Vencellel játszok, miközben etetem, öltöztetem. Biztosan nagyon rossz neki, de egyszer meg kell értse, hogy ő, Vencel és én egy-egy külön személyek vagyunk, akiket a család kapcsa köt össze. Azért a véleménye az volt a napról, hogy "anya, engem soha ne hagyj az óvodában, én is veletek akarok menni a bölcsibe!".

Csavargós napok

2011-05-17T05:32:00.000-07:00

Ahogy a jó idő megérkezik, mi is egyre többet tartózkodunk ajtón kívül. Egyszerűen látványosan unják magukat itthon. Az a tengernyi játék, ami a polcokon sorakozik, teljesen fölösleges pénzkidobás, nem jó semmire. Játszani vele meg aztán végképp hülyeség.
A szabadidő értékes eltöltésére szerencsére vannak jobbnál-jobb programok, és ha még az időjárás is mellettünk van, akkor aztán miénk a világ. Így volt ez a hétvégén is, szerencsére jó idő volt, tudtunk menni, csak menni kifelé ... a városban tartották a "Makó Expo" nevű rendezvényt, amiről a szerény véleményem az az, hogy egy felesleges pénzkidobás (édes városom, kérlek ne sértődj meg ezért, de én akkor is ezt gondolom), egyedül a hozzá társuló programok teszik rendezvénnyé ezt az összejövetelt. Nem tudom, a kiállítók számára mennyire jövedelmező esemény ez, én mint laikus, nem sok fantáziát láttam benne. Mindegy, volt körhinta, sok játék, lufi, kürtőskalács (egy vagyonért), vattacukor és egyéb anyapénztárca-szomorító felesleges vackok. Szerencsére a fiúk leginkább a játszótérnek lekerített területen érezték legjobban magukat, így nem kellett folyamatos vitákba bonyolódnunk semmirevaló holmik miatt. Szombaton vittük L-t is magunkkal (vagy ő vitt bennőnket?), és míg én a Caramel koncerten próbáltam ~~volna~~ élvezni az előadást, ők kinn játszottak. Azért csak próbáltam ~~volna~~ élvezni, mert olyan torznak találtam a hangosítást, ami mellett a ritmuson kívül szinte semmit nem lehetett belőle hallani. Mindegy, láttam, ott volt, hús-vér valójában, és végre élőben is láthattam énekelni. Nagyon szeretem a zenéjét, tisztelem a kitartását ennek az embernek.

(Évi: ha a linkre kattintasz, megnézheted, miről maradtál le :)) )

Az egész délután csodálatos volt, találkoztunk blogcsajokkal és csajklubos csajokkal is :) (Limara, Macus, Fevi, Timi és a meg nem említettek), szóval eltelt a délután rendesen. Utána még szomszédékkal leültünk kicsit a Korona teraszán, a fiúk megittak egy-egy sört, mi csajok ásványvizet, üdítőt, kávét. A gyerekek játszottak. Jó volt, na .. íme a bizonyíték:

Vencelen itt még csak a kakasos nyalóka nyomai látszanak, később aztán

ledörzsölte magát a térkővel, de annyi baj legyen ...

Vasárnap L tett egy rövid kiruccanást Finnországba, üzleti céllal. Marcim sehogyan se tudta megemészteni, hogy ő nem mehet az apukájával, ennek hangot is adott (úgy, hogy az egész lépcsőház hallotta - visszajelzést is kaptam :) ). Szerencsére volt egy lehetőség, hogy hétfőn elmenjünk a gép elé, így kirándultunk kettesben egy jót. Marcimnak is jót tett, megértette, hogy apa milyen messzire utazott, és hogy nagyon-nagyon fárasztó lett volna számára egy ilyen út. Az anyagiak említését sehogyansem értette meg, hiába célozgattam rá. ... :)

Pár fénykép a kirándulásunkról:

Nagyon várja apát ...

Itt már unta is kicsit a várakozást .. (késett a gép, ezért több, mint egy órát vártunk rá)

A nagy "betöltés" :

Távolabbról is ...

Meg kell valljam, én is élveztem a kirándulást, még sose adatott meg a lehetőség, hogy repülőn üljek, se az, hogy repülőteret lássak. De mint tudjuk, ami még nem történt meg, az ezután fog, egyszer az én időm is eljön. Nagyon szép a repülőtér, bár én valamiért nagyobbra számítottam. Ami a lényeg volt, Marci nagyon élvezte, a hazaút azonban már gyötrelmesebb volt. Nem volt már kihívás, láttuk a repülőket, apa is előkerült, szóval elég erősen unatkozott, és fáradt is volt. Persze mikor hazaértünk, az egész csapat új erőre kapott (Vencire anyáék vigyáztak addig), este 10-ig ágyba se lehetett dugni őket.

Anyák napja 2011

2011-05-11T14:14:00.000-07:00

Minden a terv szerint zajlott. Marcim nem lett beteg az elmúlt két hétben. Se orrfolyás, se láz, se hasmenés, se egyéb tünet. Jó volt azzal a tudattal menni ünnepelni, hogy a kisfiamnak volt ideje felkészülni a nagy fellépésre. Fél 5-kor kezdődött az ünnepség, L elvitt bennünket kocsival, hogy legyen idő mindenre. Felöltöztettem Marcit ünneplőbe, öltönynadrág, zakó, ing. Mikor kiejtettem a számon a szót, hogy nyakkendője is van, egyből nem tágított, míg rá nem adtam. Le se lehetett venni a nyakából. Sőt, még a haját is be kellett zselézni! Hiába, nagyfiam lesz hamarosan, úgy sejtem.

indulás előtt, teljes öltözetben .. :)

Az ünnepség nagyon-nagyon kedves volt. A gyerekek aranyosak voltak, a műsor szerencsére nem az az anya-sirattató volt, inkább játékos, vidám. Jó volt látni, hogy egy évvel ezelőtthöz képest mennyit ügyesedtek a gyerekek. Marcikám imádnivaló volt. Azt a hibát viszont elkövettük, hogy még véletlenül se abba a térfelébe ültünk a teremnek, ahonnan Marcit könnyűszerrel láthattam volna. Sebaj, nyújtózkodással minden megoldható .. Maga az ünnepség nem volt hosszú, virág átadással együtt összvissz fél órát vett igénybe nagyjából. Éppen elég is ennyi, a gyerekek is élvezik, a szülőknek se hosszú. A végén egy nagyon szép verssel zárták (utólag rákerestem, Tarján Iza: A mindentudó az, mindjárt beidézem), nagyon-nagyon meghatódtam. Persze a szokásos pityegés az vele jár ...

(nyakkendő levétel szóba se jöhetett...)

Jutalmul a fiatalember fagyizhatott egy nagyot, aztán beültünk mamival a Hagymaház kávézójába, ittunk egy-egy kávét (stílszerűen Dolce Vita nevűt választottam :) - nem okozott csalódást!) Aztán megérkezett Vencel is (Papussal csavarogtak, pipit etettek, játszótereztek), végül a délutánt Mamiéknál zártuk.

Eszik-iszik, egyedül tölti az üdítőt, fürdik a dicsőségben .. :))

Mi ketten, künn, teraszon ..

A frissen érkezett Vencel kóstolja a csokifagyit

Befejezésül még egy közös fotózás

Szép nap volt!

Az ajándékok

És a vers:

Tarján Iza: A mindentudó

Az én anyukám mindent tud:
süt túrós és diós batyut,
kocsit vezet, szőnyeget sző -
talpraesett, szép, okos nő!

Mosolyog, akármit csinál,
sok jó játékot kitalál,
varr nekem olyan szép ruhát,
hogy ámul az egész család,

Színes gyöngyöt fűz nyakamra,
Kezétől telik a kamra;
főz és befőz, sürög-forog,
neki öröm minden dolog.

Aki beteg, meggyógyítja.
Tudja, mi a titkok nyitja,
zöldborsót fejt és álmokat,
csillagok között válogat...

Jóságának nincs határa,
vigyáz cicára, kutyára,
tudja, melyik milyen madár,
virág nyílik, amerre jár.

Nem láttál még ilyen csodát:
semmiből is főz vacsorát!
Duruzsol csak, és varázsol,
manót húz ki a sapkából!

Ha sírok és megsimogat,
szeretete jókedvet ad.
Nem is érdemlem meg talán,
hogy tündér az édesanyám!

10 dolog, amit szeretek

2011-05-05T05:13:00.000-07:00

Fevi játékra hívott. Épp aktuális, mert a blogom erősen hanyagolt állapotban leledzik. Nem tudom, mi ütött belém. Nehéz mostanában gondolatokat formálnom. Kevés az igazán nyugodt pillanat. Valami mindig történik, és ez így van jól. Sok torta készült mostanában, amik az estéket erősen felemésztik.

Szóval játék .. írjak 10 dolgot magamról, amit szeretek. Hát, nehéz lesz. Egyrészt azért, mert nagyon sok dolgot szeretek, ugyanakkor nehéz lesz ebből 10 konkrét dolgot összeszedni.

1. Szeretek nagy társaságban lenni. Imádom, mikor a lakásban összegyűlünk, beszélgetünk, eszünk-iszunk. A gyerekek játszanak, a felnőttek jól érzik magukat. Azt se bánom, ha a romeltakarítás utána az enyém marad. Éppen ezért elég sűrűn van nálunk "gyerefelhozzánkegykávéra" összejövetel.

2. Szeretem az állandó változást. A monotónia halálosan untat. Mindig az újat keresem. Miután megfejtettem a titkát, már nem érdekel tovább. Új és újabb kihívásokat keresek, hogy képes vagyok-e teljesíteni. Hogy megmutathassam. Magamnak és másoknak, hogy meg tudom csinálni. Minden addig érdekel, amíg látok benne megújulási lehetőséget. Mikor már megismertem minden porcikáját, újabb élményt keresek ...

3. Szeretek valami újat teremteni, valami maradandót alkotni. Újabb és újabb alkotásokon jár az eszem, mindig azon gondolkodom, miből mit lehetne készíteni. Soha semmit se lehet kidobni, mert jó lesz valamire. Emiatt tele a szekrény feleslegesnél feleslegesebb dolgokkal, mert KELL.

4. Szeretem a jó filmeket. Ami attól jó, hogy még másnap is azon gondolkodom. Ahol a téma nem hétköznapi, nem tipikus. A tucatfilmek nem hoznak lázba. Ja, és ha nem látom az első betűtől, utána már nem érdekel, nem szeretek később bekapcsolódni. Pontosan emiatt alig nézek tévét.

5. Szeretem az idős embereket. Imádom hallgatni a történeteiket. Mindig megállok velük beszélgetni. Már kisgyerekkoromban is a "nagyok" társaságát kerestem. Nagyon sajnálom, hogy a nagyszüleim már régen nem élnek, biztos sokat kérdeznék tőlük arról, hogy hogy voltak régen, hogy éltek ők.

6. Szeretem a tartós eső kopogó hangját az ablakpárkányon. Középiskolás koromra emlékeztet. Mindig az jut róla eszembe, hogy ültünk az osztályteremben tanév elején és hallgattam, ahogy esik kinn az eső. Valahogy nekem a megújulást juttatja eszembe.

7. Szeretek adni és nem kapni semmit cserébe. Mert adni annyira jó. Szeretem mások örömét látni. Örömöt okozni jó.

8. Szeretek új embereket megismerni. Mert minden ember egy új történet, új élmények sorozata. Új lehetőség a tartalmas beszélgetésekre. Mindezek mellett szeretem a régi barátságokat is megőrizni.

9. Szeretek jókat enni, csak megfőzni ne kelljen. Nem lustaságból, meg nem is azért, mert nem tudok főzni. Akármit megfőzök, ha kell, de felesleges időtöltésnek érzem a konyhában ácsorgást. Az alkotás lehetőségétől veszi el az időt. Ennyi gasztroblogger között veszélyes ilyet kijelenteni, de számomra a főzés nem rejti magában az alkotás lehetőségét. Inkább szükség, amit el kell végezni.

10. Itt már nagyon gondban vagyok, hogy mit is írhatnék ... azt hiszem, azt írom: szeretem magam. Azért, amilyen vagyok. A hisztijeimmel és a szokásaimmal együtt. Talán nagyképűnek hangzik ez a mondat, de így vagyok kerek, egész, ahogy vagyok.

+1. Természetesen a családomat nem hagyhatom ki. Szeretem a családomat. A férjemet, a gyerekeket. Jó velük lenni, még ha akármilyen fárasztó is. Amikor a mindennapok fárasztanak és végre estére elcsöndesül a ház, egy perc alatt elfelejtem az egész napos bosszúságokat. Amikor a kis ártatlan arcokat nézem az ágyban, akkor nagyon-nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy két ilyen okos, gyönyörű és egészséges gyerekkel ajándékozott meg a sors. Mert mint tudjuk, senkinek sincs olyan szép és okos gyereke, mint nekem ... :))

Köszönöm Évi a díjat és a játék lehetőségét. A játékot veled és velem. Konkrét személyeknek már nem adnám tovább, aki úgy érzi, hogy szívesen írna magáról, azt szívesen olvasom.

2011. április 24. - Vencel, és az ő ajándéka

2011-04-24T14:31:00.000-07:00

Blogot írni időigényes dolog. Egyre inkább észreveszem ezt. Nekem ehhez nyugalom kell. Nem mintha túl irodalmian fogalmaznék, és minden egyes mondaton percekig gondolkodnék, de azért szeretem, ha ide, és csak ide kell koncentrálnom. Ez pedig ritka esemény mostanában. Igen, Marci megint folyamatosan itthon van, de erről majd később ...

... a mai nap azonban fontos mérföldkő életünkben. Kicsi Vencelünk pontosan ma kettő éves. Gyönyörű kékszemű tündérem úgy nő fel közöttünk, mint akit húznak. Egyik nap jön a másik után, ő meg csak nő és nő. A szemünk előtt lett a magatehetetlen kicsi csomagból öntudatos kisfiú. Folyamatosan beszél, mindent ért és mond. Mondókákat tud, arckifejezésekkel manipulál (nem csak velem szemben műveli eme tehetségét, hanem előszeretettel alkalmazza minden ismerősünkön, akik ezért eltökélten a lábszárát akarják csipkedni :) ), érzelemmel vitázik. A legjobban mégis a gondolkodásmódját szeretem. Azt, ahogy a játékokkal manipulál, ahogy a tárgyakat használja, ahogy a tényeket kombinálja. Sokszor szinte látom a gondolatait, ahogy játszik. Állandóan agyal, kombinál. Dolgokat összetesz és helyesen használ. Ha odafigyel, tízig elszámol. Lépcsőn feljön egyedül. Szalad. És tegnap - mindenkit megelőzve - ő adott ajándékot nekünk. Már néhány napja próbálgatjuk. Délelőttönként le-levettem róla a pelust. Erre tegnapelőtt már kezdte, hogy ő délután is a bilibe szeretne pisilni. Hát jó .. ezt a tegnapi napra oly magas fokra fejlesztette, hogy kizárólag a délutáni és éjszakai alvására kapott pelenkát. L levitte őket kicsit motorozni tegnap délután, és nem adott rá pelenkát (még jó, hogy nem vettem észre, garantáltan üveghangú visításban törtem volna ki, hogy mitképzel ...), és nem történt semmi "baleset", ügyesen pisilt szabadtéren is. Valami csodálatos élmény ez nekem, még emlékszem, hogy Marcival többször futottunk neki ennek a dolognak, mire sikerrel jártunk. Ezzel most nem azt szeretném írni, hogy innen az út már egyenes, de a szándék és az akarat már megvan, és ahogy őt ismerem, ez csak egyre jobb lesz. Hátha bejön a tippem ..

Persze buli is volt, tortasütés is. Persze minél jobbat szeretne az ember, annál kevésbé sikerül. Sokat gondokodtam, milyen tortát is adhatnék a kicsikémnek. Aztán tegnapelőtt villant be az ötlet, hogy a porszívó a kedvence, csakis porszívó lehet a tortája. A megvalósítás azonban már nem volt ilyen egyszerű. Beleadtam apait-anyait, de egyáltalán nem voltam elájulva a végeredménytől. Összességében azért jó kis nap volt, jókat ettünk-ittunk, játszottunk, jól éreztük magunkat.

Vencelem: nagyon boldog születésnapot neked Kicsim!

Marcimatek

2011-03-26T14:52:00.000-07:00

Logikus, nem? :)
Jó-jó, ő még csak négy éves ... de aztán gyorsan kiszámoltuk igaziból és a lényeg, meg is értette!

2011. március 22 - Négy - avagy Marciposzt

2011-03-22T15:39:00.000-07:00

Marcell ... meddig töprengtünk a névválasztáson .. Mindenképpen tudni szerettem volna annak idején, hogy ki lakik odabent, hogy már idejekorán a nevén szólíthassuk. Aztán félidőben megtudtuk, hogy kisfiú lesz az első trónkövetelő a szívünkben. Attól a pillanattól kezdve jött a tanakodás, hogy mi legyen. Végül Tamás név mellett döntöttünk. Pár hét után rájöttünk, hogy a választásunk mennyire rossz döntés volt, hiszen a névnapja vagy a születése előtt egy-két héttel lenne, vagy karácsonykor és annak környékén. Hát nem szerettünk volna kitolni vele, így tovább kutattunk. Így esett a választásunk a Marcell névre. A Tamást viszont megtartottuk, mivel mindkettőnk számára nagyon kedves név. Így lett ő Marcell Tamás.

10.45-kor született meg. Ma valahogy erősebben élt bennem az emlék, mint az év többi napján. Jó volt újra felidézni a pillanatokat. Érdekes, hogy a fájdalomra magára még csak hírből se emlékszem, a szép emlékek kitörölték az agyamból. Csak annyi maradt, hogy fájt, nagyon-nagyon fájt. És nagyon kimerítő. 16 hosszú óra ... de megérte, mindenek felett.

A friss születésnapos ebből ma mindössze annyit érzékelt, hogy reggel - miután az ágyban összebújva néztük kicsit a tévét - közöltem vele, hogy ma csak azt csinál/csinálunk, amit ő szeretne. Azt ehet, azt ihat, amit csak akar. Nem élt vissza a helyzetével, csodás napot töltöttünk együtt. Volt benne minden. Persze a délutáni alvásra valami miatt nem tudtam rábeszélni. Este eljöttek anyáék egy kis ünneplésre, pár szendvics várta őket, és együtt idéztük fel újra a nagy napot. A nagy ünneplés, tortával, ebéddel már a hétvégén megvolt, mert anya a héten dolgozik, így csak most tudtuk összehozni. Apósomék betegsége miatt távol maradtak, így az ünnep kicsit üresre sikeredett, de majd kárpódolódok :) valahogy.

Az újabb tortakölteményem (mindenféle nézetből):

Fújja, fújja az ünnepelt:

Belülről:

A mai napja pedig volt egy kicsit álmodozós, kora reggeli:

Tévé előtt étkezős - csak azért, mert ma mindent szabad...

Sőt, a számítógépet se kímélte:

De elfoglalta magát az ajándékaival is. Kapott gitárt, mert azt kért a születésnapjára,

és Anna-Peti-Gergőt, mert mostanában nagyon szereti

A nap végét pedig jól megértemelt pancsizással zárta, és fél 10-kor szerintem kb. 2 perc alatt kidőlt.

Arra viszont sehogy se tudtam rávenni, hogy menjünk le, hiába volt csodálatos az idő (pont, mint születésekor), mert nem akart kimozdulni itthonról. Hát akkor legyen úgy ...

Hát így ünnepel egy igazi négyéves!

KISFIAM, NAGYON BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!

Az egészség ára

2011-03-21T08:22:00.000-07:00

Az egészség nagy kincs. Húú, micsoda közhely ... de amikor egyik betegségből esünk a másikba, akkor felértékelődik ennek jelentősége. Egyszercsak betelt a pohár. Szerencsére volt ismerős aki ajánljon valakit és volt telefonszám, amihez nyúljunk. Így még 10-én elvittük Marcit egy igazi, "hús-vér" orr-fül-gégészhez Szegedre. Szegény kicsi fiam, aki már ha fehér köpenyt lát, a csilláron lógna legszívesebben hősiesen tűrte a másfél órás várakozást a folyosón, ahol rengeteg ember várta, hogy egészséget, megnyugtató szavakat kaphasson végre. Én már kezdtem elveszíteni a türelmem, de a kisfiam se volt már a megtestesült nyugalom. Végre sorra kerültünk. Mindenféle felső járatának átvizsgálása után a diagnózis felállítása olyan pofonegyszerű volt, mint az egyszeregy: kétoldali idült arcüreg gyulladás. (Akár le is írhattam volna itthon egy papírra, amit egy leragasztott borítékba eltettem volna valami jó helyre a jövőnek bizonyítékul ...) Kb. 5 perc alatt megtudtam, mi a fiunk baja. Miután a doktornő azonban meglátta, mennyi antibiotikumot szedett az elmúlt három hónapban (számszerint hetet, igen 7-et!!), már nem merte felírni a következőt. Ellenben ajánlott bélflóra-helyreállítást, orröblítést naponta kétszer, orrspray-ket és cseppeket, valamint lézeres arcüreg-kezelést. És mivel a sejtése az volt, hogy Marci valamire allergiás, ezért felajánlotta, hogy vesznek tőle vért, megnézik a különböző allergének jelenlétét a vérében. Hát legyen. Ha már ott voltunk, majdnem mindegy volt. Hősiesen tűrte a kis drágám a rajta elkövetett különböző válogatott kínzásokat. Egy hét itthoni folyamatos inzultus és szigorú közösségmentes élet következett. Napi kettő orröblítés és különféle cseppekkel való tisztítás. Sírással, küzdelemmel és végül megadással. Így telt a várakozás hete.

Ma ismételten látogatásunkat tettük fent említett helyen, ahol végre megtudhattuk, hogy egy minimális házipor-allergián kívül a kisfiunknak az égvilágon semmi allergiája nincs (gurul a kő az anyai szívről ismét ..). Az arcürege javul, de még nem tökéletes. További feladat: immunerősítés, orröblítés, fecskendezés.

Hosszan töprengtem azon, hogy miért kell 4, azaz négy orr-fül-gégész ahhoz, hogy végre az igazi diagnózis felállítódhasson. Ja, bocsánat: csak egy kell hozzá, mert az első három semmit sem ért. A megoldás kulcsa minden bizonnyal az orvos tapasztalatában, a rendelő műszerezettségében rejlik. Nem akarom azt gondolni, hogy azért léptünk a gyógyulás útjára ilyen gyorsan, mert
1. magánrendelés keretében kaptunk ellátást,
2. 31 (igen, 31) ezer forintot hagytunk ott ezért a gyógyulásért.
És a gyógyszerek árát még meg sem említettem. Az valahol a 10 ezer forint környékén mocorog, de már inkább össze se adom.

A lényeg az az, hogy Marci határozottan jobban van, én kitartóan fecskendezek, és hiszek a szeretet gyógyító erejében.

Meg a magánrendelés uralmában ...

A tavasz hat pillanata

2011-03-17T02:50:00.000-07:00

Heti híreink ...

2011-03-03T04:23:00.000-08:00

Az utóbbi néhány napról nagyjából fogalmam sincs, mivel töltöttem el. Pontosan ezért ~~lenne~~ jó blogot írni, hogy az emlékek megmaradjanak. Majd amikor nagymama leszek (egyszer, valamikor sokára, nagysokára ...) és az unokáimnak mesélem, hogy miként telt az apukájuk gyerekkora, a szenilitásom se akadályozhasson meg abban, hogy minden részletre kiterjedő kisregényt adhassak elő nekik.

Tehát ott tartottam, hogy L-nek születésnapja van. A 25-ét a szomszédasszonyommal tortagyártásba fullasztottuk. Konyhai statisztika (panelkonyha, a kevesebb képzelőerővel rendelkezők kedvéért, 10m2): 3 gyerek, 2 őrjöngő háziasszony, 2 viszonylag jól sikerült torta. Ízre mindenképpen. Állagra az egyik is, a másik kevesebb sikerrel. A fiúk természetesen MINDENBEN benne voltak, beleértve azt is, hogy amikor Edina elfordult, Dani sikerrel beleöntött egy fél pohár vizet a sikeresen kikavart harmadik 5 tojásos piskótába... Ezen az apróságon túllépve a következő torták készültek:

Ez a torta egyáltalán nem az én érdemem, kizárólag a tetején lévő hab feltételében segítettem, hogy szebb legyen. Ügyes voltál, Edina!

Aztán jött az én tortám, azaz L tortája. Miután tortát-tortára eszünk, kérdezte, hogy lehetne-e, hogy valamilyen sós tortát süssek neki, pl. spagetti tortát. Ha-ha! Aztán szöget ütött a fejembe a gondolat, hogy talán azt azért meg tudnám csinálni, persze édes variációban. Sütöttem egy 10 tojásos piskótát, a krém TücsökBogár Párizsi krémje lett. Persze elszúrtam, ugyanis arról elfelejtkeztem, hogy kellene hozzá tejszín. Aztán megláttam a hűtőben egy komplett fél literes főzőtejszínt. Nagyon megörültem, gondoltam majd ez jó lesz! Hát nem. Valószínűleg ez lehetett a hiba, de a krém nem állt össze. Azaz olyan "kétkomponensű" maradt, nem tudok jobb szót, a finom kakaós folyós rész nem akart összeállni a margarinnal, akár hányszor kavartam össze. Nem tudtam jobbat, szűrőkanálba öntöttem az egész krémet, hagytam lecsöpögni és utána a maradékot kentem a tortába. Az íze egyékbént hibátlan volt, és így a tortát se áztatta el az a folyós valami. A díszítéssel megszenvedtem, hogy hogy legyen spagetti alakú, próbálkoztam tésztagéppel (ráragadt), krumplinyomóval (elhajlott :) ), végül Edina ötlete alapján fokhagymapréssel. A szószt mézeskalács-írókából csináltam rá, hígabbra hagytam, ételfestékkel színeztem. És lőn, sikerült! Ilyen lett:

Tesztelem:

A vége ez lett:

Közben esett egy "kevés" hó is (kb. 20 cm állt a légkondin), amit a fiúk élvezettel hánytak a fürdőkádba:

Mikor Marcim meglátta, hogy mennyi hó esett, megszólalt: Anya, ne menjünk szánkózni!!! Hát kössz, egy gonddal kevesebb ... :)

A hét már-már kivételesnek is mondható, Marcim többé-kevésbé jár óvodába is, bár 3 nap után ismét folyik az orra, de már úgy vagyok vele, hogy ha nem lázas, akkor hadd menjen, annyira szeret oda járni.
Volt óvodai farsang is. Marcikám kitalálta, hogy ő rénszarvas lesz. El nem tudom képzelni, honnan találta ki, de nem tágított ... Na, gondoltam veszek anyagot és megvarrom. Miután bevásároltam, kiderült, hogy a jelmezkölcsönzőben biza van rénszarvas-fejdísz és lovacska ruha, aminek kombinációja már-már tökéletes! Hát padlógázt adva rohantunk érte. Ezer helyen kellett összeöltenem, hogy Marci méretére passzoljon, szerintem nagyon csinos volt benne:

Persze Vencel is felpróbálta:

Állítólag jól sikerült a buli, de végül Marci a felső részt nem volt hajlandó magára húzni, mert az olyan "lovacskás", ő meg rénszarvas. Ja, volt egy kis sértődés is, mert Andika óvónéni ki akarta festeni az arcát, ő meg nem engedte, de aztán feloldódott és jól érezte magát.

Nagyjából ez az elmúlt bő másfél hét összefoglalója.

2011. 02. 23. - 37.

2011-02-23T13:25:00.000-08:00

Mondom én, hogy ez egy szülinapos időszak nálunk. A legkedvesebb férjecském, L ünnepli ma a születésnapját. Bulit majd a hétvégén tartunk, ezért a mai ünneplés meglehetősen szolidra sikerült. Szívemben annál bensőségesebb volt. Megleptem őt egyik kedvenc írójának (Douglas Adams) könyvével (mellesleg a sci-fi-vel sose fogok azonosulni, de ha ő szereti, a polcon elfér ...). Megfőztem egyik kedvenc ételét - bolognai spagettit, sütőben összesütve. Ünnepeltünk, csöndesen, meghitten. Ültünk a kanapén, a fiúk az ölünkben és beszélgettünk. Jók ezek a pillanatok, nagyon szeretem őket. Aztán megsült a vacsi, közben kopogtattak az ajtón. Megérkeztek anyáék egy üveg pezsgővel. Koccintottunk. Szép délután volt, azt mondom.

A torta is körvonalazódik bennem, de végleges formát természetesen majd csak ezután kap, egyelőre ötletelek. Várom, hogy mit fog szólni hozzá, szerintem "ütős" lesz.

Persze hogy az örömbe egy kis üröm is vegyülhessen, a fiúkat ma elvittem a doktornőnkhöz. Már tegnap reggel köhécselni kezdett Marci, Venci meg még mindig ugyanott tart a köhögéssel, ezért délutánig úgy döntöttünk, elvisszük őket az ügyeletre. De vajon minek vittük el? Diagnózis: Marcinak halványrózsaszín a torka, holnapra tuti piros lesz. Vencelnek inkább nem ír semmit, mivel nem ő az orvosunk, fejezze be ő a kezelést, ha már ő kezdte el. Igyanak kálciumot. Hát jó. Ma reggel irány a mi orvosunk. Diagnózis (kb. 1 óra várakozás után): Marci torka nem piros (garantáltan a két C-vitamintól van, amit tegnap adtam neki), Venci tüdeje tiszta. Doktornénink kis hezitálás után mégis felírta nekik az antibiotikumot, nehogy elfajuljanak a dolgok. Én meg nem merem nem beadni, nehogy középfül-gyulladás legyen belőle megint, azt nagyon nem akarnám. Szóval újra hármasban vagyunk itthon ... szeretem az ilyen napokat, főleg, amikor Marcimnak is jó a kedve és nem bántja okkal-ok nélkül a testvérét!

A mormoták a gyerekszobában laknak

2011-02-22T13:07:00.000-08:00

Valamint néha az ágyunkban ... Marcim jó szokása október óta, hogy valamikor hajnalban, amikor megébred, akkor átvackol hozzánk. Néha takaró nélkül, néha hozza a takaróját, néha pedig a komplett felszerelést hozza magával: kispárna, kismaci, takaró. Más úgyse hiányzik már a mi két személyre szabott ágyunkba. És jön. Minden éjjel. Megállíthatatlanul. Hol hajnal 3-kor, hol 5-kor. Először azt hittem, a feltartóztathatatlan anyahiányát próbálja éjjel pótolni (mert így Vencus nem akadályozza meg semmiben), de neeeem! Az történt ugyanis, hogy mondtam L-nek, tegyük már meg azt, hogy én alszom belül, ő kívül és akkor majd nem lesz olyan érdekes a mellettünk alvás. De nincs köze ehhez, ugyanis L mellett éppoly jó aludni, mint anya mellett. Aztán néhány éjszaka után rájött, hogy ha közöttünk bújik be, akkor mindkettőnkből kaphat egy kicsikét. Ezt azonban L kb. 3 át nem aludt éjjel után megunta. Főleg akkor, mikor Marcim keresztben vetődött az ágyba, engem eltolva, apját pedig szájon rúgva érkezett meg. Itt gyorsan betelt L-nél a pohár, és ezzel a mozdulattal vitte vissza a kiságyába.

Vencel egészen más. Ő teljesen jót tud aludni az ágyikójában. Sőt... ha néha megébredne valamiért és nem tudna visszaaludni, akkor ki szoktam hozni magam mellé, hogy majd ott visszaalszik. Ez még talán egyszer, ha bekövetkezett. Nem tud mellettünk aludni, csak a helyén. Ez önmagában nem baj, sőt! (A "babaszag" - igen, még olyan kis "babaszagú" tud lenni - szagolgatásáról alkotott elképzeléseim ugyan itt ködbe vesznek, de ez legyen a legnagyobb bajom.) Ma azonban túltett minden elképzelésemen. Az teljesen megszokott, hogy amikor Marci végre (nyolc: keljélmárfelindulnikellapamérgeslesz! felkiáltás után) felkel, akkor viszont az egész családnak kelnie kell, beleértve a legkisebb korút is. Ilyenkor csak reménykedem, hogy vissza tud még Vencus aludni, mert ha nem, akkor 11-kor már teljesen fáradt, ebédelni nem akar, délután pedig nem tudom felébreszteni, mikor Marciért indulni kell. Szóval ujjaim keresztben és várom a csodát, ami néha valóra válik. Ma is így volt. Kicsim közölte bariton hangján, hogy "iszókát kérek", ami azt jelenti, hogy a választott személynek 250 km/h sebességgel kell rohannia egy cumisüveg finom innivalóval (ami sajnos sohasem víz), hogy ő annak teljes tartalmát a gyomrába helyezhesse. Ma én voltam a szerencsés kiválasztott. Mire beértem a cumisüveggel, ő már újból aludt. Hát letettem a fejéhez közel, hogy majd kiszolgálja magát. Ő viszont csak aludt és aludt. Fél 9-kor bekapcsoltam a gépet, megnéztem a friss híreket, ő még mindig csak aludt. 9-kor már egyre sűrűbben kukucskáltam be hozzá, de nem akart kelni. Fél 10 után megjött Papus, akkor benézve láttuk, hogy a cumisüvegből kifogyott az "iszóka", de a gyerek alszik tovább. És ez 10 órára sem változott. És fél 11-re sem. Itt már nem bírtam tovább. Aggódó énem egyből üvöltött a fülembe, hogy minimum agyhártyagyulladása van, azért ilyen aluszékony. Hát felébresztettem. Persze minden gond nélkül, vigyorogva ébredt, de aztán egy 10 percet még ellustálkodott Papája vállán. Éhes egyáltalán nem volt, amit én ezen pillanatig sem értek, de végül fél 1-kor magához vette az első adag ételt aznapra. Persze a délutáni alvást kivette a napirendjéből mára.

Amikor 3-kor mentünk Marciért, akkor kezdett fáradni, de akkor már szóba sem jöhetett az alvás, így az egész délutánjukat egymás szolid ölésével töltötték.

De akkor is olyan szeretnivalóak!

2011.02.21 - 65.

2011-02-21T14:33:00.000-08:00

Igen, ez egy ilyen szülinapos hónap. És a sorozat még nem áll meg. A mai nap viszont csakis apukámról szól, 65 éves lett! Isten éltessen, Apukám!

Igazából a "bulit" szombaton már megtartottuk. Gőzerővel készültem az ünnepre, a tortakészítés ismét az én feladatom volt, amit mindig örömmel vállalok. Minden torta egy újabb kihívás. Tavaly kezdődött ez a szerelem, egyre több és több szerszámmal szerelem fel magam, hogy jobb és jobb művet alkothassak.

Mivel az apukám mindene a kiskert, ezért ehhez kapcsolódva készült el a tortája, ami ilyen lett:

Nagyon sok volt vele a munka, és a szomszédasszonyom felajánlotta a segítségét, amit örömmel el is fogadtam. Egész pénteken alkottunk.

Zárójelben írom, hogy ez amolyan "állatorvosi torta", az összes létező hibát, amit elkövethettem, azt el is követtem. Pl. beleöntöttem a tepsibe a nyers piskótatésztát úgy, hogy nem tettem alá fóliát, hanem szépen kivajaztam, mintha kapcsos forma lenne. Aztán elvágni is katasztrofálisan sikerült, máskor mindig sikerül az is. A krém se állt úgy össze, ahogy szerettem volna, a zseléhez sok vizet öntöttem, így nem kocsonyásodott meg. Stb. stb .. a legjobb az volt, hogy a fondant alatt elfelejtettem levajazni a tortát, így az oldala nem lett szép egyenletes, és minderre abban a szent pillanatban rájöttem, mikor ráterítettem a fondantot a megtöltött piskótára. Akkor már értelme nincs leszedni, mert a krém összekenné csak a fondantot. Hát így maradt. A szeretetemet sütöttem bele. Viszont nagyon nagy sikere volt, és ez kárpótol mindenért.

A fiúk ismét vittek ajándékot. Persze kapkodva készült ez is, észre se vettem, hogy a keret üvegén van egy védőfólia, amit elfelejtettem lehúzni. Csak már délután vettem észre, ezért a fotók is így készültek.

A nap lényege az volt, hogy mindannyian nagyon jól éreztük magunkat! Még egyszer nagyon boldog szülinapot Apukám!

Vízilények :)

2011-02-16T13:15:00.000-08:00

Itt vannak igazán elemükben egyébként. A kád a béke és a nyugalom szigete. Itt mindig csend és nyugalom honol, ahogy a képeken is látszik. Ki érti ezt? :)

2011. február 11. - 60.

2011-02-14T14:56:00.000-08:00

Péntek este anyukám betöltötte a 60. életévét. Még kimondani is meglepő, hogy az én fiatalos, csinos anyukám, akinek korára vonatkozó gyerekkori élményem az az, hogy ő 36 éves. Akárhogy teltek az évek, ő mindig annyi maradt. (Ha megkérdeztem volna, ő minden bizonnyal inkább a 18-ra szavazott volna).

Ez az év igen jeles egyébként, apukám 21-én fogja ünnepelni a 65. születésnapját. Nagy bulival készültem, mert anno, mikor Papus a 60. évét töltötte, a szűkebb családot összerántottuk és egy nagy tortával megünnepeltük őt. De most nem akartam "titkosat" szervezni, mivel két napot nem tudtam volna összehozni. Azt szerettem volna, ha előre egyeztetjük a dátumot, de ők gyorsan leszavaztak, mondván "minek ekkora cirkuszt csinálni ebből"? Hát jó, legyen úgy, ahogy ők akarják.

Azért a meglepetés nem maradhatott el. Anyának Edina szomszédasszonyommal készítettünk (azaz inkább ő készítette) egy nagyon szép virágkompozíciót, amibe belecsempésztem két "biankó" színházjegyet a Makrancos hölgy előadása, aminek 25-én lesz Szegeden a premierje. Majd egy anyának is megfelelő időpontra váltunk jegyet és elmegyünk. A fiúk egy-egy kis papírszívet vittek mamájuknak.

Másnap ebédre voltunk hivatalosak, oda pedig sütöttem egy - szerintem - igen cuki kis tortát. Látszik, hogy tavaly áprilisban véget ért a szülinapos szezon, és közel egy éve nem sütöttem senkinek tortát. Kijöttem a gyakorlatból, de aztán néhány óra munkával csak sikerült összehozni. Szerintem az íze se lett rossz, de én elfogult vagyok ugyebár.

A lényeg, nagyon jól éreztük magunkat!

Néhány életkép a nagy napról:

Az ajándékok:

A fiúk :) :

A torta díszítetlenül:

És díszítve:

A tesztelő:

Anyukám, Isten éltessen sokáig születésnapod alkalmából!

"Csajos" hétvége és díjeső ...

2011-02-06T15:16:00.000-08:00

Ez a hétvége igazán "lazulósra" sikerült, hogy kellőképpen XXI. századian fejezzem ki magam.

Szombat: csajos klub! Nagyon-nagyon vártam, hiszen szinte ez az egyetlen olyan időtöltésem, amikor független lehetek, a gyerekekre L vigyáz (vagy a mamiék, ha leszervezem) és én ÉN lehetek végre. Akkor is, ha csak hallgatólag veszek részt a beszélgetésekben, akkor is ha akad valami nagyon fontos megosztanivalóm. Jó a "Csajok" között lenni, az idő úgy repül, hogy észre se veszem, már jönni is kell haza. Kell? Hát, azért a jó ízlés hazavezet, mert ennek a két kis lurkónak a fürdetése még mindig logisztikai kérdés is egyben, így egy embernek mégiscsak kétszer annyi meló, mintha egyikőnk besegít a másiknak. Amikor hazaértem, pont áztak a legények, de mikor megláttak, egyből ki akartak szállni a kádból. Hát így is lett, száradás és öltözés után egyből rohantak a karomba és ki se akartak jönni. Marcim legkedvesebb szórakozása most a régi Avon és Oriflame katalógusok illatos oldalainak szagolgatása. Ebből a játékból rögtön 4-5 kört is kerülni kellett, mert már annyira hiányoztam neki. Olyan édesek voltak, olyan jó volt hazajönni!

Ma délelőtt - miután a kiskorúak közel 9-kor keltek ki az ágyból - egy kis gyors takarítással múlattuk az időt. Utána szokás szerint anyáéknál ebédeltünk. Míg a kicsi a délutáni sziesztáját töltötte, én Jucus barátnőmnél töltöttem egy kerek órát, aki történetesen épp anyáék felett lakik jelenleg (pontosan úgy, mint gyerekkorunkban). Úgy érzem, ráfért ez a kis lélekmelegítő egy óra, nem túl jól mennek mostanában a dolgai. És hát mire valók a barátok, ha nem erre? Aztán a délután olyan jól sikerült, hogy 6 előtt keveredtünk haza. Fürdés-játék-fekvés a nap záróprogramja. Csak valamiért én nem vagyok álmos ...

Macus a héten két dologgal is meglepett, az egyik:

Nagyon-nagyon szépen köszönöm! Igazán jól esett egy olyan embertől kapni egy ilyen díjat, akit én nagyon nagyra becsülök és tisztelek. Nagy örömmel tölt el, hogy - bár ismertük egymást régebbről is - megismerhettem őt, mint embert. (Na ez nem lett valami értelmes mondat, de ő úgyis tudja, miről beszélek ...) Nagyon-nagyon nagy örömömre szolgált!

Szintén ő lepett meg a héten egy "Baráti ölelés" díjjal. Ezt is nagy tisztelettel köszönöm!

Igazából mivel én inkább írom a blogot, mint másokét olvassam (csakis idő hiányában!!!), illetve akiket olvasok, ők már mindannyian megkapták, ezért csak néhány embernek küldöm tovább. Ők pedig Lepkevár, Jutka (ő a másik énem része :) ), Kristina (akinek a zárt a blogja) és a Tűvarázsló Zsuzsa, mert mindig nemes cél mellé áll! Lányok, fogadjátok szeretettel!

Alkotó délelőttöt tartottunk

2011-02-04T05:55:00.000-08:00

Miután - az égieknek (és a lóerős gyógyszereknek) hála - a szimpla fekvésnél sokkal jobban érezzük magunkat, a gyerekek úgymond nem férnek a bőrükbe. A szobafogság azért még uralja a közhangulatot, de legszívesebben a falat már kirúgnák, annyi erő van bennük. Emlékszem, pár nappal ezelőtt még mit nem adtam volna egy kis egymás pofozásáért, vagy a "nem" - "de" párbeszéd unásig való hallgatásáért. De most hogy ez az idő is bekövetkezett, inkább elfoglaltuk magunkat. Pogácsát sütöttünk! Marcim egyébként is szereti a konyhai kalandozásokat, sőt valamelyik nap egyenesen megkért, hogy vegyük elő a szakácskönyveket, mert ő nézegetni szeretné. Hát ennek sikerrel ellenálltam a délutáni alvásra való tekintettel, de most eljött az ő ideje.

Így sikerült:

Nagyon jól múlattuk az időt, nagyon élveztem, ahogy szaggatták a pogácsákat, gyúrták-nyújtották a tésztákat. Persze mindkettő gyorsan ki is dőlt ebéd után ...

A tegnap délutáni állás

2011-01-30T05:39:00.000-08:00

Nem, nem a vízhőmérő mutatta ... hanem a lázhőmérő ... Marcinak mértem ennyit, de még aztán tudott feljebb is kúszni .. szerencsére mára már semmi, de semmi nem maradt belőle, sőt még étvágya is van. Remélem, így is marad ...

Nem tudom, mit tudtunk összeszedni, de L épp 39 fokos lázzal fekszik az ágyban ...

Anya kukázik ...

2011-01-28T14:42:00.000-08:00

A cím alapján ez egy vidám hangvételű beszámoló is lehetne, amikor azon nosztalgiáznék, amikor süldőlány-koromban L a kocsiban található összes felgyülemlett szeméttel együtt a lakáskulcsomat is kidobta a dinnyehéjtól roskadozó szemeteskonténerbe, hogy aztán fél órán át kereshessük, mire megtaláljuk. De sajnos nem ilyen vidám dolgokról fog szó esni ...

Már annyit, de annyit mondták, hogy soha semmit nem szabad elkiabálni. Sőt, álmomból felébresztve is tudom ezt a mondatot, de azt gondoltam, egy láztalan-hőemelkedéstelen éjszaka után minden simán fog menni. A hétfői nap ment is simán, Marci reggel ovi, a szokásos tempóban a nap, délután mentem érte Vencussal. Délután-estefelé kezdett gyanús lenni a hője: naná, hőemelkedés, majd 38 fok ismét. Reggel ugyanez. Oké, nem várhat az orvos magára, induljunk. Ismét Papánk segített (szegény, biztos baromira unhat már bennünket), a gyerekeket biciklire raktuk és indulás. A doktornőnél ismét ezren, sőt még annál is többen. A rendelés vége előtt 10 perccel még vagy 5-en előttünk, ha nem többen. Persze Marcimat majdnem lasszóval kellett megfogjam a rendelő előtt, hogy be tudjam tuszkolni a gyerekorvosi váróba. Aztán tíz perc sírás és hiszti keverékével próbálta értésemre adni, hogy neki a doktornő újból szurit fog adni. Nagynehezen meggyőztem, hogy erről reményeim szerint szó sincs, ellenben a torkát és a mellkasát-hátát szokásához híven meg fogja nézni. Mire sorra kerültünk, már egészen jól elfelejtkezett magáról, de végül mikor bementünk, újra visítani kezdett. Aztán hagyta, hogy a doktornő megvizsgálja, talán belátta, hogy minden alkalommal nem áll ott élesre töltött fecskendővel. Miután a nyirokcsomói fél-fél pingponglabda nagyságúak, ismét Sumamed Forte antibiotikum mellett döntött a doktornő. Aznap későn jutottunk a nap végére, meg szintén minimális hőemelkedése volt, illetve - nem önmagyarázásképpen írom ~~(vagy mégis?)~~ - a gyógyszer faramuci beadási módjára való tekintettel (evés előtt egy, utána minimum két óra elteltével ... egy naponta 5x étkező gyerek esetén ez hogy valósítható meg????) aznap elmaradt a gyógyszer belövése. Reggel ezzel kezdtük a napot, miután az étvágyuk a nullával volt egyenlő. Délután már láttam, hogy folydogál a bal füle, pontosan az, amelyik perforált december elején. Estére továbbra is a 38 fok környékén jártunk, de ekkor már Vencus is kezdett köhécselni. Csütörtök reggel úgy döntöttem, csak megmutatom a doktornőnek Marcimat, mert ráadásul úgy kelt fel, hogy a szeme is tiszta váladékos volt, be voltak ragadva. Gondoltam, kötőhártya-gyulladással még tudjuk fokozni ezt a jóságot. Hát igen ... Tehát ismét gyerekorvos, de most Marcim állapotára tekintettel megkértük apát, hogy autóval szaladjon már el velünk, ne kelljen a levegőn tologatnom őket. Így is lett. Fél 11-re értünk oda (az a rendelési idő hivatalos vége ugye ...), továbbra is 5-6-an előttünk. Vártunk. L tiszta ideg volt, mert munkája tenger. Mondtam, menjen vissza dolgozni, majd jelentkezem, ha végeztünk. Negyed 12-kor jutottunk be a rendelőbe. Vencel torka tűzpiros, antibiotikum, Marcinak kiegészítjük fül- és szemcseppel a kezelést. Kérdeztem, felmenjünk-e a fülészetre. A válasz: ha befogadnak még ma, jó lenne. Hát felmentünk. 40, azaz negyven perc várakozás után jutottunk be. Akkora mázlim volt, hogy felhívtam L-t, hogy mostmár hamarosan sorra kell kerüljünk (akkor már elmúlt dél, a gyerekek étlen-szomjan, cumi és egyéb szórakoztató eszköz nélkül), jöhet értünk. A legcsodálatosabb pillanatban érkezett, épp mi kerültünk sorra, így nem kellett két gyerekkel bohóckodnom egyedül a rendelőben. Lefogós-leszorítós-visítós vizsgálat eredménye: bal dobhártya ismételten perforált. Halleluja! Mellesleg az orvos elég "furcsa" hangnemben tájékoztatott, hogy vajon észrevettem-e, hogy ez az antibiotikum nem hatott, ezért azonnal dobjam el (2.400 forint ... nem számít.. ), helyette másik (Suprax), és maradhat (miután rákérdeztem) az a fülcsepp, amit a gyerekorvos felírt. Hát innen indul az egyik kálváriánk, ugyanis most naponta ötször kell csepegtessek a szemébe-fülébe a fertőzés miatt, valamint háromszor az orrába, hogy ki is tudjon ürülni rendesen.

Ezen dolgon felbuzdulva úgy felmérgeltem magam, hogy a maradék Sumamed-et kihajítottam egy jó erős dobással a kukába.

De a történet túl szép lenne, ha itt véget érne. Vencelem szedi tegnap este óta az antibiotikumot, de ma reggel úgy nyitottunk, hogy sírva ébredt 8 után pár perccel. Amikor bementem hozzá, láttam, hogy tiszta izzadt a kis haja és a pofija tiszta vörös. Hát igen, lázrózsás volt. Megmértem, 39,2°C. Irány a hűtőfürdő+kúpozás. Étvágya persze semmi, csak iszik, iszik és iszik. (Még ez a szerencse!) Gyors egyeztetés L-el, mivel ma délutános is az orvosunk, vigyük el egy újabb mellkas-tüdő hallgatásra, nehogy tüdőgyulladássá változzon ez a valami. Doktornő ráhallgatott, egyelőre minden relatíve rendben, Cataflam-ot adjak az antibiotikum mellé, ha így maradna, hétfőn mellkasröntgen, labor. Nagyon-nagyon remélem, hogy erre nem fog sor kerülni. A rendelőben persze nem bírtam ki, kifakadtam és elmeséltem a kálváriámat a fülésznél, mire a doktornő válasza az volt, hogy nagy kár volt kidobni azt a gyógyszert, ez jóval erősebb antibiotikum, kimondott középfül-gyulladásra van kitalálva, nyugodtan maradhattam volna annál. A fene se gondolná, hogy egy szakorvos szavát felül kellene bíráltatni! Ezek a dolgok nagyon fel tudnak idegesíteni!
Persze Vencel délutáni alvása is nyúlfarknyi volt, és csak anyánál jó (meg mamánál!), este is magas volt még mindig a hője, most kúppal+harmadik hűtőfürdővel valamennyire lement.

És hab a tortán, hogy tegnap reggel óta én is vacakul vagyok, gyanítom pontosan ugyanaz a bajom, mint a fiúknak. Még az is előfordulhat, hogy meglátogatok egy orvost ... még meggondolom. Persze délután kitúrtam a kukából a Sumamed-et és beadtam Marcimnak. Mostmár gyógyuljanak!

(halkan teszem hozzá, hogy egy-két órával ezelőtt L is elkezdett köhögni .... szép hétvégénk lesz, úgy sejtem ...)

Heti dilemmáim ...

2011-01-23T13:57:00.000-08:00

Megint jó ideje nem írtam, de csak azért, mert úgymond "semmi extra" nem történt. Majdhogynem minden nap egyforma. Kivéve, hogy a fiúk ismételten túl vannak egy-egy kisebb orrfolyós nyavalyán, ráadásul szerintem nem egyforma kórság ütötte fel a fejét náluk. Úgy sejtem, Vencelnek akkor sikerült benyalnia valamit, mikor Marcimat Papussal vittem a rendelőbe, de persze a kicsit is vittük magunkkal. Egyszerűen mostanában nem tudunk olyan későn menni, hogy minimum 1 órát ne kelljen várnunk. Eddig azért vártunk rengeteget, mert a mi doktornőnkkel párban lévő gyerekorvos szülési szabadságra ment, most meg egyszerűen szerintem sok a beteg gyerek. Nem csodálom, hogy a doktornőnknek is elege van már sokszor. Elméletileg fél 11-kor vége a rendelésnek. Mi már arra szoktunk rá, hogy csak 10.15 környékén érünk oda, de ez sem elég késő, minimum négyen-öten várnak még előttünk. Szóval visszatérve, úgy gondolom ott sikerült ezt összegyűjtenie, és bárhogy is szedte be az antibiotikumot, alig akart meggyógyulni. Nem voltak ők nagyon betegek szerencsére (mondjuk arra pont jó volt, hogy Marcim ismét kihagyjon egy hetet az oviból), orruk folyt, köhögtek. A kedvük az jó volt, sőt ... az óvodai közösség azért érezteti hatását, lövöldözésből és köpködésből nincs hiány mifelénk. Tehát nem unatkoztam velük ismét.

Az óvodáról jut eszembe, hogy valami mégiscsak történt: szeretett Anikó óvónénink magánéleti okai folytán "elhagyja" csoportját. Én már egy jó ideje tudom a dolgot, de a csoportnak csak pár nappal ezelőtt mesélte el Piroska a tényt. Kérdeztem Marcimat róla, hogy mit szóltak hozzá a gyerekek. Semmit. És Te, Marcikám, mit szólsz hozzá? Semmit. Hát ezzel a témát egyelőre rövidre zártuk. :) Azért úgy sejtem, lesz még csalódottság érzés, hiszen Anikó volt a barátja az oviban. Szerencsére az új óvónő is szimpatikus neki. Volt már a csoportban. Erről is kérdeztem Marcimat: Jó volt, Andika néni aranyos, nem vert meg senkit! Húú, azért remélem, nem a pofozkodás a mérce a kisfiamnál ... :)

Tegnap vettünk nekem egy új fényképezőgépet. Már jó pár hónapja húzódott a dolog, húztam-halasztottam az egészet, de végül nem kerülhettem el a dolgot. A jó kis Olympusom megadta magát szép lassan, már 10 képből 7-8-on nem volt meg a fókusz, akárhogy is keresgettem. A választás őrá esett:

kép innen

igazából még csak most ismerkedünk, nagyon friss az élmény, de első benyomásra mintha könnyebb lenne a kezelhetősége, mint az előző gépemnek. Nagyon büszke vagyok rá, hogy egy ilyen gép tulajdonosa lehetek, és remélem, szebbnél-szebb fotókkal fogom gazdagítani a blogot.

Aztán még egy dolog történt: újra felüti a fejét ez a H1N1 vírus. A dilemmám tavaly óta ugyanaz: oltatni vagy sem. Tavaly végül kimaradtak a gyerekek, mi szolidaritásból szúrattuk magunkat, hogy legalább őket ezzel védjük meg. Az idén megintcsak jött a dilemma, mi legyen? Kikértem a gyerekorvos véleményét, végül úgy döntöttem, hogy legyen Marcim is beoltva. Péntek délután meg is történt, némi visítás mellett. Aztán estére már mutatkoztak az első tünetek, egy kis köhögés, egy kis hőemelkedés ... szombat egész nap semmi baja sem volt (anyáék vigyáztak rájuk, míg mi a gép ügyeit intéztük), estére viszont hirtelen emelkedett a hőmérséklete, de csak 38°C-ig, ami ugyan lázcsillapítás után lement, de reggel ismét 37,8-ig küzdöttük magunkat. Ismételt konzultáció a doktornővel, mi legyen? Véleménye szerint ha 38 fölé mennénk, akkor ügyelet, nehogy szövődménnyé fajuljon a dolog (hát kössz ... :) ), végül minden jó, ha a vége jó: estére már önmagától csak 36,3 a hőmérséklete és boldogan szuszogva pihen épp a szobájában. Holnap indulhat az ovi ismét, mi meg újból élvezzük a kettesbenlét örömét a kicsikémmel...

Egy, aki mindent visz!

2011-01-07T14:32:00.000-08:00

Ő pedig nem más, mint Vencel! (Ki is lehetne ... ) Már látom sötét jövőmet, amikor a sarokban hímezgetve hevesen bólogatok kisfiamnak, miközben az legvadabb kívánságait közli velem! Mert merek én majd szólni bármit is? (Még szép, hogy merek, tuti lesz hozzá egy-két keresetlen szavam... ) S bár azt gondolnám, odébb van az még, az idő rohanását figyelembe véve mégis inkább azt mondom, nem árt odafigyelni erre a lehetőségre is. És hogy nehogy elfelejtsem, milyen volt már totyogó korában is, inkább írok:

Úgy történt, hogy van a pénzügyeink körül némi intéznivaló, ezért L-el felváltva járunk a bankba. Miután tegnap Vencus elég korán felébredt a délután alvásából, úgy gondoltam, hogy mielőtt Marciért elmennénk az oviba, beugrunk a bankba egy kis ügyintézésre. Miután csak párat szerettem volna kérdezni, gondoltam, elég lesz 10 perc is. Fél 3-kor tudtunk elindulni, volt fél órám erre. Gondoltam, tökéletes az időzítés. 14.40-re már a bankban is voltunk, sorszámot tépve már kezdett gyanús lenni a dolog. Mindkét ügyintézőnél ültek. Hát vártunk. Vártunk és vártunk. Vencim kezdte unni, ami bundazsákban, sálban és sapkában nem volt olyan meglepő. Hát félig leszedtem róla a ruhát, kivettem a babakocsiból. Akkor még mindig nem kerültünk sorra, hát az ölembe vettem és mondókáztunk, órát néztünk, beszélgettünk. Lassan végül szólítottak bennünket, akkor már 14.55-volt. Oké, még így is esélyesek vagyunk az ovit elérni, ez a pár kérdés nem tarthat sokáig! Igen ám, de az ügyintéző hölgyet egy telefonhívás még mindig elválasztotta tőlünk, így hát ismét vártunk. Addig is Vencum prímán elszórakoztatta magát az ügyfél-aláíró tollal, ami egy rendkívül érdekes golyóláncra volt felfűzve. Amíg az ügyeinket intéztem, ő prímán elvolt ezzel. Gondoltam, milyen rendes gyerek! Igen ám, de mire végeztünk, már pár perccel el is múlt három, sietni kellett volna rendesen. Mondtam Vencumnak: gyere, menjünk a Marciért! Na, püff neki! Több se kellett! Miután megneszelte, hogy azt a golyós izét nem hozhatjuk magunkkal, enyhén szólva nemtetszésének adott hangot. Mit hangot ... hangorkánt! Mindezt a szokásos "C" betűbe hajolva, alig tudtam az asztaltól elcibálni, hogy betegyem a babakocsiba. Természetesen "harcunkat" az összes banki alkalmazott, biztonsági őr és ügyfél végignézte. Mondanom se kell, izzadtam rendesen, a jótékony idős hölgyek "sétálni szeretne" kezdetű felkiáltásait próbáltam nem meghallani, de sajnos nem sikerült. Úgy emlékszem, még oda is vakkantottam egy "azt elhiszem" félmondatot, de ebben már nem vagyok biztos. Megbocsátom magamnak, mert azzal voltam elfoglalva, hogy valahogy Őkelmét belecsatoljam a babakocsiba. Egyszerre kivágódott egy ajtó, és maga a Bank Igazgató Ura jelent meg mellettünk játékot szorongatva. Huhh, ennél nagyobb égés már nem kellett. Vencumnak rázogatta ez a rendkívül kedves Úr a dobozt, amire a kisfiam hajlandó volt a hisztiben egy lélegzetvételnyi szünetet tartani. Két hüppögés között vetett a dobozban lévő lovacskára is egy példányt, de az igazgató urat ez se győzte meg. Hát visszament, és hozott neki egy kis csokit. Erre az én drágám végre hajlandó volt egy nagyobb szünetet tartani, amit hüppögésre cserélt le. Itt végre volt időm szabadkozni egy keveset, és közölni, hogy milyen baromira sajnálom a történteket, és hogy igazából nem tudom, hogy lehetne ezt a helyzetet kezelni, mert nincs benne még gyakorlatom. Az Igazgató Úr (akinek ezúton is hálás köszönet!) csak mosolygott. Közölte, hogy nem olyan nagy probléma ez, majd nagyobb korában nézzem meg. Hát, nem a fényes jövőt vetítette felém, az szentigaz. Szóval míg szabadkoztam, elmeséltem neki, hogy az ügyféltoll idegesítette fel az én drága szentemet. Erre ez a nagyon kedves Úr közölte, hogy azt sajnos nem adhatja oda, mivel pont annyi áll rendelkezésre a bank számára, ahány ügyfélpult van, ellenben egy repi tollat hajlandó az én gyönyörű kisfiamnak adni. Mondtam, ne fáradjon, a lánc miatt pöccent be a kis lélek. De ő hajthatatlan volt, és hozott egy vadiúj bankos tollat is a harmadik körben, amit az irodája és a bank ügyféltere között tett meg. Erre az én drága Vencelem, mintha mi se történt volna, elvágólag abbahagyta mindenféle szipogását és álkönny-hullatását, miután a tollat megmarkolhatta. Miután erről a tényről az Igazgató Úrral rendkívül kedvesen elcsevegtünk, konstatáltam, hogy már negyed 4 is elmúlt, rohanni kellett az óvodába. Potom fél 4-re oda is értem (máskor 3 után ott szoktam lenni). Már aggódtam, hogy Marci fiam siratja egyetlen elveszett anyukáját, de mondanom se kell, esze ágában se volt siratni. A barátjával épp rendőröset játszottak és annyira belemerültek, hogy már-már kiabálásig fajult a játék.

Utólag mellesleg megjegyzem, hogy Vencel az úton VÉGIG a tollat szorongatta, a lovacskás játékot magas ívből lesajnálta.

Így telt el a tegnapi napunk ... :) Hiszti kezelési technikákból pedig pótórákat kell vegyek, Marcinál ugyanis soha semmi ilyesmi nem volt, mindig mindent meg tudtunk rendesen beszélni, még 21 hónapos korában is. És nem csak azért írok ilyeneket, mert az idő megszépít mindent, hanem valóban így volt!

Beüt az általános programkáosz, végül mégis jól sül el minden

2011-01-04T14:34:00.000-08:00

Az év végi programokról mindenképpen írni akartam még. L-éknél ilyenkor "bezár a gyár", téli nagy szabadságolás veszi kezdetét.Jött a nagy dilemma. Utazzunk, ne utazzunk? Jönnek vagy nem jönnek? Végül a hóhelyzet megoldotta a dolgot. Leszakadt a rengeteg hó, anyósomékhoz való utazás, illetve az ő eljövetelük kérdése véglegesen megoldódott. Senki nem mert bizonytalan útviszonyok között elindulni. A mi autónk sincs már a legjobb állapotban, még viseli az augusztusi koccanás nyomait.
Aztán itt volt az ismerősök dilemmája is .. több barátunkkal is beszéltük, hogy az ünnepek között kellene találkoznunk, akkor mindenki jobban ráér. Hannáékkal 28-ára volt "lefoglalva" az időpont, ám a hó/jég miatt nem mertek elindulni. Gyors szervezéssel átmentünk Petráékhoz, kicsit játszottak a fiúk. Szerdán egy üres esténk volt, csütörtökön Jucus barátnőmék jöttek, együtt sütögéltünk szilveszterre, míg a fiúk a hi-fit szerelték, a gyerekek meg a számítógépen lógtak. Még szerdán jött az isteni ötlet, hogy mi lenne, ha Hannáékkal együtt szilvesztereznénk. Gyors körbetelefonálás után véglegessé vált a program. Péntek délután jöttek, készítettünk szendvicseket, bólét, Edit Hannával gyúrt túrógolyókat (hmm, isteni finom volt!), keksz-sünikéket. A hangulat szuper volt, a gyerekek imádták egymás társaságát. Mi is nagyon jól elvoltunk, ettünk-ittunk, társasjátékoztunk. Fél 4-kor dőlt ki a társaság. Persze a gyerekek újév napjára való tekintettel fél 8-kor már ébresztettek bennünket, nehogy pihenjünk egy kicsit.

Na jó, azért a három gyerek néha nem teljesen egyezett, de a két nagy előszeretettel közösítette ki Vencelt, aki kínjában rajtam vigasztalódott. Aztán azon vitatkoztak össze, hogy ki aludjon az utazóágyban. Mert persze mindenki ott akart pihenni. Mivel Marcim nem aludt délután egy percet se, ő már nagyon nyűgös volt, végül rávettem, hogy a mi ágyunkon pihenjen. Utána szép csöndben átvittem a saját ágyába. Mondjuk a kádban tökéletes volt az egyetértés:

Újév napján anyáéknál voltunk hivatalosak egy kis lencseevésre, estére meg szomszédék jöttek újévet köszönteni.

Ismét bebizonyosodott, hogy a hirtelen jött dolgok jobban sülnek el, mintha heteik tartó készülődés előzte volna meg.

Álmodom

2011-01-03T14:42:00.000-08:00

Volt egy hosszabb időszak az életemben, amikor az éjszakák arra voltak jók, hogy beájuljak végre az ágyba, és az oly közelinek tűnő reggeli gyerek-ébresztőig próbáljak valamennyit pihenni. Az álmoknak esélyük se volt beférkőzni az agyamba. Most viszont egyre több az érdemi pihenés, így hát egyre többet és többfélét álmodom...

... álmodom, hogy szülök még egy gyereket. Természetesen lányt. Mert mindig is vágytam egy kislányra is. Meg három gyerekre. Látom magam, ahogy vajúdok újból, és egy könnyű szülés után a karjaimban tarthatom a kislányomat. Aztán felébredek, és rájövök, hogy mennyire jó két kisfiú anyukájának lenni, és hogy minden valószínűség szerint már sose fogom a szülés élményét újból megtapasztalni. Félig irigykedve, félig vágyakozva nézem a háromgyerekes szülők életét. Csodálom őket, amiért ennyi energiával rendelkeznek. Aztán mindig jön az érzés, hogy én valószínűleg nem lennék rá képes. Nyilván, ha a sors mégis úgy adná, hogy születik még egy gyerekünk, meggyőződésem, hogy akkor teremtene hozzá elég erőt és magabiztosságot is.

... álmodom, hogy utazunk. Csodálatos tájakon járunk, tengerpartokon sétálunk, a gyerekekkel rúgjuk a homokot. Árnyas fák tövében hűsölünk, kagylót gyűjtünk, sokat nevetünk. Aztán felébredek és rájövök, hogy ez még egy jó darabig csak álom marad. Valóságban egy pici nyaralás ha belefér, már nagyon boldogok leszünk. Bizony volt jó pár év, amikor nem jött össze. Aztán jött L, és utána egycsapásra megváltozott minden. Volt olyan év, amikor négyszer is eljutottunk pár napos pihenésre. Aztán jöttek a gyerekek sorban, és megint nem olyan volt. Itt a következő nyár előttünk, már tervezni kellene. Még bármi előfordulhat...

... álmodom, hogy a múltból egy férfi felhív, és szerelmet esküszik. Örök szerelmet, ami újra elemészt majd bennünket. Az első gondolatom az, hogy hogy is tehetnék ilyet. Semmi, de semmi nem tudna rávenni. Aztán felébredek és rájövök, hogy ez az álom nem annyira álom, hanem bizony valóság volt. A semmiből jelent meg és esküdött, hogy kellek. Úgy jelent meg Ő, mint tiszta nyári égen a mindent elsöprő vihar. A miértjét jelenleg nem értem, az értelmét nem látom, a jövőjét nem tudom. Nagyon szeretem L-t, ő úgy kell nekem, mint a levegő. Nélküle semmi lennék. Hogy is dönthetnék másképp? Egyáltalán mitől merülne fel bennem egy szemernyi kétely is?

Miért van az, hogy az élet új és újabb dolgokat sodor elém? Hol a jövő kísért, hol a múlt. Egyszerre csüggeszt és bátorít. Élvezem a sors ezen játékát, kell ez nekem. Segít a jó úton maradnom. Az álmok nem hazudnak ... ugyebár.

Boldog Új Évet!

2011-01-01T14:31:00.000-08:00

Minden kedves Olvasómnak, erre járónak, bekukkantónak és nem utolsó sorban a gyerekeimnek, magunknak kellemetlen eseményektől mentes, örömöktől teljes boldog új évet kívánok!

Kép innen.

Kiszabadultunk

2010-12-26T15:27:00.000-08:00

Ma reggelre így ébredtünk:

a fiúk azonnal kipróbálták, egyelőre beltérben:

majd később kültéren is.

Mondanom se kell, mennyire élvezték! Vencus egyfolytában kiabált: szaladjunk, szaladjunk!

Harmincnyolc néma nap után ...

2010-12-25T13:48:00.000-08:00

Ennyi ideje nem írtam blogot. Szégyen és gyalázat. De helyette nagyon sok dologgal foglalkoztam ám! Volt itt minden kéremszépen! Kezdjük szépen sorjában (tuti úgyis kifelejtek valamit...)

Vencelem 18 hónapos lett, ebből az alkalomból elvittem az aktuális szurijára, amit határozottan jól viselt. Kiderült az akkori tanácsadáson, hogy kb. 1 kilót bírt magára gyűrni augusztus óta (csak tudnám, hova, melyik hurkájára bír még pakolni), ellenben egy centit nőtt nagy jóindulattal. Hiába, jóból kicsit adnak, nemigaz? :)

Marcim tökéletesen jól érezte magát az óvodában, volt olyan időszak, hogy 3, azaz három hetet egyfolytában járt! Már-már hihetetlen kategória volt! Na, meg is lett a böjtje! Egyik éjjel arra eszméltem, hogy mellettem forgolódik. Megölelgettem-megpuszilgattam, forró volt a feje. Megmértem, 38,4. A semmiből! Reggelig kitartott ez a kábulat, nem volt mit tenni, irány az orvos. Persze a rendelőben ezren, L-t kértem meg, hogy szaladjon el velünk, mert még az idő is vacak volt. Igen ám, de neki meg megbeszélése kezdődött 9-kor, szóval sebesnek kellett lennünk. Hát, mikor megláttam, mennyien vannak, biztos voltam benne, hogy nem járjuk meg ennyi idő alatt. De ember tervez ... Marcell végez! Egy laza mozdulattal elegánsan "lehányta" a rendelőt. Az anyukák egyből mondták, hogy soron kívül vágódjunk be a doktornőhöz. Doktornő megvizsgálta, torka nem piros. Mivel Marcim a fülét fájlalta (megjegyzem, ilyen még sose volt), kapott Cedax Baby nevű antibiotikumot (még sose előtte soha ...). Végeztünk is 9 előtt 5 perccel, szóval mindenki a helyén volt térben és időben egyaránt. Egész nap szenvedett Marcim, de az orra az nem folyt egyáltalán. Másnap már 39,4 volt a láza, többször hűtőfürdőztem és vizesruhás borogatást is tettem rá, mire nagynehezen 37,8-ig lement a hőmérséklete. Az orra még mindig nem folyt. Biztos voltam benne, hogy valami vírus. Péntekig vacakoltunk ezzel, napközben teljesen jól elvolt, délután meg kezdődött elölről az egész. Felhívtam a doktornőt, hogy hogyan legyen tovább. Az asszisztens vette fel, egyből mondta, hogy menjünk fel a fülészetre. Ott fogadtak is gyorsan bennünket. Az orr-fül-gégész pillanatok alatt felvázolta a helyzetet: bal fül magától "kidurrant", a jobb meg domborodik. Idült középfül-gyulladás. Fel kellene szúrni a jobb fülét. Most és azonnal. Hát jó. Érzéstelenítő be. Én ~~hülye~~ naiv anya, megígértem előtte Marcinak, hogy nem fog történni semmi. Soha többet nem ígérek meg semmit, esküszöm! Persze maga a felszúrás egy pillanat volt, de hát Marcis üvöltött, mint az a bizonyos fába szorult. Onnastól kedve látványos gyorsasággal javult az állapota. Folyt a füle rendesen, nem győztünk kontrollra járni, de szépen gyógyult.

6-án megjött a Mikulás bácsi is. Igazából előtte már járt nálunk, mivel olyan sok dolga van, olyan sok jó gyereket kell meglátogatni, hogy nem férne bele másképp az idejébe. Kaptak sok édességet (amivel magam alatt vágtam a fát, nem győzök vitatkozni, hogy ne azt egyenek egyfolytában), bögrét, sütős-főzős kötényt, gyurmát, kifestőt, egyebeket. Nagyon édesek voltak, ahogy bontották a csomagokat. Ki se jöttek az előszobából, ott dobáltak szét mindent. Másnap az oviba is megérkezett a Mikulás bácsi. Rendkívül büszke vagyok a kisfiamra, ugyanis az óvónőknek kellett mondani egy fiút és egy lányt, aki a legjobb a csoportban, az nyomhatta meg a Mikulás bácsi varázsgyűrűjét, és a fiúk közül az én kisfiamat választották! Repes az anyai szív...!!! Persze onnan is ajándékokkal gazdagon jöttünk haza. Amíg a Mikulás osztotta a csomagokat, én kinn ültem a folyosón és hímezgettem, mivel közösségnek színét se láthattuk, de ezt azért nem akartuk kihagyni. Potom két hetet hiányzott az oviból emiatt. De csak 3 napot járt Marcim, utána kitört a téli szünet. Nem baj, szeretek én itthon lenni a fiúkkal.

Mikulás ajándékok bontása:

L ismét megjárta Finnországot. Lassan úgy megy oda, mint aki hazajár. Már nem emlékszem, írtam-e erről az előzőekben, de október elején töltött ott egy szűk hetet munkaügyek végett, most pedig üzleti tárgyaláson járt arra, ugyanott. Csendben irigykedtem, jó lett volna elkísérni. Gondolatban elsétálgattam Lahti utcáin, de végül pénztárcánk igen kis belméretére hivatkozva inkább a fiúk lelkét pátyolgattam ez alatt a pár éjszaka alatt. L hazaérkezése előtti estén Marcim már így nyilatkozott: "Már alig várom, hogy apa hazaérjen!" Egyszerűen imádni való volt a kis pofija, mikor meglátta az apját megérkezésükkor kiszállni az autóból.

Egy kis bemutató Finnországból:

Helsinki életkép ...

A testvérek közötti egyensúly határozottan kialakult. Mióta Marci szeptemberben elkezdte az ovit és Vencel is egyre folyékonyabban beszél, nagyon tudnak egymással mit kezdeni. Eljátszanak, szeretik egymást, szavam se lehet. Mindig is ilyen testvérkapcsolatot képzeltem el közöttük. Nem mondom, hogy nem vitatkoznak, nem vesznek össze, de ez elviselhető mértéket ölt. Végre! A szívem is boldog, ha erre gondolok.

Aztán a Karácsony is egyre közeledett. Az ajándékok megvásárlása persze megint az utolsó pillanatra maradt, mert L mindenképp a finn út után akarta megejteni a dolgot, csak az égiekkel nem beszélte meg, hogy ne 20 centis havat teremtsenek. Az autónk már nem annyira alkalmas ilyen időjárásban való furikázásra, meg úgy egyébként sincs most a legjobb formájában - még mindig magán viseli az augusztusi "koccanás" nyomait. Végül 20-án alkalmat kerítettünk egy kis vásárhelyi kiruccanásra, ahol befejeztük az ajándékok megvételét. Azóta csak a sütéssel-főzéssel voltam elfoglalva. Készült Marcsi-féle foszlós kalács, Zserbó, két fajta linzer, hókifli, bejgli (mákos-diós). Még leírni is sok. Főleg, hogy gyerekvigyázóm csak a vége felé volt, segítettek is rendesen a konyhai munkákban!

Segítettek a fiúk is:

A menü a szokásos: halászlé, rántott hal, sültkrumpli. Ezt a részét anya "felügyelte", ő készítette el. Nekem ez kell a szentestéhez. Persze L nem szereti a halat (és a csirkét se), tehát ilyenkor mindig kívánsága szerint főzök. Idén tárkonyos raguleves és tepsiben sült bolognai spagetti volt. Először majdnem felröhögtem, mikor előállt a kéréssel, de mivel mégiscsak Karácsony, hát legyen, amit ő akar.

Tele voltam várakozással, hogy majd mennyire jó lesz. A gyerekek alszanak délután, mi addig feldíszítjük a fát. Napersze! Épp lelkesen hordjuk fel a díszeket a fenyőfára, amikor Marcim megáll a hátunk mögött. Püffneki - lebukás! Ilyen rosszul életemben nem éreztem magam, akkora csalódás volt! Hiába, nem voltunk elég ügyesek! Ráadásul Vencel is egyből felkelt, szóval a vége az lett, hogy együtt díszítettük fel a fenyőnket. Marcit persze délután alig tudtam ágyba dugni, fizikális erőszakot kellett alkalmaznom, hogy hajlandó legyen aludni kicsit. Máskor ez a "kicsit" olyan másfél-két órába merül ki. Csak szentestén, csak akkor 1 óra alatt kialudta magát. Csak a kedvemért. Tulajdonképpen az ajándékaik fölött érzett örömük feledtette csalódottságomat, de akkor nagyon rosszul esett, hogy pont a nap fénypontja nem sikerült.

Ma pedig apukám névnapját ültük meg anyáéknál egy ebéden. Vencelem az antibiotikumnak hála erős hasmenéssel küzd, így a nap nagy része gyerekpelenka-figyeléssel és tisztábatétellel telt. Persze Marci ma sem aludt és Vencel is csak egy órácskát, így este 8 után már csendesek lettek a gyerekszobák és mi is szánhatunk a pihenésre időt. Meg is ragadtam az alkalmat, hogy a rendesen elmaradt blogot egy kicsit gatyába rázzam.

Ezúton szeretnék minden olvasómnak nagyon boldog ünnepet kívánni, bár már javában benne vagyunk, de én ilyen kis megkésett lettem az idén (is)!

A világ egy nagy "porszicső"

2010-11-17T12:21:00.000-08:00

Kicsi fiam tökéletes szerelemben él a porszívókkal, legyen az kicsi vagy nagy, szögletes vagy kerek, lyukas vagy négyszögletes (ja bocs, ez egy másik történet ...). Mióta a világ világ és Vencel létezik benne, a porszívózás egy élmény. És még bármi más, ami kellően nagy zajt tud okozni. Marcell a szöges ellentéte, mindentől fél, ami a fülének az elviselhetőnél nagyobb hangot ad. Ez a küszöb viszont igen alacsony sajnos. Emlékszem, anno mikor 4D-s ultrahangon voltunk, már ott a hasamban is a füléhez kapta a kezét, amikor az ultrahangfejet a doktorbácsi a hasamra tette. És még nagyobb élmény volt ezzel kapcsolatban az, hogy amikor megszületett és a kórházban voltunk, tolták a folyosón az ebédes kocsit, és ez Marcikámat annyira irritálta, hogy a füléhez kapta akkor is a kezét. Szóval ezt a jó szokását a mai napig tartja. Egyik jó sztori ehhez kapcsolódik. Papus múltkor fúrta fel a fiúknak szánt kabátos-akasztós-polcot (mert magától sehogy se akart felmenni, a férjem meg "nem ért rá"), mindkét fiú üvöltött közben. Marci azért, mert hangos a fúró, a Vencus meg azért, mert nem engedtem oda a nagyapjához az ütvefúrót nézni, ahogy dolgozik. Ki érti ezt?

Na, nem is ez a lényeg: óvodába menet szinte minden nap ugyanarra megyünk. A távhő fűtőműnél meglátta Vencus a kéményeket, és tizennyolc hónapjának minden bölcsességével megszólalt: Porszicsőőőő!!! Az óvodába érve pedig tájékoztatott ismét, hogy az a falidísz, ami egy - valóban - csőszerű izére van rátéve, az is egy "porszicsőőő". Hiába, a fiam egy porszi-fan, el kell fogadjam. :)

Apropó, valaki mondja már meg, mi a logika a következő dologban: akadálymentesítés céljából készült egy rámpa az óvoda egyik bejáratához. (Mázlisták vagyunk egyébként, mert a mi ovinknak három bejárat is jutott ám!) Valamelyik reggel megrökönyödve láttam, hogy ki van írva: mivel fűtik az épületet, fűtésszezonban csak kizáróla egy bejáratot lehet használni. Teljesen logikus. Az viszont kevésbé, hogy ez az a bejárat, amihez a legmagasabbak a lépcsőfokok. Első nap még fel se tűnt annyira a dolog, mivel autóval voltunk, és mi csak beszaladtunk Marcimmal. De most, hogy babakocsival járunk, szembetűnő a probléma: hogy menjek be babakocsival azon a lépcsőkön??? Két nap "vér-verejtékes" küzdelem után az egyik dadusnak szóvá tettem, de persze pusztába kiáltott szó volt az egész. Így nem marad más hátra, mint a mindennapi vacakolás. Már alig várom, amikor hóban-fagyban kell ugyanezt véghezvinni. Hát így vagyunk most ...

Esti kérdés

2010-11-13T13:41:00.000-08:00

Kell-e már ilyen későn blogbejegyzést írnom??? Ezen dilemmázok itt ... hiszen egyik lábam már szinte az ágyban, a másik meg még a gép elé húz, hiszen még ezt is-azt is meg kellene nézni. De már olyan késő van ... (22:38) Más "rendes" ember ilyenkor már rég az igazak álmát alussza ...

Olyan sok jó dolog történt ma velünk/velem, hogy mindenképpen kellene egy kis összefoglalót írnom, de ilyenkorra már kiszáll minden ~~kedv~~ ihlet belőlem. Pedig mindenképpen le szeretném írni a lehető legtöbb dolgot, ami történik körülöttünk, hogy majd a fiúk jókat olvashassanak, ha majd eljött az ideje. Azt hiszem, ma mégis már inkább az alvást választom, holnap pedig kipihenten újra erőre kapok ...

Fény az alagút végén ... :))

2010-10-26T05:15:00.000-07:00

Úgy tűnik, végre kilábalunk a megfázós-vírusos korszakból egyelőre. Marci elkezdte a héten az ovit, nagy lelkesedéssel ment és jól is érezte magát. Persze folyik még az orra, mint ahogy Vencusnak is, de ilyen apróságokkal már nem akarok foglalkozni. :) Ma már azért nem indult olyan lelkesedéssel, mint tegnap reggel, de hát meg kell valljam, én is nehezen keltem fel ma reggel. Hiába, esik az eső, igazi őszi idő van.

Vasárnap áthívtam anyáékat ebédre, és csak késő este esett le a tantusz, hogy 24-e van. Vencel 18 hónapos lett! Ránéztem és elgondolkodtam: hogy telt el ennyi idő? Másfél év ... Meg kell valljam, nagyon értelmes kisember fejlődik ismét, még ha anyai elfogultságomat le is vonom belőle. Több mondókát is tud, besegít mindegyikbe. Számoljunk felkiáltás után tízig elsorolja a számokat, nyilván nem tudja, hogy mi-mit jelent, de akkor is nagyon édes. Természetesen - már - önállóan jár, sőt egyedül szeretne a lépcsőn közlekedni. Kismotorját hajtja, megy a tesója után árkon-bokron túl. A szófogadással vannak gondok, pl. az "erre gyere légszíves" kezdetű mondatomat valahogy konstans nem hallja meg az utcán. :)

Továbbra is fejtörést okoz nekem a testvérháború-testvérféltékenység ügye. Nem tudok jó megoldást arra, hogyan vehetném rá végre Marcit, hogy ne használjon ki minden alkalmat arra, hogy belerúgjon, megüsse vagy legalább lökjön rajta egyet. Pont vasárnap délelőtt volt ékes példája a dolognak: Vencel ült az etetőszékben, Marci nekem segített a konyhában, majd megállt Vencel széke mellett és két kézzel lökött egyet a kicsin. Miután pechjére épp megláttam, egy "namostazonnalelégvolt" felkiáltással beküldtem a szobájába gondolkodni a dolgon. Naná, hogy teljesen zokon vette, de végül - első alkalommal - bírta ki, hogy a csukott ajtón nem jött ki, hanem bent maradt a bünti végéig (5 perc). Aztán odamentem, megszeretgettem, közöltem vele, hogy anya nagyon szereti, de ezt akkor se hagyja, hogy bántsa a testvérét. Nem nagyon értette meg, de hát biztos apró lépésenként kell előrehaladjunk. Már több könyvet is próbálok olvasni ez ügyben, mégse találtam még meg a megoldást. Tegnap este viszont annál aranyosabb volt. Vacsorakor még meg is etette a kanalával a kicsit, adott a tejszínhabjából neki, adott a káposztájából. Nem nagyon tudok eligazodni a gondolkodásán.
Persze anyáék minduntalan csak azt hajtogatják, hogy majd meg fog változni a dolog .. ok-ok, de mikor?????

Bő heti statisztika: 8 nap, 6 orvos ...

2010-10-18T05:48:00.000-07:00

Már-már pesszimistának is tűnhetek, hogy csak ilyen bejegyzések jönnek ki az ujjaim alól, de hát mit mondjak: EZ VAN. Ugye vasárnap este sebészet ambulancia, hétfőn gyerekfogászat, erről már írtam. Keddre volt időpontunk az orthopédiára. Vencit járás-kontrollra kellett vinni, ahol kiderült, hogy a bokái egy kicsit befelé dőlnek, járjon sokat mezítláb (cipő nélkül), aztán egy év múlva kontroll. Marci bokája tökéletes! (Végre egy jó hír, kellett ez már nagyon.) Persze reggel úgy keltünk fel, hogy Vencel feje meleg volt, sőt, egyenesen sütött. 38,3-at mértem, így irány a gyerekorvos. Mivel a mi orvosunk szabadságon volt, ezért egy helyettes nézte meg. Recept a szokásos, antibiotikum. Marcinak - ekkor még - semmi baja nem volt. Hazafelé ki is váltottam gyorsan. Közben - mivel anya is jött velünk - elmentünk szőnyeg és függöny nézőbe is. Ennek előzménye az a tény, hogy L kitalálta, hogy gyerekszoba padlója burkolatlanul nem maradhat, tehát sürgős megoldást kellett keresni, lehetőleg minél olcsóbban. (Erre kérdeztem én, hogy mennyi annak a matematikai esélye, hogy ez velünk még egyszer megtörténhet? Szerintem a 0-hoz közelít, de mindegy ..) Persze szőnyeg a városban megfelelő árban és színben egyszerűen nincs (mert nekem sose jó semmi, de ez mellékes).
Eltelt a nap gyorsan. Szerdán anya megnézte a piacon a szőnyeg lehetőségeket, de az ár alsó limitjét még mindig nem értük el, egyre érlelődött bennünk a gondolat, hogy Szegedre kell mennünk a hét végén. Persze szerda délutánra Marcim se nézett ki túl jól, csütörtök reggelre 38,1 lett neki is a testhőmérséklete. Közben szentül meg voltam győződve, hogy Vencel tüdőgyulladást kap, annyit köhögött éjjel, azt hittem, megfullad. Tehát csütörtök reggel újból gyerekorvos. Ugyanaz a helyettes orvos volt, aki közölte, hogy akkor cseréljük le az addig adott antibiotikumot egy erősebbre, Venci kapott hörgőtágítót, mindketten Aerius-t is mellé. Hát szépen vagyunk. Mivel rendesen betegek a gyerkők, vasárnapra vissza voltunk hívva egy kontroll mellkas-tüdő-hallgatásra.

Eddigre már az én torkom is kapart becsülettel. Csodáltam volna, ha kimaradok belőle. Viszont nekem eszem ágában se volt elmenni az orvoshoz, megpróbálom lábon kihordani az egészet. Az a szép az egészben, hogy nem érzem azt, hogy a fiúk a sok gyógyszer mellett jobban lennének mára, mint én.

Persze szombaton végül csak átmentünk Szegedre, a fiúkat anyáéknál hagytuk. Kb. délután 3-ra született meg a végleges döntés, az egyik áruházban végül találtunk egy olyan szőnyeget, ami nekem árban, L-nek színben megfelelő volt, elhoztuk. Még este persze le is kellett teríteni. Volt segítség bőven:

Vasárnap anyáéknál ebédeltünk, 25-én lesz a 41. házassági évfordulójuk és ezt ültük meg, mivel anya a héten dolgozik. Még délelőtt elszaladtunk az ügyeletre, ugyanaz a doktornő volt. Megállapította, hogy gyógyulnak a gyerkőcök. A fiúk aranyosak voltak, szófogadóak. Este hazajöttünk, és nekiláttam a kisbabámból kisfiút faragni a hajnyírógéppel. Így sikerült:

És egy kép az ábrándozó tekintetű nagyfiamról:

Ha úgy jobban megnézem, ez a bejegyzés nem valami összeszedett, de tudjuk be annak, hogy nem érzem túl jól magam ... :( Már jó lenne valami pozitív dologról is bejegyzést írni végre!

Tudjuk még fokozni!!!

2010-10-12T14:16:00.000-07:00

Tegnap délután, mikor Venci felkelt, mintha meleg lett volna a kis feje. Mivel az ablak előtt ültem, míg aludt, a kezeim hidegek voltak, úgy voltam vele, most bújt ki az ágyból, az én kezem meg hideg, csak azért érzem úgy. Aztán tovább is léptem ezen gondolaton. Délután még egy suhanásnyira úgy éreztem, mintha mégis meleg lenne, de mégse ... este, mikor az apjuk megfürdette őket és az ölembe vettem, akkor már határozottan sütött a kis kobakja annak ellenére is, hogy a kezei jéghidegek voltak. Megmértem: 38,3! Szuper! Semmi orfolyás, semmi más tünet. Miután négy fogra még várunk, gondoltam, megérkeznek azok is. Gyorsan adtam neki egy lázcsillapító kúpot, lefeküdtünk. Éjjel már azért mutatkozott ez-az, egy-két köhögés, felsírás. Persze, hogy az idill teljes legyen Marcim megint bepisilt éjjel (majdcsak túllesz már ezen a stresszélményen ő is), tehát megint mellettem kötött ki hajnalban.

Reggel éppencsak éreztem Vencel fején, hogy melegszik. Azonban sok idő nem volt gondolkodni, vártak bennőnket az orthopédián. Vencelt vittem az egy éves járás-kontrollra, és ha már ott vagyunk, kértem Marcimnak is egy beutalót, hogy rendben fejlődik-e. L vitt el bennőnket (éljen a rugalmas munkaidő!). Miután a mi gyerekorvosunk a héten szabadságon van, a helyettesítés kicsit furán van megoldva, de végül kiderült, hogy 9-ig van rendelés az sztk-ban. Szupi, nekünk is 9-re volt időpontunk. Szerencsére gyorsan végeztünk a fiúkkal (mindenki viszonylag rendben, Vencus bokája kicsit befelé áll, de még most fejlődik a boltozat, ebből még bármi kialakulhat, Marcié szerencsére hibátlan!), átmentünk a gyerekrendelőhöz. Szerencsére még ott volt a doktornő, így megnézte Vencust. Kicsit piros a torka, antibiotikum! Már meg se lepődök ...

Hazafelé jövet kiváltottam a gyógyszert, be is adtam neki gyorsan délben egy adagot. Akkor már megint melegedett rendesen a feje, még egy lázkúpot kapott, de étvágya szinte semmi sincs, csak inni és inni akar. Látszik rajta, hogy egyre kevésbé van jól, egyre többet köhög, és annyi, de annyi váladék van benne valahol, hogy rossz hallgatni ...

... Mi jöhet még??? Elég lesz már, kezdem kicsit unni, hogy egyfolytában betegek!! Két egészséges gyereket szeretnék! Olyan nagy kérés ez?

Viszont Marcim valóban jobban van, bár délelőtt kb. kétszer akkora volt a szája, mint egyébként, és felül is be van dagadva. A gyerekorvos nagy sajnálkozások közepette belenézett a szájába (amit a Kis Hősöm ismételten szó nélkül tűrt) és mutatta, amit én eddig nem fedeztem fel, hogy a szája belül, a felső metszőfogak környékén is tiszta véraláfutás. Nem csodálom, hogy alig tud beszélni. Ellenben az étvágya a farkaséval egyenlő. Délelőtt a piacnál sétáltunk, és előadta nekem, hogy olyat vegyünk, amit vásárokban árulnak, sütik és ropogós. :) Mire rájöttem, hogy a lángosra gondol ... alig tudtam lebeszélni, hogy lángosevésbe fojtsa bánatát. Mondjuk a sütöde sincs nyitva ilyenkor, ez azért jobban meggyőzte, de el kellett menni megnézni, hogy biztos be van-e zárva. Délután meg megevett négy mini kiflit, amit az újonna nyitott pékséből hoztunk. Alakul-alakul ...

... csak a kicsi gyógyulna meg mostmár végre ...

Ja, persze fényképet készíteni nem lehet, nem engedi ám meg egyáltalán ...

Marci és az éjszakai ügyelet ...

2010-10-11T06:38:00.000-07:00

Ahhoz, hogy a baj megtörténjen, nem kell, csak egy pillanat. Röhej, közhely, de igaz.

Na kezdjük az elején. L-nek Finnországba kellett mennie 5 napra egy vevői probléma kijavítására. Hármasban voltunk 4 egész éjszakát. Nem is volt semmi gond, a gyerekek aranyosak voltak, jól (kisebb-nagyobb időszakokat kivéve) viselkedtek. Marci egyfolytában az apját hiányolta, meg kellett nézni a földgömb-labdáján és a Google Earth-on is számtalanszor, hogy hova ment az ő apukája és mikor fog visszajönni hozzá. Szombaton egész nap azt mondogatta Marcus, hogy majd jön haza ma este az apukája. Nem is volt hajlandó aludni, akárhogy próbáltam. Este 18.20-kor szállt le a gép, mire hazaértek, már 9 óra volt. A fiúk ébren várták az apjukat. Még azt az örömöt az arcukon! Nem tudtak betelni az apjukkal. Nekünk annyit hagytak, hogy egy puszit váltsunk egymással. Fél 11-kor tudtuk letenni a gyerekeket aludni, addig olyan volt a lakás, mint a méhkas. Mi éjfél után aludtunk el, de hát ez mellékes. :)

Vasárnap minden a szokásos rend szerint alakult, mondhatnám, hogy semmi érdemleges. Örültünk egymásnak, élveztük egymás társaságát. Marci szokásához híven tegnap sem aludt délután, estére már jó fáradt volt, de még így is alig lehetett letenni aludni. Már fél tíz volt, mire az ágyig eljutottunk. Mivel péntek óta Bioparox-ot fújok, hogy az a nyamvadt légcsőhurut távozzon már belőle végre, ezt is most szerettem volna véghezvinni. És mivel olyan ügyesen tartotta és hagyta, szalad elújságolni az apjának. Amikor visszafelé jött az ágyhoz, megcsúszott a laminált padlón és az állát odacsapta az ágya széléhez. Felállt, és akkor láttam, hogy nagy a baj ... nagyon sírt szegénykém, a szájából egyszerűen ömlött a vér. Ami rögtön feltűnt az az, hogy az egyik fogát is kiütötte egy kicsit a sorból, azt gyorsan visszanyomtam, de a száját is beharapta és a vérzés onnan jött. Hihetetlen, mennyi vér tud kifolyni egy pillanat alatt. Szerencsére a csap alatt gyorsan elállítottuk.

L-el gyorsan konzultáltunk, gyorsan levittem a mentőállomásra, mivel itt van egy lépésre. Felnőtt ügyelet volt, csengettem a csengőt. Kijött a mentőtiszt és a következővel fogadott, miközben a gyerek szája előtt a textilpelenka, és lóg a vállamon:

- Gyerekkel nem lehet idejönni! (talán még köszönt, de azért nem esküdnék meg rá...)

Erre én:

- Ne haragudjon, nem azért jöttem, de a férjem, akinek jogosítványa van és vezeti is az autót, otthon vigyáz a kisebbre, mi meg átszaladtunk.

- Mentőorvos sincs, a kórházba kell menni az ügyeletre.

Erre én:

- Akkor mi legyen, menjek haza és hívjam ki a mentőket? Vagy addig vérezzen el a gyerek esetleg?

Erre ő:

- Hát azt azért ne, jöjjenek be.

Mondom én:

- Azért jöttünk, hogy megkérdezzem, be kell-e vinni az ügyeletre, össze kell-e varrni a gyerek száját, vagy hogyan legyen tovább?

Erre ő végre hajlandó volt egy pillantást vetni a gyerekemre, akinek az álla-szája még mindig a pelenkába volt csomagolva. Szerencsére addigra a vérzés valamilyen szinten már elállt. Rövid nézegetés után azt mondta:

- Úgy néz ki, össze kell varrni, menjenek be a sebészeti ambulanciára. Meg tudják oldani?

(Jééé, van rendesebb hangnem is??)

Mondtam:

- Meg fogjuk oldani, köszönöm szépen, viszont látásra.

Kifelé jövet Marci még mindig a kezemben, felhívtam anyáékat, hogy Papust küldje már át mivel Vencel már aludt, mi meg gyorsan felöltöztünk és irány a kórház. Ekkor már este 10 óra volt.

Mondanom se kell, hogy a kórházban egy lélek se volt, tök sötétben mentünk át az udvaron, L világított a zseblámpájával, hogy lássunk egyáltalán valamit. Az ambulancián teljes csönd, mire rájöttem, hogy telefonálni kell - gondolom az osztályra - és így jött egy orvos, aki megnézte az én nagyfiamat, aki úgy meg volt szeppenve, hogy sírni se mert. Ő úgy látta, hogy nem kell összevarrni, szépen be fog gyógyulni magától. A fogára nem tudott semmit mondani, azt mondta, ő nem fogorvos, menjünk gyerekfogászhoz. Mikor megemlítettem neki, hogy Bioparox-ot fújunk éppen, azt se tudta hirtelen, hogy az mire is való. Fentiekből remélem, jól válaszolt, és valóban nem kell összevarrni azt a tejfognyi kiharapás részt a fiam szájában.

Ezek után félig-meddig megnyugodva hazajöttünk, Marci mellettem aludt az éjjel, de mivel már majdnem 11 volt, mire lerendeződtek a dolgaink, pillanatok alatt ment is az elalvás. Szerintem viszonylag jót aludt ...

Ez a fog kérdés csak nem hagyott nyugodni, még éjjel előkerestem a Dr. Spock könyvet, abban olvastam ugyanis még régebben, hogy vissza kell nyomni a kimozdult fogat és akkor visszanőhet. Újra megnéztem, és valóban ezt írta.

Ma reggel L-t elszalasztottam, hogy nézze meg, mikor van gyerekfogász, hánytól rendel. Azt mondta neki az asszisztens, hogy 12-től mehetünk. A délelőtt gyorsan eltelt, gyereket ápoltam, a szája kétszer akkorára dagadt, tiszta véraláfutás, a foga a gyökerénél véres. Végülis anyáéknál ebédeltünk, evett rendesen. Nagyon nem akarózott neki menni a fogorvoshoz, de végül kötélnek állt. 3/4 1 körül értünk oda, orvos még sehol se volt. Szegény Marcim nagyon-nagyon meg volt szeppenve, két szót se szólt hozzám. Kérdezem tőle: Félsz? Erre ő: Nem. Erre én: Ideges vagy? Ő: Igen! :) Ééédesem ... hát még ha tudnád, anyád milyen ideges ...

És hát hogy is lehetett volna a párbeszéd az asszisztenssel, mint a következő:

- A kisfiú miatt jöttek?

- Igen, tegnap elesett és kimozdult a foga, azt mondták a sebészeti ambulancián az éjjel, hogy jöjjünk el megmutatni. (még szép, magamtól is elhoztam volna, de ezt már csak hozzágondoltam...)

- Melyik óvodába jár?

- A Kálvin téribe.

- Húha, az baj, mert az körzetileg nem ide tartozik.

- Hát hová?

- A Liget utcára. (azt se tudtam, van másik gyerekfogászat a városban ...)

- Ne haragudjon már, de az egyébként most hogy jön ide, hogy ő melyik óvodába jár? Nem szuvas a foga, nem fáj, hanem kiütötte és jöttem megnézetni egy gyerekfogorvossal.

- Hát jól van, de szűrésekre is oda járnak a doktornőhöz. Van TAJ kártyájuk?

- Igen, azt hiszem elhoztam.

- Akkor keresse elő és csinálok egy kartont, megnézi majd a doktornő, ha megérkezett.

Most akkor mivan??? Körzet van, vagy mi van? Adott egy gyerek, aki megsérült, adottak orvosok, akiknek az a szakterületük ami. Akkor hogy jön ez ide, hogy ő hova jár óvodába? 3 és fél éves, az óvoda 5 éves kortól kötelező. Én azt gondoltam, hogy ahol lakunk, ahhoz ez a legközelebb eső gyerekfogász, akkor oda viszem. Ennyi erővel már Szegedre is vihettem volna ... azt hittem, felrobbanok az idegtől!!!

Szerencsére a doktornő kb. 1-kor meg is érkezett a 12-kor kezdődő rendelésre. Megnézte, megdicsért, hogy milyen jól tettem, hogy visszanyomtam a helyére a fogacskát. Úgy látja, elég szépen rögzült. Egy-két hétig biztosan érzékeny lesz, addig adjak pépes kaját, utána ha mégis elhalna a fogacska, akkor ő felnyitja, de kihúzni nem kell valószínűleg.

Marcim úgy viselkedett, mint egy hős! Egy szó nélkül megmutatta a fogát a doktornőnek, semmi sírás, semmi hiszti. Készítettem is be neki 5 kis matricát, jutalomból gyorsan odaadtam neki, meg kapott a fogorvosnál egy kis füzetet a maradandó fogakról, azzal volt elfoglalva.

Azért megkönnyebbültem valamilyen szinten. Nem tudok túllépni azon, hogy TERMÉSZETESEN én vagyok a hibás, ha nem csúszós talpú zoknit adok rá, akkor nem esik el és nem töri össze magát ... emésztem magam rendesen ...

Amiért nem írtam blogot mostanában ...

2010-10-07T14:05:00.000-07:00

annak nagyon-nagyon egyszerű és prózai oka van. Nincs rá időm. Illetve ez így erős túlzás, inkább úgy írom, hogy nehéz úgy koncentrálnom a gondolataimra, hogy közben valamelyik a nadrágszárom húzza, vagy bebújik a hátam mögé a fotel és a kanapé közé és leshetem, hogy mikor nyom egy "nagyreset"-et a számítógépen. Aztán itt van újra - na nem az ősz - hanem a betegségszezon. De könyörgöm, miért kell mindig, minden kis takonykórt légcsőhuruttal befejeznie ennek a Marcigyereknek? Hát a szívem hasad már meg, hogy soha nem tudja abbahagyni a köhögést.
Amit már próbáltunk:
- antibiotikum
- orrcsepp
- orrkenőcs
- prospan
- stodal
- calcimusc
- kanalas gyógyszer
- nemírommilyencég aloe-s gyerekvitaminja és másfajta gyerekek vitaminja
- echinacea
- c vitamin
- spiropent (ez használna, csak a gyerek elviselhetetlen tőle)
- rectodelt és sedotussin (ezek is jók, de előbbit durvább, mellkaszörgős időszakokra tartogatom, utóbbit egyszerűen kivonták a forgalomból, csak azért, mert nekünk bevált)
- légtisztító
- illóolajos párologtatás
- luuf balzsam
- stb. stb, ami már eszembe se jut, valamint ezek kombinációi, és semmi, de semmi nem használ. Egyszerűen már ott tartok, hogy valóban lekenem disznózsírral és befolpack-ozom, aztán várom a csodát. Mellesleg - remélem, nem fogom elkiabálni - mintha mára javulna a helyzet. De ezt talán le sem írtam ...

Na persze, a kicsi se maradhat ki belőle, de ő sokkal, de sokkal kisebb szenvedés árán túljut rajta. Egy kis orrporszi - jókat röhög a porszívó láttán, míg az orrába nem dugom - antibio, prospan, kálcium és már szinte meg is gyógyult.

Fentiekből kiderül, hogy az elmúlt másfél hétben a következőket csináltam:
- gyógyszeradagolás
- orrtörlés
- orrszívás
Felváltva, egymás után, naponta akár többször is. Igen, fárasztó. Főleg az, hogy látom, hogy szenvednek, megteszem, amit tudok, de a helyzet mégse javul. Ez visel meg legjobban. Attól viszont nagyon félek, hogy úgy járunk, mint annak idején Marcussal, hogy a kórházban kötöttünk ki 5 napra. Ezt nagyon nem szeretném.
Persze vasárnap is visszavittem doktornőhöz ügyeletre Marcit, torka-tüdeje-mellkasa teljesen rendben. Oviba azért ne menjen, mert többet hozna haza, mint amennyit bevisz, így itthon élvezzük egymás társaságát.

Egyébként nagyon jól elvagyunk, próbálom a mesenézést minél jobban lecsökkenteni. Általában reggel 7 és 7.30 között Marcim ébred, vackol mellém az ágyba. Első mondata: anya, tejecskét kérek! :) A második: Anya, mesét szeretnék! :) És mit tehetnék? Megyek, csinálom a tejet és bekészítek egy kis mesét. Legalább a kicsi kipiheni magát addig. Aztán miután a kicsi felébredt és kilustálkodta magát az ágyban, addigra a nagy is készen áll az aznapi csínytevésekre. Aztán délelőtt mindenféle dolgokat kieszelünk, hogy elteljen az idő, utána ebéd és pihenés. A délután már-már szokásos, de azért nehéz a figyelmet fenntartani főleg úgy, hogy most a játszóterezés se lehet program.

Hát, remélem, hamar meggyógyulnak. Ráadásul az utóbbi napok teljesen mások lettek, mint a többi, de erről majd még írok.

Addig is két kép a kis betegekről:

Játszótéri dilemma, avagy anya kiakad és gyerekestül elviharzik

2010-09-22T05:10:00.000-07:00

Mostanában minden délután a játszótéren kötünk ki. Prózai oka van: az idő csodás, kihasználjuk az utolsó délutánokat, valamint útban hazafelé szinte "felbukunk" benne, annyira útba esik. Tehát kínálja magát az alkalom. Ennek okán Vencus gyorsan megtanult hason lefelé lecsúszni a nagy csúszdán, mert hát már ő is nagy fiú, Marci meg éli közösségi életét ott is. Ennek ékes példája volt a tegnapi nap. N. nevű óvodástársnője a két (kisebb-nagyobb) tesóval valamint anyával minden délután lenn vannak (értelemszerű, mivel ott laknak, hol játszóznának már?). Marcim meg rájött, milyen baromi jó dolog együtt bandázni velük. Jól is ment a dolog egészen tegnap délutánig. Kitalálták, hogy elmennek diót szedni. Ennek én fenemód nem örültem, mivel a diófa a játszótér legtávolabbi sarkában van. De mire észbekaptam, már ott voltak. Szerencsére volt felnőtt felügyelet velük, így valamennyire biztosítva voltam, hogy nem csinálnak hülyeséget. Nagyon elmenni nem tudtam a játszóról, mert Vencus meg egyfolytában a csúszdára való felmászást gyakorolta, ha elengedtem a kezét. Mivel még a szeme nem igazán gyógyult meg - meg egyébként is - inkább nem szeretném, ha nagy ügyességében lefittyenne onnan, így nem mertem elengedni a fenekét. Közben folyamatosan üvöltöztem Marcinak, hogy jöjjön már vissza, aki nagyjából fittyet hányt az egészre. Nagynehezen visszajöttek, akkor úgy gondoltam, megértette, hogy nem szeretem, ha nélkülem olyan helyekre megy, ahol nem látom, mit csinál. Ha másból nem, legalább a hangerőből meg a hangsúlyból, ahogy ezt közöltem.

De nem, nem értette meg. Ez akkor derült ki, amikor Vencus nadrágja beleszorult a libikókába (vajon hogy került oda??) és le kellett róla vessem ahhoz, hogy a nacit ki tudjam onnan szabadítani. Közben ő el akar menni focizni a többiekkel. Mondtam, hát jó, csak úgy, hogy lássalak. Naigen.. hogyne... egy darabig ment is, de aztán csak addig tébláboltak a játszón, hogy eltűntek egy sarokba, ahol már nem láttam, mit csinálnak. Ráadásul baromi közel az úthoz. Na itt elöntötte az agyam a .... a kicsit cibálom a nadrágjába, ő meg megy a többiek feje után. Nincs is ezzel baj, csak a vészjelző csengő egyből bekapcsolt az agyamban, hogy mi van, ha:
1. kilökik az útra (miért löknék ki???)
2. kiszalad az útra (ennek már nagyobb az esélye...)
szóval torkomszakadtából üvöltve közöltem, hogy odavágtázik mellém és azonnal indulunk hazafelé. Sajnáltam szegényt, mivel épp olyan jót játszottak én meg kirántottam onnan, de nagyon felmérgeltem magam azon, hogy a nagyobb kajlák anyját ez cseppet sem zavarta, és nekem kell közbeavatkoznom, hogy ezek az út szélén játszanak.

Még ma is ezen gondolkodom, hogy mit kellett volna tennem. Marci fél úton hazafelé hüppögött, én mérges voltam. Nem igazán rá, hanem a helyzetre, amit nem nagyon tudok, hogy jól oldottam-e meg. Végül még tegnap este is ez volt a téma L-el is, ő azt mondta, szerinte igazam volt, kicsi még ő ehhez, hogy önállóan eldöntse, hol szeretne játszani. Nem tudja a valós veszélyt felmérni még. Remélem, mi viszont jól mértük fel ...

Játszóteres jókedv

2010-09-20T14:19:00.000-07:00

Marciszáj ...

2010-09-19T14:02:00.000-07:00

Társalognak a "nagyok" (Marci-apa):
Apa:
- Marcikám, te olyan szép vagy, hogy ha majd nagy leszel, apa nem győzi elzavarni a csajokat a ház elől.
Marci:
- Miért?
Apa:
- Hát mert majd mindenki téged akar szeretni. Neked meg egyet kell közülük választani.

Marci:
- De én csak anyát szeretem! Apa meg a barátom ...

Venci "szemre esik", szegedi csavargás és túlságosan rövid hétvége

2010-09-19T13:56:00.000-07:00

Röviden mindent elmondtam. Ez volt, így ahogy leírtam, csak nem ebben a sorrendben. Kezdem az elején:
Csütörtökön L kivett egy napot, Marcit letettük reggel az oviban és irány Szeged. Vencus szemészeti kontrollja következett, ahol kiderült, hogy a régi állapotát hozza, azaz egyelőre nem kell szemüveg, márciusban kell visszamennünk, illetve ha látunk bármi azonnali eltérést. Ennek örömére irány a belklinika, hogy az én orvosommal is konzultálhassak. Javaslatára hamarosan egy szív ultrahangon veszek részt egymás megnyugtatása végett, utána találkozunk. A nap egyébként egyszerűen csodás, felemelő és katarktikus volt. Venci jó kisfiú volt, a hírek bíztatóak voltak, tudtunk sétálni is a belvárosban egy kicsit, vásárolgattunk, jól eltöltöttük a napot. Olyannyira, hogy Papus hozta el Marcit az oviból, anyáékkal töltötte a délutánt, mi 6 körül értünk haza. Ja, még egy szolid közös éttermi ebéd is belefért! Úgy éreztem magam a nap végén, mint akit kicseréltek!

Na de másnap ... már délután volt, mikor Vencum egy laza mozdulattal lefejelte Marci ágyát. Azaz "leszemelte", mert pontosan a szemét verte oda Marci ágyának a keretéhez. Naná, hogy üvöltött, mint a sakál, én meg néztem, hogy hány foga tört ki, mennyire ömlik a vér a szájából. Miután nem találtam meg a "hiba forrását", de még mindig nagyon sírt, kerestem tovább és akkor láttam meg a repedést a szeme sarkában. Azt hittem, be kell vigyem a sebészetre összevarrni. Végül elállt a vérzés magától, de nagyon lila és fel volt neki dagadva rendesen. Úgy sajnáltam a kis lelkét ... de persze ott voltam, láttam, rászóltam és mégse tudtam megakadályozni. Ilyenkor az anyai lelkiismeretem furdal rendesen.

És végül a hétvége, ami úgy telt el, mint egy szemvillanás. Már szinte meg se tudom mondani, hogy mit csináltunk. Ja, dehogynem! A fiúk a szombat délutánt a mamánál-papánál töltötték, mi meg L-el közösségi lépcsőháztakarítást végeztünk. Közben dolgozom egy falvédőn Marcim szobájába, azt szabtam-varrtam, de persze nem készültem el. Ma viszont a már-már megszokott program: délelőtt egy kis takarítás, ebéd anyáéknál, lustulás délután és gyerkőcök korai fektetése, mert Marci egy percet se, Vencel meg kerek 1 órát aludt délután.

Jöhet a jövő hét, amibe megint sokmindent kell sűríteni: apeh, üveges, hogy csak a legjobbakat említsem ... :)

Gyerekszáj - Marciszáj

2010-09-15T04:17:00.000-07:00

- Anya! Traffparkozhatok kicsit? (mindezt este fél 9-kor, miközben leültem végre a leveleket megnézni)
- Nem kicsim, este fél 9 van.
- Hát milyen anya vagy te?
(hát ezen már én is elgondolkodtam ... :)))

Később meg azt hittem, rosszul hallok:
- Anya! Nem akarok még lefeküdni, Vencivel szeretnék játszani!
Húúú... össze is néztünk L-el, hogy mi történt itt... :)))

5 nap kivonata

2010-09-15T04:15:00.000-07:00

Hát az úgy volt, hogy tán igaz se volt ... ugyanis szombaton gyerekek nélkül töltöttük a napot! Marcim akart menni papájához-mamájához, és ezt a kicsi se hagyhatta szó nélkül. Amikor Papus megjelent, és elkezdtek öltözködni, olyan földhözverős-levegőtnemvevős hisztibe kezdett, hogy ő is menni szeretne, hogy megsajnáltam. Megkérdeztem, hogy elvállalják-e őt is. Hát persze ...! (Mi mást mondhatott volna???:) ) Így vitte őt is. Persze biciklin, mert most ez a sláger. Marci (!) elöl, a kicsi hátul. Mert Marci ebből nem engedett ...

Mi meg ezen felbuzdulva nagytakarításba-mosásba kezdtünk, utána L kolléganőjénél töltöttük a délutánt, délután szedtük össze a csapatot. Kimentünk a Hagymafesztiválba, amit kb. 20 perc alatt meg is jártunk. Miért van az az érzésem, hogy az ilyen rendezvényeknek semmi értelme? :) (Nekem már megint nem jó semmi...)

A vasárnapi nap már-már szokásosnak mondható, ebéd anyáéknál, délután lustálkodás.

És hát hétfő .. újra ovi. Marci reggel: "Anya, én nem akarok menni oviba!" Nem lepett meg túlságosan, de azért öltözött és mentek. Utóbb kiderült, valami mégiscsak lehetett a levegőben, mert óvónéni szerint is nyűgös volt egész nap, meg szerintem is, miután délután simán sípcsonton rúgta "csak úgy" az apját. Az meg majdnem levegőt se tudott venni egyrészt a fájdalomtól, másrészt a meglepődéstől.

Tegnap meg magunk voltunk Vencussal kettesben. Kiélhette magát az ajtó ki-becsukdosásával, porszívó húzogálásával, mert nagyon más se érdekli jelen pillanatban. Megértem én, elfoglalt dolog közel 17 hónaposnak lenni. :)

Venci is beteg

2010-09-10T05:24:00.000-07:00

Nem, nem lepődtem meg. Valakire úgyis rá kellett ragasztani ... ha nem az oviban, hát itthon. Szerencsére még mindig nem lázas senki, tehát egyelőre az orvos várhat. Remélem, kihordjuk itthon, magunkban ... Marci már jobban van szerintem, köhécsel, orra mintha kevesebbet folyna. Vencussal persze nem aludtunk éjjel. 3-kor bepöccentette magát azon, hogy
1. nem kap levegőt az orrán
2. nem tudja kialudni magát és mitképzel a világ ....
így visítva adott hangot elképzelésének. Mondtam L-nek, ugyan hozza már ki közénk, aztán valahogy majd lesz, múltkor se aludt el, de majd hátha .. aham ... együtt néztük sajnálva-nevetve, ahogy kínjában rúgja ki magát a kezünk közül és ahogy fetreng a földön. Még kacsintva oda is szóltam L-nek, hogy "Te csináltad ilyenre!" (még jó, hogy a kacsintást a sötétben úgyse látta meg), de aztán sikerült egy kis sutyorgással lecsendesítenem és visszaaltatnunk a kis harcedzett emberkét.

Ja, és tegnap délután gyurmáztunk. Még azt a csodálatot Vencus arcán! Nem értette, hogy mi az, ami ha akarom nudli, ha akarom golyó, ha akarom szétszedem, ha akarom összeteszem. Persze meg kellett kóstolni is, akkor élmény volt..

Pár kép az alkotó kezekről:

Felbukkan az ismeretlen ismerős

2010-09-10T05:07:00.000-07:00

... kb. húsz év távlatából. Magam se hiszem, mégis nagyon örülök! Még akkor is, ha több száz kilométer és nyelvi nehézségek is választanak el bennünket, de hiszem, hogy megoldjuk. A családunk képének hiányzó mozaikdarabkái helyükre kerülhetnek végre.

Önfeledten boldog vagyok még akkor is, ha tudom, hogy egy szeretett apa halálához kapcsolódik ez az új és különleges élmény. Tisztában vagyok vele, hogy ez egyszerre szomorú és örömteli pillanat. Mégis lelkesít a lehetőség, hogy a családunk elfeledettnek és kívülállónak hitt része életre kel.

Isten hozott Kristina a csapatban! Nagyon remélem, hogy kiálljuk a kapcsolatunk próbáját. Legyen szó bármiről is, mi mostmár nem veszítjük el egymást! Tudom, hogy még most szoknunk kell az ismeretlent, a másikat, a régi-új ismerőst, de én minden lelkesedésemmel azon leszek, hogy ne menjünk el egymás mellett soha többet a világban.

Ha netán csüggednék, majd visszatérek erre a bejegyzésre és eszembe fog jutni, milyen boldog voltam, mikor az első kézzel írt leveled tartottam a kezemben és ez újból erőt és hitet fog majd nekem adni a folytatáshoz!

Gyógytorna kontroll

2010-09-09T04:39:00.000-07:00

Hát majdnem nem is írtam le, pedig milyen fontos! Még kedden történt, hogy sikerült egyeztetnem a gyógytornásszal egy ellenőrzésre. Még augusztus végén kellett volna felhívnom, de mivel nem voltam túl jól, inkább nem kívánkoztam az utcára. Szegény biztos nagyon örült mikor felhívtam, hogy szorítson ki a napjából nekünk pár percet. Végül 10.15-kor fogadott bennőnket.

Anyával mentünk, ő a papírjait intézte, egymást kísértük. Eszembe jutott a gondolat, hogy vajon Vencus emlékezni fog-e az ott eltöltött hónapokra. De aztán majdnem tutibiztosra vettem, hogy úgyis elfelejtette már, május végén voltunk ott utoljára. Aztán rájöttem, hogy a gyerekemet nagyon nem szabad lebecsülni. Mikor bementünk a terembe, még nem volt semmi gond. Mikor meglátta a csigás formabedobó játékot, még akkor sem. Azonban mikor elkezdett vele játszani és megszólalt a zenéje, egyből eltört a mécses. Hiába próbáltam utána odatenni a szivacsra, hogy a gyógytornász megvizsgálhassa, annyira visított, hogy nem vett levegőt. Végül nagynehezen sikerült rávenni, hogy közreműködjön, és szerencsére TELJESEN rendben van! Szépen, egyenes lábakkal jár, a tartása nyílegyenes, nyaka rendben. Akkor kell visszamennünk, ha véletlen változást fedeznék fel az állapotában.

Vittünk ajándékot is, hogy megköszönjük a gyógytornászunk kitartó munkáját, saját kezemmel készítettem (a keretezést kivéve természetesen):

úgy láttam, szívből örült neki. Megköszöntem neki, hogy hitt bennem, nem küldött el az első szóval és hogy segített a gyerekemre korának megfelelő izomzatot faragni. Megmutatta a helyes utat akkor is, amikor a gyerekorvos és a védőnő is csak legyintett. Itt és most még egyszer: KÖSZÖNÖM!

Életképek

2010-09-08T05:15:00.000-07:00

Vencim próbálkozik, de eredmény ... szóval majd később .. :)

A Sakk-nagymester - valahol el kell kezdeni, nemigaz?

Nyaralási utózengés

Muszáj fényképezni?

Nem vagyok álmos anya! Értsd már meg, hogy nem vagyok álmos! A számítógéppel akarok játszani!

Az a ritka pillanat, amikor hagyják magukat közösen fényképezni.

Marci beteg

2010-09-08T05:03:00.000-07:00

A tegnapi szülőiről (ja igen, tegnap megvolt életem harmadik szülői értekezlete!!) úgy jöttem haza, hogy Marcim egyik barátja beteg. Szegényt elég gyenge immunrendszerrel áldotta meg a sors, többet van otthon, mint közösségben. Nem mintha mi panaszkodhatnánk.. Jó tudom, kicsi még, erősödni kell, nagyobbak között van, ők már edzettebbek, stb. Csak hát az ember várja a csodát. És mit tesz a sors, éjjel már L mondja, ez a Marci biztos beteg lesz, szortyog az orra. Szuper! Magam is meglestem, és valóban! És akkor még kb. hajnal 1 volt csak. 4-kor már mellettem feküdt az ágyban, mert kb. félóránként hívta az apját egy kis szeretgetésre. Persze reggel 7-kor, mikor menni kellett volna az oviba, akkor aludta a legjobbat, tátott szájjal kiterülve feküdt mellettem. Nem volt szívem elvinni. Annyira azért nem beteg, orra folyik, nem lázas, de akkor is.. olyan rossz éjszakája volt. Szóval most a héten oviszünetet csináltunk, biztos ami biztos. Legalább a többiek se lesznek betegek tőlünk.

Ja, szülői értekezlet: semmi különöset nem tudtam meg, Marcim végre kiscsoportos lett, 11 középsős jár a csoportjukba és 14 kiscsoportos. Januárban jön 3 új kisgyerek, akik minicsoportosak lesznek. Szuper ez az integrált nevelés, csak győzze az ember ésszel felfogni, hogy akkor most ő mikor-hova tartozik. Az óvónők terveznek tavaszra egy nagyobb, igazi buszos kirándulást, lesz bábszínház is. Na persze a szülők is kaptak feladatot: nagyobb önállóságra szoktatni a gyerekeket. Hát, ez lesz csak a feladat! Marcim nem jeleskedik ebben, de majd próbálkozunk. A remény hal meg utoljára ... :)

Vencivel itthon

2010-09-02T00:37:00.000-07:00

Ma reggel is apa vitt bennőnket - biztos nagyon örül, hogy kettévágjuk a napját - és visszafelé kitett bennőnket a pizzéria előtt. Nem volt nálunk babakocsi, így gyalog mentünk Vencuval bevásárolni. Meg is vettünk mindent, amit szerettünk volna. Mivel ő is korán kelt ma is - és amúgy nem szokott - már fél 9-kor nagyon nyűgös volt. Nem tudtam mit tenni, letettem aludni. Azóta alszik. Én meg ülök itt a csöndben és csodálkozom, hogy honnan lett nekem ennyi szabadidőm hirtelen. Nem is tudok mit kezdeni magammal ...

Párbeszéd

2010-09-02T00:35:00.001-07:00

Még valamelyik nap zajlott köztem és Marci között:

- Marcikám! Edd meg légyszíves a reggelit végre, soha nem leszel nagyfiú!

Erre ő:

- De anya! Én nem is akarok nagyfiú lenni!

Marci (újra) óvodás lesz

2010-09-01T00:24:00.000-07:00

Ez a nap úgy érkezett el, mint egy villámcsapás. Egyszercsak még június vége volt, most meg hirtelen szeptember. Ezen tűnődtem reggel, mikor a telefonom ébresztésére vártam - mert persze magamtól ébredtem. Már pár nappal előtte "treníroztunk" a napra, elővettük a tavalyi csoportképet, megnézegettük az arcokat, felidéztük a neveket. Hősiesen bevallom, az alatt a pár hónap alatt nem minden kisgyerek nevét tudtam megjegyezni, de szerencsére Marci is elfelejtette, így együtt próbáltuk kitalálni, hogy is hívják a csoporttársait. Kiderült, hogy az egyik óvónénit azért nem szereti, mert mindig "megdumálja" őket. :) Persze a másikat imádja, aki a fiatalabb, csendesebb természetesen.

Szóval reggel ébresztő volt, apával ketten vittük a fiúkat, mivel - megint - nem jól éreztem magam. Vencit is ébreszteni kellett, aki ráadásul éjjeli bulit tartott, vagy két órát nem aludt, még köztünk is feküdt kicsit, de persze ott se tudott elaludni. Marcinak az ébredés úgy ment, mint a pinty, szinte ugrott ki az ágyból. A készülődéshez se kellett nógatni, hamar összekaptuk magunkat és mentünk is. Amikor odaértünk, a régi barátok már ott voltak, szóval a fiam pikkpakk otthagyott. Én meg csak álltam és néztem. Az óvónővel megbeszéltük, hogy nem kell nekem délben menni érte, akkor sose szokja meg, hogy egész nap maradni kell. Félig lógó orral somfordáltam ki a teremből.

Vencivel a napot anyáéknál töltöttük, nekem közben még az orvoshoz is el kellett ugrani, szóval nem unatkoztunk, de minden második gondolatom Marcim volt. Totális ürességet éreztem nélküle, annyira hiányzott, hogy nem csiripel ott körülöttem. Annyira, de annyira szerettem volna megnézni egy pici kamerán keresztül, hogy hogy tölti a napjait, sír-e utánam, hiányzok-e neki, vagy ilyesmik. Persze 3-kor rohantam érte, mint az anyatigris. :) Ő meg békésen eszegélte az uzsonnáját éppen. Nem vett észre, hogy ott vagyok, és miután meguzsonnázott - persze utolsóként - boldogan ült le játszani a többiekkel. Hát ennyire hiányoztam neki. :) De azért mikor szóltam neki, hogy ott vagyok, egyből ugrott és jött, de a sírásnak, szomorúságnak egy szikráját se láttam. A szívem nagyon boldog volt, hogy ilyen jól érezte magát. Hazafelé jövet, mikor kérdeztem, hogy mi történt, a válasz egy mindent tudó "semmi érdekes" volt. :)

Marci mesék 2.

2010-08-24T05:12:00.000-07:00

Érik egy meséskönyv összeállításának gondolata a fejemben. Természetesen nem nyomdai úton, hanem itthonra, magunknak, egy kis spirállal összefűzve, hiszen ez már a harmadik mese, ami kipattant a fejemből. A második elég sutára sikerült, Marci nem is szereti annyira, de hát ez a harmadik .. most minden este ezt kell meséljem. Csak bekucorodunk a sötét szobába, Marcim betakarózik,én odaülök az ágya szélére és sutyorgunk. Azért, mert Vencel ilyenkor általában már rég alszik, nekünk meg kell ez az esti sugdolózás. Már várom, mikor ketten csüngenek rajtam ugyanezért.

A tejeszacskó meséje

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy magányos tejeszacskó. Semmi mást nem csinált egész nap, csak ült egy gyár sarkában és unatkozott. Nézegette a gyönyörű fényes gépsort, ahogy a többi tejeszacskó utazik rajta, ahogy azok hasa megtelik finom tejecskével. Arról ábrándozott nap mint nap, hogy vajon az ő ideje mikor érkezik végre el, vajon az ő hasa mikor telik meg végre tejecskével. Sokat töprengett rajta, hogy vajon majd milyen lesz az a nap, amikor ő is sorra kerül. És ez így ment minden nap. Soha semmi izgalmas nem történt.
Egyszer csak egyik nap egy erős munkásbácsi felkapta őt és vinni kezdte. Haha, felvidult a tejeszacskó, eljött az ő napja! Ahogy haladtak a gyárban, bámulta a gyönyörű gépeket, nézte a többi tejeszacskót, hogy milyen szépen siklanak a fogaskerekek között, élvezte, hogy hamarosan ő is részese lehet ennek a csodaszép világnak! Még oda is akart kiabálni a többieknek, hogy: - Hahóó, mindjárt én is jövök! - azonban ez a kéz, ami őt olyan ügyesen felkapta, már tette is le egy másik sarokba. Elszomorodott a kis tejeszacskó, arra gondolt, hogy őbelőle mégse lesz már semmi, itt fog örökké éldegélni a gyárban és irigykedni a többiekre. Szinte épphogy ezt kigondolta, egy másik kéz újból felkapta. Mielőtt felocsúdhatott volna, már fenn is csücsült a gép tetején, és pillanatok alatt megtöltötték a hasát tejecskével. Ugyanabban a pillanatban már pottyant is bele egy tejesládába a többi tejeszacskó mellé. Ezt a ládát két erős kéz megmarkolta, és egyetlen mozdulattal betette egy autóba, amire az ajtót rácsukták. A tejeszacskó sokmindent gondolt. Egyrészt nagyon-nagyon boldog volt, hogy teljesült a vágya, az ő hasa is megtelt tejecskével, másrészt szomorkodott, mert látni szerette volna, ahogy a bolt felé utaznak, szerette volna látni a többi autót, nézegetni az embereket az utcán, ahogy közlekednek. Mielőtt azonban végképp elszomorodott volna, az autó megállt, a sofőr kinyitotta az ajtót és a ládát felkapta, letette a bolt ajtajába. Nagyon meleg volt ott, sütötte a zacskó hasát a nap. Meg is ijedt a kis tejeszacskó, hogy a hasában lévő tejecske meg fog romolni, és az ő utazása gyorsan véget ér, de szerencsére a boltosbácsi kilépett az ajtón, és a ládát bevitte a boltba. Egyenesen a hűtőpult felé vette az irányt, és a zacskókat bepakolta a helyükre. Kezdődött a várakozás ideje. A tejeszacskónk ezt az időt nézelődéssel töltötte, és közben elmerengve gondolkodott, vajon ki fogja őt hazavinni, vajon kinek a hasát fogja az ő hasában lévő tejecske megtölteni? Egyszercsak megjelent egy bácsi a hűtőpultnál. Szimpatikus volt a tejeszacskónak a bácsi, szinte már-már kiabált neki, hogy "Héé, bácsi! Engem vigyél haza, engem vigyél!" De a bácsi egy másik zacskót húzott ki a tömegből. Aztán egy néni jött, ez nem tetszett a kis tejeszacskónak. Brr! - gondolta magában, nem szeretném, ha ez a néni vinne haza. Megpróbált elbújni a többi zacskó között. Sikerrel járt, a néni egy másik tejet vitt haza magával. Egyszercsak egy kisfiú szaladt oda a hűtőpulthoz. Kiabálni kezdett: - Anya, anya! Tejecskét szeretnék inni vacsorára! Vihetek egyet? Erre az anyukája: - Biztosan azt kérsz vacsorára? Akkor hozhatsz egy zacskóval. És a kisfiú melyik tejeszacskót választotta? Hát a mi kis fehér tejeszacskónkat!

Itt lett a mesének vége, a mese végén mindenki boldog lett. Boldog lett a tejeszacskó, mert a hasában lévő tejecske jó helyre került, a kisfiú lakott vele jól. Boldog lett a kisfiú, mert finom tejecskével lakott jól lefekvés előtt, és boldog lett a kisfiú anyukája, mert a kisfia jóllakottan ment éjszakára aludni. Szép álmokat!

Marci névnap

2010-08-16T05:22:00.000-07:00

Kicsi fiamnak névnapja volt. Ebből az alkalomból egy kisebb családi összejövetelt tartottunk, ami anyósék+sógornőék látogatását jelentette. Voltak nekem nagyravágyó terveim, hogy majd főzök ezt, meg főzök azt, de aztán a 70%-os páratartalom visszarettentett ettől, és inkább szolid sütögetésbe kezdtem. Volt Stefánia-szelet meg khm.. hogy is mondjam, szóval tojásos-kolbászos-sajtos-kapros rakott csirkemell, ami nagyon-nagyon finomra sikerült. A köretezést se vittem túlzásba, krumplipüré, franciasaláta. Már rég volt ilyen "snassz" a kaja, általában hatszor átgondolom, mi finomat főzzek, de most valahogy a meleg kivette belőlem az erőt még ehhez is. Csak összedobtam egy tiramisut meg egy sport szeletet, mert ehhez a sütőt nem kellett bekapcsolni.

A buli egyébként nagyon jó volt, egyedül a meleg ült rá a hangulatra, mehetett a légkondi egész nap, de az se volt elég. Arra mindenesetre jó volt, hogy a fiúk megizzadva rohangáltak alatta, Marcim jól meg is fázott ennek köszönhetően. Azóta se tudott belőle kigyógyulni.

Ajándékba kapott egy Lego alaplapot és egy tűzoltóautót, társasjátékokat, nyújtódeszkát és nyújtófát és egy távirányítású autót. Szegény gyerek... :))

Boldog Névnapot kicsi - nagy - Marcim!

Kipakolás

2010-08-01T06:28:00.000-07:00

Nem tudom, van-e jobb dolog annál, mint amikor az ember nyaralásból hazaérve több napig próbál a káoszon úrrá lenni, átrágni magát a szennyeshalmon és egyéb finomságokon. A hazaút végül kacifántora sikerült, mivel a román és egyéb vendégmunkásoknak hála az M5 lejárónál kb. 1 órát vártunk, mire bejussunk Szegeden az első jelzőlámpáig. A sok °˘˘˛$Ł>~ˇ*ß¤ (szavakat inkább nem mondok) sofőr megmagyarázhatatlan okok miatt egy sávba állt be és mi meg azt hittük, hogy ennek van valóban valami akadálya, így velük együtt araszoltunk. Ott a lámpánál jöttünk rá, hogy semmi, de semmi okuk nem volt, egyszerűen valamiért így tartotta kedvük. Persze mire odaértünk, erre a többiek is rájöttek és az utánunk érkezők már helyesen beálltak a sávokba, de a mi tortúránkon ez már nem segített. Erre nagy okosan kitaláltuk, hogy majd a belvárost gyorsan átszelve, lejövünk a régi hídról és csak úgy hussanunk hazáig. Hooogyne .. ott meg - feltételeztem - a szabadtéri miatt az emberek keresztül-kasul gyalog sétálgattak, tőlük nem tudtunk haladni. És ha még ez nem lett volna elég a hazaúton ez az embertelen tömeg 50-es, 60-as tempóval rohant, megkönnyítve a hazaérkezésünket. Fél 10 után jöttünk meg. Persze anyáék lettek ugrasztva, hogy mi lenne, ha ők vigyáznának addig a fiúkra, míg mi felcuccoljuk azt a rengeteg holmit, amit levittünk. Szerencsére kaphatóak voltak erre, de így is 11-re szedtük rendbe viszonylagosan magunkat.

Másnap már csak a rendrakás édes öröme várt, a mindössze 7 adag mosnivalóval, amit erkély híján nehézkes megvalósítani. Szerencsére anya átvállalt belőle 3-at, nekem csak a többi néggyel kellett megbirkóznom. És még olyan rendes is volt, hogy főzött nekünk fincsi ebédet, mert arra már biztos nem lett volna időm.

A gyerekek is nagyon örültek a nagyszülőkkel való találkozásnak, hiszen jó régóta nem látták már egymást, öröm volt nézni mindenki arcán az önfeledt boldogságot. Főleg amilyen Papás Marci... :)))

Tropicarium - a drága kincsesbödön ...

2010-08-01T06:05:00.000-07:00

Mint ahogy írtam is, visszafelé áldoztunk az én hobbim oltárán is, felnőttes csavargások is belefértek a napba. Egy kis Campona, egy kis Ikea ... na és hogy a gyerekek is jól legyenek, Tropicarium. Itt a belépés 6 éves kortól él, legalább nem pénzlehúzás. Mikor beléptünk, szinte észre se vettem, hogy bent vagyunk, egyszercsak halak lettek akváriumokban, aztán újabbak és újabbak. Persze csak és kizárólag aznap az esőerdőben a villámlás-esőzés technikai okok miatt nem megy, de ezt a belépő árán nem vettük észre. Abból elfelejtették levonni (azt az anyagias mindenemet már...!!). Marcim azzal volt elfoglalva, hogy az összes fülhallgatót levette, és próbált minden fontos információt magába szívni, a kicsi meg lelkesen cuppogott halacskákat utánozva. Egyébként baromira élvezték a fiúk, nekem a következő bajaim voltak:
- rengetegen voltunk bent, szinte egymást tapostuk
- meleg volt bent, én hülye meg hosszúnadrágban indultam el a balcsiról haza, így nagyon melegem volt
- valahogy nagyobb "durranásra" számítottam halügyileg.
Igazából nem tudom, mire számítottam, de ezek a kisebb-nagyobb haltároló akváriumok .. szóval szépek voltak, meg minden, meg csodásak, meg minden, de az a rész, ahol a cápák-ráják úsznak a fejünk fölött, naaaaa, az igggeeeen! Az gyönyörű volt, csodaszép, ámulatbaejtő!

Összességében tehát nem estem s.ggre a Tropicariumtól, pedig nagyon régóta terveztük, hogy elmegyünk. A lényeg, a fiúk élvezték és ennél nincs fontosabb. Engem bőven kárpótolt a keresztszemes kiállítás, még akkor is, ha egy nyávogó és éhes Vencivel és egy fáradt, hisztis Marcival kellett megnézzem. Aztán egy csomó pénzt költöttem mindenféle kézimunkás kegytárgyra, ami igencsak emelte a nap fényét! :)))

Veszprémi állatkert ... a pénzrabló dzsungel!

2010-08-01T05:49:00.000-07:00

Hát mi mást találtunk volna ki a gyerekeknek, mint azt, hogy elvisszük őket állatnézegetőbe. Először a balatonedericsi Afrika-parkot néztük ki, de mivel Editék voltak már tavaly, mi meg tavalyelőtt, ezért inkább L Veszprémet javasolta. Hát menjünk. Nem volt közel, de a gyerkők bírták szokásukhoz híven. Mindjárt az tetszett, mikor odaértünk, hogy a térképünkön és a valóságban nem ugyanazokon az utakon lehetett eljutni az állatkertig. Sebaj, hagytuk magunkat az ösztöneink által vezérelni, és hittünk a táblákban. Lehet, nem kellett volna, mert egy nagy pusztába jutottunk. Azért gyorsan rájöttünk a csomó autóból, hogy ez itt a parkoló lesz, hát kerestünk egy helyet mi is. Onnan kb. 2 kilométerre volt az állatkert bejárata, amit babakocsival-tesófellépővel élmény volt lesétálni. Persze Marcinak vittük a tesófellépőt is, mondván, úgyis elfárad majd. Az első sokk a belépőknél ért bennőnket, 3 éves kortól kell belépőjegyet fizetni a gyerekek után. Még szerencse, hogy ők csak szeptemberben töltik ugye a hármat (hö-hö), így elég volt magunk után is fizetni. Még sok is ... kb. negyed óra séta után felbosszantottam magam azon, hogy az állatkert nagyjából egy 6 éves vagy annál nagyobb gyerek számára élvezhető igazából. Valahogy én, mint babakocsit-fellépőt toló szülő nem voltam oda érte, hogy hegyre fel-hegyről le, lépcsőre fel-lépcsőről le kellene tologálni a "járművet" ahhoz, hogy meg tudjunk nézni mindent. Vagy "B" tervként otthagyhattam volna a pelenkázótáskával megrakott kocsit teljes magányában, míg én felmegyek a szurikátákat megnézni. Aztán megnézhettem volna azt is, hogy mi maradt a táska legalján esetleg. Még jó, hogy két gyerek-két szülő kombinációban mentünk, így apa felvitte a gyerekeket az állatokat megnézni, én meg lenn vigyáztam a cuccra.

Egy idő után, amikor elfogyott a látnivaló, akkor meg arra nem jöttünk rá, hogy merre kellene továbbmenni ahhoz, hogy a többi állatot is megnézhessük. Editék bevállalták, hogy a szűk tanösvényen végigmennek, és megnézik, mi van ott, mert a térképből négyen nem jöttünk rá, merre kellene mennünk. Itt a csapat kettévált, ők arra-mi erre. Félóra bolyongás után se jöttünk rá, merre kellene új utat keresnünk. Így hát követtük Editéket a tanösvényen. Bár ne tettük volna ... kocsi-fellépő-egysáv. A szembejövők biztos imába foglalták a nevünket, amiért ott és arra megyünk, amerre ... Mikor Editéket felhívtam, ők mondták, hogy semmi értelme arra menni, a medvéket meg lehet nézni más útról is, csak vissza kell fordulni onnan, ahonnan jöttünk. Hát jó ... végül megtaláltuk mi is a mackókat, ellenben Editéket sehogyansem. Na mikor végre összeállt a csapat, akkor meg nem tudtuk eldönteni, hogy melyik kijáraton kellene kimenni ahhoz, hogy az állatsimogatós-tevés-zebrás részhez érjünk. Persze az én javaslatomra kimentünk az egyiken, ami baromira nem az a kijárat volt, amin kellett volna. Úgy kellett visszasunnyogni magunkat, hogy a másik kijáraton kimehessünk. Persze mire megtaláltuk az állatkert másik felét, a gyerekek teljesen elfáradtak, nem nagyon érdekelte már őket egyetlen állat se, csak egy kis pihenés. :)

Összességében nem voltak jó tapasztalataim az állatkerttel kapcsolatban, főleg amiatt, hogy az ilyen korú gyerekektől úgy szednek belépőt, hogy nagyjából nem is tudják élvezni, csak apa nyakából, vagy anya karjából a látnivalókat.

Balcsi 2010.

2010-08-01T05:22:00.000-07:00

Mikor ezt a bejegyzést írom, már bőven kihevertük a Balatoni kirándulást, de mégis feltétlenül szeretnék írni róla. 24-én reggel indultunk Szigligetre Editékkel. L-nek mondtam, hogy jó lenne, ha minél több dolgot levinne a kocsiba, hogy ne reggel kelljen ezzel t.kölni, de szerinte ráérünk .. Persze, kb. egy órát szíjazta, kötögette a tetőbox mellé a cuccokat - mert hát nekem mindent vinnem kell: utazóágy, babakocsi, etetőszék, stb. - és hát rendesen késésben voltunk. Én fenn a lakásban már mindent elkészítettem, feltakarítottam (hajnalban!) míg a gyerekek aludtak, ő meg lenn tökéletlenkedett. Mert persze a cucc nem fér be! Hát dehogyisnem! Csak nekem kell pakolnom, akkor befér. Na, miután ez a reggeli kis szösszenet megvolt, bezsúfoltuk magunkat az autóba és indulás. Editékkel Kisteleken találkoztunk, a gyerekek örültek egy kicsit egymásnak, és indulhattunk tovább. Mondanom nem kell, a fényképezőgép elemeit töküres állapotban hagytuk. Sebaj, mondta L, hozott töltött és az abban feltöltött elemekkel tudok az úton fotózni. Hát persze azok se töltődtek fel rendesen, így az útközbeni fényképezés kútba ugrott. Szántódnál tudtam úgy összeválogatni az elemeket, hogy hajlandó legyen a gép egy párat kattintani.

A gyerekek egész jól viselték, bár Vencus nagyjából Kiskunfélegyházán elkezdte a "kiszállsz-kiszállsz" című mondókát, amit Dunaföldvárig abba se hagyott. Ez egy kicsit idegtépő volt, de aztán ott megálltunk egy kávéra, a gyerekek rohangálhattak egy kicsit. Ezek után Vencu elaludt, valahol Siófoknál ébredt fel. Marcim is pihent egy keveset, innen a hangulat már-már fergeteges volt. Nem így az időjárás .. Siófoknál araszoltunk a kocsisorban Szántódig, ahol majdnem felégtünk, úgy égetett a nap. Aztán a kompnál már látszott, hogy az északi parton nem túl rózsás az idő. Hát úgy fújt a szél, hogy csak kabátban, sapkában lehetett a gyerekeket a kompra kivinni. Mondanom se kell, nagyon élvezték a hajókázást. Tihanytól már sima volt az út, haladtunk is viszonylag, Révfülöpnél akadt ki Marci, ott már volt "anya, ki akarok szállni!", de azt a kicsit meg már fél lábon is.

Az ottlétünk alatt az időjárás egyáltalán nem volt kedves hozzánk, vasárnap és hétfőn egyfolytában esett vagy orkánerejű szél volt, tehát kimozdulni se volt esélyünk a lakásból. Utána már egy kicsit jobb lett, sétálgattunk Tapolcán, elmentünk a veszprémi állatkertbe (erről ha lesz még időm, írok), és két napot tudtunk strandolni is, amit a gyerekek megfázás nélkül átvészeltek elég hihetetlen módon.

Visszafelé megkoronáztuk a kirándulást egy pesti úttal, ahol a Camponában megnéztük a keresztszemes kiállítást, hogy nekem is kedvezzünk valamit, valamint a fiúkat elvittük a Tropicariumba. Jóóó volt nagyon ez az egy hét, együtt lehettünk, élvezhettük a gyerekek önfeledt örömét.

Hoppá-hoppá ... Vencus elindul!

2010-07-23T05:18:00.000-07:00

... már csak egyetlen nap .. minden a feje tetején ... csomagok-zsákok-pakkok mindenütt. Így néz ki egy négytagú család egy kerek nappal életük első közös kirándulása előtt. Mert hát négyen még nem voltunk soha-sehol ezelőtt. És erre mi történik? Az én pici Vencelem, akinek eddig eszébe nem jutott a négykézlábazáson túljutni, most megérett a dologra és egyik lábát a másik után rakosgatva elkezd lépegetni a csomagok között! Soha jobb helyen! Néhány bizonytalan, de önálló lépés ez, amit ha jól sejtem, hamarosan több is követni fog! Szerintem egyébként azért választotta ezt a napot erre, hogy a nagy csomagolásban kapjam már végre fel a fejem és rájuk is figyeljek egy kicsit!

Venci szólista 2010. június 21.

2010-06-21T14:21:00.000-07:00

A teljesség igénye nélkül, mert úgyse fog eszembe jutni:
- apa
- Mammi (Marci)
- autó
- telcsi
- tejcsi
- alma
- eper
- térsz (kérsz?)
- titálsz (kiszállsz?)
- eee (elment)
- mama
- papa
- ana (néha.. anya persze)
- hia (szia!)

stb. stb .. ha majd még eszembe jut, teszek hozzá ...

Venci elindul egyedül?

2010-06-21T14:19:00.000-07:00

Már kb. egy hónapja mutatkoznak jelei, de ma este egyértelműen tudtunkra adta, hogy ő bizony hamarosan egyedül fog járni. Persze PONT nem láttam, de apa igen. Fel is kiáltott, hogy: láttad? láttad? :) Erre én: mit?
Ahogy a nagykönyvben meg van írva. Négykézláb, felguggol, feláll, elindul. Igaz, csak három lépés, de elindul! Nagyon várom már, hogy elinduljon egyedül, újabb bizonyítékát szerezve ezzel idegrendszeri épségének.

Ja, nem is írtam.. múltkor elvittem korai fejlesztő pedagógushoz. Az ördög nem alszik. Mikor egyeztettük az időpontot, akkor még nem tudtam azt, amit a megbeszélt napon már igen. Hogy felesleges minden valószínűség szerint elvinnem. Ugyanis kb. egy hét volt a kettő között, ezalatt Vencel nagyjából 10 új szót mondott ki. Ezzel majdnem kizárok mindenféle - átlagszülőként észrevehető - rendellenességet, de ezt Incike is megerősítette, aki "vizsgálta" őt. Megnyugtatott, hogy az égvilágon semmi baja a gyereknek, de ha mégis úgy gondolnám, vigyem nyugodtan, bármikor szívesen megnézi. Jóvanna, így nyugszik meg az a nyughatatlan lelkem ...

Amikor összefolynak a napok

2010-06-21T14:15:00.000-07:00

Az utóbbi napokban semmi, de semmi extra nem történt. Talán pont ezért érzem úgy, hogy reggel van meg este, semmi más. Anya szabadságon van, sokat vagyunk együtt. Amikor a nap véletlen kisüt, és a 23 foknál neadjisten melegebb van, akkor délutánonként - vagy jobb esetben Marci egész napra - kimegyünk a kertbe, a gyerekek kicsit játszanak, hintáznak, a nagyok beszélgetnek. Egy-két kerti munka is elvégzésre kerül, bár az örökös sár megnehezíti a rendes termesztést. Az a minimális fokhagyma is, amit apukám vetett, jó részben kirohadt. Ilyenkor kapizsgálom azt, ami ott fenn északon történt az elmúlt hetekben, amikor is emberek évtizedeken át végzett munkája válik pár nap, pár óra alatt semmivé. Vajon az ő lelkükben mi lehet?

Marci mesék

2010-06-02T13:14:00.000-07:00

Már régóta az a program esténként, hogy mesét olvasok. Pontosan nem emlékszem, mikor kezdtünk hozzá. Tudom, hogy az "okos" gyereknevelős könyvek (épp eleget olvastam át belőlük) azt mondják, hogy 6, azaz hat hónapos kortól el lehet kezdeni a meseolvasást, na de az én gyerekeim aztán baromira nem voltak erre vevők. Talán valamikor két éves kora körül kezdett el érdemben foglalkozni a mesevilággal. Először jöttek mindenféle rövidebb történetek, majd hosszabb mesék. Aztán Vencel érkezésével, és a fiúk egy szobába költözésével kezdődtek a logisztikai problémák a meseolvasás terén. Rájöttem, hogy az a jó megoldás, ha fejből mondok mesét. Na igen, de milyet? Arról nem vagyok híres, hogy bemagoljak régi történeteket, csak azért, hogy aztán pár hét alatt újat kérjen. Inkább találok ki fejből. Így is lett. Kicsit gondolkodnom kellett, de csak összehoztam az elsőt, majd utána a másodikat is. Lejegyzem ide őket, hogy meglegyenek az utókor számára is:

Panna és a cicája

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szőke kislány meg annak a cicája. Ezt a kislányt Pannának hívták, egy nagyon szép, hosszú hajú kislány volt, haját vagy copfban, vagy leengedve hordta. A cicája is egy nagyon aranyos kiscicuka volt, hegyes fülei voltak és hosszú bajuszkája. Panna meg a cicája nagyon jóban voltak egymással, mindig mindent együtt csináltak, mindig mindenhová együtt mentek. Együtt ettek, együtt ittak, együtt fürödtek, együtt sétáltak és együtt is aludtak. Na persze nem egy ágyban, hanem Panna az ágyikójában, a cica meg az ágyikó mellett, egy külön cicáknak kitalált kis kosárkában. És ez így ment minden nap.

Egyik reggel Panna fölkelt, és a cica nem volt sehol. Kiugrott az ágyból gyorsan és kiabálni kezdett:
- Cicuka, cicukám! Hát hová lettél? - de hiába kiabált, a cica nem jött elő. Megnézte mindenhol: az ágy alatt, a szekrény alatt, a fiókos szekrénynél, de a cica sehol se volt. Szomorúan ment reggelizni. A szülei egyből látták rajta, hogy valami baj van. Kérdezték is tőle:
- Panna, mi a baj?
- Hát, Szüleim, az a baj, hogy a cica elveszett.
- Hogyhogy? - kérdezték a szülei.
- Hát úgy, hogy reggel mikor felkeltem, nem volt sehol. Hiába néztem meg mindenütt, sehol se találtam.
- Semmi baj, megreggelizünk és együtt megkeressük! - válaszolták a szülei.
Így is lett. Gyorsan megreggeliztek és elindultak a cicát megkeresni. Megnézték mindenhol: az erkélyen, a teraszon, a padláson, az udvaron, a szomszéd házak kertjében, a környező utcákban, de a cica nem lett meg. Panna nagyon elszomorodott, biztos volt benne, hogy ő meg a cicája soha többet nem találkoznak, már soha többet nem játszanak együtt. A nap így telt el, hogy a cica nem került elő. Pannának így kellett lefeküdnie.

Másnap reggel Panna fölkelt, és mintha mi sem történt volna, a cica ott feküdt a kis kosárkában és édesdeden aludt. Na, Panna megintcsak kiugrott az ágyból és megint kiabálni kezdett:
- Cicuka, cicukám! De jó, hogy előkerültél! Hol voltál? Hát már összevissza keresgéltünk, hogy hova lehettél!
Erre a cica így válaszolt:
- Jaj, Panna ne haragudj, igazad van! Tudod, az úgy volt, hogy a szomszéd cicának születésnapja volt és ebből az alkalomból házibulit rendezett a szomszéd ház padlásán. Ide meghívta a környékbeli cicákat is, így én is ott voltam. Ettünk-ittunk, táncoltunk, jól éreztük magunkat. Én úgy elfáradtam, hogy ott, ahol voltam, álomba szenderültem, és átaludtam az egész napot.
- Na de Cicukám, hát ilyet nem szabad csinálni! Hát én már úgy aggódtam érted, már teljesen biztos voltam benne, hogy mi már soha többet nem játszunk együtt! Máskor kérlek, ne csinálj ilyet légyszíves. Ha menned kell valahová, kérlek szólj, hogy hová mégy, mikor jössz, mit csinálsz és meddig maradsz, hogy tudjam, jó helyen vagy.
Így is lett, a cica megígérte Pannának, hogy ezentúl szól neki, hogy ha valahová megy, hogy meddig marad, mit csinál, mikor jön vissza. Panna így tudta, hogy a cica nem veszett el, hanem jó helyen van, és majd jön vissza hozzá, és még sokat játszhatnak majd együtt ezen túl is.

Amikor az orrom sincs kedvem kidugni az ablakon se..

2010-06-02T04:57:00.000-07:00

Egyszerűen már utálom ezt az időt. A mai napi dátum: 2010. június 1. Hééé, Ti időjáráscsinálók odafenn! A június az nyarat jelent! 25-30 fokot, szikrázó napsütést! Nem esőt, monszunt és párát! Egyszerűen nem lehet elindulni itthonról esőkabát, esernyő, vastag holmi nélkül, az ember nem tudhatja, milyen időjárás kapja el útközben. Azaz tudhatja, általában szakad az eső mostanság.

Fenti gondolatmenetemből kiderül, a kedvem is hasonlóan borongós volt tegnap. Annyira felvidultam, mikor L felajánlotta, hogy Marcit elviszi oviba! Még azzal se kellett fáradnom, hogy összeszedjem őket! Reggel aztán mire végül Vencuval kettecskén összekaptuk magunkat, felhívtam Papust, hátha lenne kedve átjönni kicsit babázni. És volt kedve, hát olyan 11 után átjött. Olyan jó volt, játszottak, megetette, stb ... nagyon jó volt kicsit lustálkodni, nem csinálni semmit, "csak" kitakarítani a konyhát, behajtogatni a ruhákat, mosni egy adagot és egyéb apróságok. És L még megkoronázta a napomat azzal, hogy Marcit el is hozta az oviból délután. Egyszerűen tökkéletes! :)))

Gyerekszemészet, endokrinológia és nődoki ... lázas gyerekkel.

2010-06-02T04:24:00.000-07:00

Hétfő reggel fél 7. Kelés-indulás. Miután olyan jó és kipihentetőket aludtunk mostanában, versenyeztünk, ki bírja tovább és azértse kel fel. De nincs mese, menni kellett, Vencut várta a doktornéni. Reménykedve léptem be a szobába, hátha langyos a feje végre. És igeeeen! Minden felhő elvonult a fejünk fölül, indulhatunk! Az eredeti terv az az volt, hogy ha lázas lenne, akkor maradunk. Hiába vett ki L szabit, hiába aludt Marci papussal, hiába vett ki mami szabit a nyugdíjfolyósító miatt, maradunk. De nem, minden sínen lévőnek látszott, így gyorsan összekaptuk magunkat és fél 8-kor már indultunk is. Negyed 9 körül már a nyugdíjfolyósítónál voltunk, ahol anya nem túl jó híreket kapott. Bár kb. három hónapja megígérték neki, hogy mehet nyugdíjba, most egyszerűen mégse. És nincs lacafaca, csinálja vissza azt, amit a munkahelyén már lefixált. Mondanom se kell, majdnem a szék mellé ült, mikor ezt meghallotta. Alig tudja még máig is feldolgozni, pedig már szerda van.

Na az első sokk után elmentünk a magánlaborba az én pajzsmirigy hormonjaimat megnézetni. Szerintem így kellene működnie az egészségügynek. Odamegyek 10 órakor, leveszik a vért és 12-re már mehetek érte. Szép, utópisztikus álom ez a mai Magyarországon, de ez van, ezt kell szeretni. Ha pénzed van, minden van, ha nincs pénzed, várakozol és reménykedsz, hogy addig is túléled, amíg lát orvos. 7 ezerért megmondták, hogy nem jók az értékeim, mehetek endokrinológushoz. Persze ezt már csak délben tudtam meg, miután az orvosommal már beszéltem egyébként. Miután végeztünk a magánlaborban - közben persze ömlött az eső - át a női klinikára. Dórával beszéltem, S nem ér rá, szüleszt. 11 után jöjjek vissza. Hát jó, át a szemészeti klinikára. Potom fél óra várakozás után bekerültünk. Vencu szeme rendben, látszatkancsal, szeptember 16-án menjünk vissza kontrollra, addig semmi teendő nincs vele. Nagy kő gurult le a szívemről, olyan jó lenne, ha nem kellene tapaszozni a szemét, annyira örülnék neki! Ezek után vissza a klinikára, végre tudtam S-el is beszélni. Végeredmény: újabb gyógyszer, és reménykedés, h nem tér vissza a végtelen vérzés, mert akkor gyógykaparás lesz a vége. Hát, nagyonnemakaromkéremszépen! Utána vissza a magánlaborba, itt megkaptam a már említett pajzsmirigyhormon eredményeket. Csupa jó napunk volt ... mindeközben az eső ömlött a fejünkre, nyakunkra, baromi felvidító nap volt.

Az egyetlen jó volt benne, hogy elmentünk aztán kicsit vásárolgatni, szétnéztünk az áruházakban, vettünk egy kis kaját. Nagyon hiányzott már Marcim, alig vártam, hogy hazaérjünk.

Ja, és a poén a végére: Vencus mire a gyerekszemészhez értünk, kezdett belázasodni. Onnastól kezdve tiszta nyűg volt, a kocsiban is csak visított, alig tudott aludni. Mire hazaértünk, annyira kikészült, hogy fürödni se akart, hanem csak aludni. L alig tudta megmártani a vízben. Fél 8-kor már aludt. :)

Marci persze édes volt, már hiányolt, mire odaértünk. Jött is hazafelé egy zokszó nélkül. :)

Gyereknap

2010-05-30T13:52:00.000-07:00

Mert nálunk sose megy semmi csak úgy. Tegnap este Vencu pikkpakk belázasodott, minden előjel nélkül. Egész pontosan már ma volt, hajnal fél 1-kor szólt L, h nézzem már meg, neki gyanús, hogy lázas. Hát még szép, forró volt a gyerek, mint a lávafolyam. Na, Nurofen be, várjuk a hatást. Semmi. Fél háromig várakozom, utána ülőfürdőztetünk. Ez valamit javít, utána kúp be, alvás mindjárt fél 4-kor. Reggel fél 7-ig. Akkor Marci jön: Anya, kérek tejecskét! Halkan kívántam valahová a tejivós szokását, de aztán második, vagy harmadik felszólításra engedelmeskedtem a kérésének. Azzal hálálta meg, hogy félálmomban a fejemhez vágta a tejesüveget - igen, szó szerint. Ezek után kénytelen voltam a "reményből" bekapcsolt tv-t kinyomni. Ez se hatotta meg. Úgy fél 9 felé leesett - miután megreggelizett -, hogy azért hisztis, mert éhes. Így indultunk a gyereknapnak. Ja, meg úgy, hogy Vencum feje továbbra is forró. Délelőtt átjött papus, elvitte Marcit a kertbe kicsit, így Vencis tudott legalább egy fél órát pihenni a doki után. Mert hát gondos szülőként az ügyeletre persze elvittük L-el. Meglepő módon semmi baja, nő a foga talán. Hát jó, legyen így. Szegénynek hasmenés is társult a lázhoz, a doktornő által javasoltak közül nemigen kaptunk meg semmit a gyógyszertárban. Így jár, aki vasárnap beteg.

Dél lett, mire anyáékhoz értünk, addigra már Marciék is megjöttek. Egy jó hangulatú (igen, végre Vencus is evett, Marci is evett!) ebéd után tettünk egy bátortalan kísérletet az altatásukra, ami 50%-ban sikeres volt, Vencus kidőlt fél órára. Marci inkább levetkőzött teljesen meztelenre, mert neki melege van. :) Vencum lázát eközben meghűtőfürdőztettük, aminek hatására egészen jól lett. Felbátorodva Vencis jó közérzetén, lementünk kicsit gyereknapozni. Szó szerint kicsit, kb. lenn lehettünk 10 percet, mire felhőszakadás öntötte el a várost, rohanhattunk haza. Még jó, hogy 2 percre volt a program anyáéktól. Bánatában Marcus nekiállt mesét nézni, amin kb. 10 perc után mégiscsak bealudt. Ekkor kelt fel Vencus a következő fél óra alvásából. Nagyon nyűgös volt szegény, egy kis kaját hajlandó volt enni, de nem sokat. Ekkor apa meg Marci fia tettek egy kisebb kört a gyereknapon, ahol sokmindent nem tudtak már csinálni, miután az összes ugrálóvárat elmosta az eső. Feljöttek egy fél óra múlva, eddigre Vencus megint majdnemcsak elaludt. 7 óra fele jöttünk el, Marcim ott alszik a holnapi napra való tekintettel (gyerekszemészet, stb.), Vencust hazavittük. Fürödni is csak addig fürdött, amíg muszáj volt, de üvöltött a kádban, üvöltött a pelenkázón, üvöltöt az etetőszékben. Az ágyában nem üvöltött, kb. 15 perc alatt el is aludt. Azóta csönd van, hála talán a kúpnak meg a cataflam-nak. Kíváncsian várom az éjszakát, én hullafáradt vagyok, remélem, tudunk mindannyian egy kicsit pihizni, Venci feje rendben, jót alszik éppen. Lekopogom: kopp-kopp-kopp!

Végre egy csendes nap

2010-05-28T12:40:00.000-07:00

Az úgy volt, hogy reggel még félálomban hallottam, hogy az eső veri az ablakot. Hurrá! Gondoltam, miközben épp a másik oldalamra fordultam, ma L viszi az oviba Marcit. Ő még édesen pihent, mikor finoman jeleztem neki: esik az esőőő! Erre ő: ühüm! Majd pihent tovább. Az idill nem tartott sokáig, Marcim fél 7-kor már ugrált az ágyon, hogy neki tejecske kell. Ekkor L-ben éberléti állapotában is tudatosítottam, hogy az eső bizony csöpörög, így a gyerek elvitele rá vár. Viszonylag könnyen rá is állt a dologra, már csak annyi dolgunk volt, hogy összeszedjük magunkat és elsőszülöttünket óvodakész állapotra hozzuk. Mindjárt fél 8-kor el is tudtak indulni. Valamikor 9 körül jutott eszembe, hogy meg se fésültem. :) Hiába, nem a szokott a ritmus, én is kiesek a gyakorlatból egy pillanat alatt.

Ez a reggel egyébként így tökéletesen alkalmassá vált arra, hogy Vencelemmel rendezzünk egy boldog hancúrozást. Szó szerint 9 előtt keltünk ki az ágyból - ezt L-nek egyébként el se mertem mondani - , addig játszottunk, rötyögtünk, csikiztem, dumáltunk. Azzal hálálta meg nekem ezt a fiatalúr, hogy megmutatta, fel tud egyedül is mászni a nyitott kanapéra. Ennek nagyon örültem ... :)

A nap egyébként teljesen átlagos volt, délelőtt letettem Vencut, kicsit hímezgettem, főzögettem. Délben felkelt, ebédeltünk, utána jött a mami, elmentünk sétálni kicsit, elhoztuk Marcit az oviból. Délutánra már felpörögtek az események, a gyerkők kicsit túlhúzták magukban a processzort. Vencel "elfelejtett" elaludni - köztudott, hogy babakocsiban nem alszunk, még a végén lemaradunk valamiről - Marci meg szerintem túl fáradt lehetett, de egyfolytában pörögtek. Egy nyugodt pillanat se volt délután. Vencus fél 8-kor feküdt le, Marcit 9-kor dugtuk nagynehezen ágyba. Huhh, ilyenkor elgondolkodtat, hogy akarok-e én harmadikat. De erről majd máskor ...

Elhatározás

2010-05-28T12:32:00.000-07:00

Miután annyi, de annyi bejegyzéssel maradtam el, inkább úgy döntöttem, az lesz a legegyszerűbb, ha nem próbálok meg behozni mindenféle hátrányt. Úgyse sikerül. Inkább előre tekintek és írok. Sokszor gondoltam már, hogy nekiülök és befejezem azt a sok bejegyzést, amit szerettem volna megtenni, de egyszerűen nem jön össze. Vagy valamelyik gyerkő rángatja a nadrágom szárát, valamilyen igényének kielégítésére hivatkozva, vagy L-el kellene ápolgatnom a viszonyunkat. Hát ez van. Tehát irány előre ... !

December 11 - Végre a Bizottság előtt

2010-03-11T05:59:00.000-08:00

Hát eljött ez a nap is. Természetesen indulás előtt, mikor pakoltam, be akartam tenni a táskába a levelet is, amit küldtek, de sehol se találtam. Aztán végül nagynehezen meglett (mire átdúrtam már mindent, meg L-t is megfenyegettem, hogy tutira az autóban van - és mégse), abban a táskában volt, amibe a holmikat pakoltam, csak az oldalában volt megbújva. Na, ezen szösszenet után indulhattunk is, Marci természetesen mamiéknál aludt, hogy könnyebben tudjunk haladni. Mivel Vencum már nagyon álmos volt fél 9 után, ezért elindultunk hamarabb. Oda is értünk, kerek egy egész órával a kiírt időpont előtt. NEM VOLT OTT SENKI. Mármint előttünk a sorban. Én azt gondoltam, hogy ha már 5 hetet kell várjunk, hogy oda betehessük a lábunkat, akkor ott tömegével jönnek-mennek az emberek. Ehhez képest csak mi voltunk ott. Egy hatalmas aula közepén ácsorogtunk egy darabig, aztán L bekopogott az egyik ajtón. Persze rögtön letolták, hogy mit gondol, tudják ők, hogy mi jöttünk, majd szólnak. Pfff... ehhez képest kb. 10 perc múlva megjelent egy nő és közölte, hogy nemsokára sorra kerülünk. Rendkívül kedves volt, 5 perc múlva be is hívott bennünket. Nyilvánvaló, hogy csak számomra meglepetés, hogy a Bizottság (így nagybetűvel) összvissz egy emberből áll. Ráadásul ez az ember nem is gyógytornász, hanem gyógypedagógus. Hát, kössz... Elvégzett Vencelen egy-két tesztet (vesz-e két dolgot a kezébe, szájába veszi-e őket, ütögeti-e ezeket az asztalon, stb.), mire megállapította, hogy szellemileg abszolút belefér a 7 hónaposok kategóriájába. Az, hogy neki izomtónus-eloszlási zavara van, azt ő nem tudja megállapítani, mivel nem gyógytornász, ezt 'elhiszi' nekünk. Na, itt azért egy halványat fölment a pumpa ... mondtam neki, hogy próbálja meg: egy hat hónapos gyerekre szoktuk mondani, hogy karonülő. Na most Vencel nem az. Ezt ő is konstatálta abból, hogy hiába ültette az alkarjára, a hátát támasztani kellett, különben eldőlt volna. Ezek után simán kijelentette, hogy megadja nekünk a lehetőséget a gyógytornára szeptemberig. Valószínűleg utána már nem is kell találkozzunk. Nagyon reméltem és persze nagyon boldog is voltam, hogy ilyet mondott. Pár perc múlva a kezünkben volt egy előzetes szakértői vélemény. Hurrá, mehetünk tornázni!

Mikulás

2010-03-11T05:19:00.000-08:00

Megvolt Marcim első igazi, hús-vér mikulás ünnepsége. Szóltak az oviból, hogy ha szeretnénk megnézni ott is a Mikulás bácsit, akkor mehetünk. Hát még szép! Előtte "rágyúrtunk", szombat este már megérkezett hozzánk. Marcinak távirányítós kisautót hozott, Vencu meg kapott egy nagy adag bébiétel csomagot, tele csupa-csupa finomsággal. Hogy ez a Mikulás honnan tudja, hogy mire van szükségük? :-)
Szóval ezek után vasárnap volt lehetőség élőben megszemlélni a Mikulást a Hagymaházban. Marcim nagy érdeklődéssel csatlakozott hozzám a sétában, Vencust itthon hagytuk apával. Mondanom se kell, mire odaértünk, Marcimnak inába szállt a bátorsága és nem mert odamenni. Ezek után kicsit paráztam, hogy mi lesz majd a másnapi ovis mulatsággal. Pedig azt terveztem, hogy csinálok róluk egy közös fotót, mint ahogy azt előző évben is tettem, de nem jött össze. Ellenben találkoztunk pár ismerős gyerkőccel, akikkel tudott játszani egy kicsit. Na jó, azért a Mikibácsi által osztogatott szaloncukrot elvette :)))

3 hónap blogszünet

2010-03-11T05:14:00.000-08:00

Hát sok-sok nap hallgatás után újból írok. Valahogy egyszerűen nem került rá sor, hogy le tudjak ülni és nyugodtan összeszedhessem a gondolataim. Aztán minél több nap maradt el, annál nehezebb volt összefoglalni. De mivel a blogot szeretném fenntartani a gyerekeknek, így most újra folytatom. Próbálok néhány régebbi bejegyzést is írni, december 18-ig tehát visszamenőlegesen kerülnek bejegyzésre a történtek.

Marci és a cinege cipője :-)

2009-12-02T06:10:00.000-08:00

Nem bírom ki, muszáj ide is betennem... :-)

http://www.youtube.com/watch?v=SmuCnMmfAjY

Megérkezett!

2009-11-27T14:24:00.000-08:00

Végre megjött a levél a bizottságtól, 11-én mehetünk! Ezek a dolgok mindig jó érzéssel töltenek el, megint egy lépéssel előrébb vagyunk Vencus egészségessége felé! Épp mentünk Szegedre, Erával, gyerkőkkel, mikor kifelé menet megláttam a postaládában a levelet! Hurrá!

5 év

2009-11-26T14:17:00.000-08:00

L szerint ma jegyzett el öt éve. Húha ... nekem leesett az állam, hogy már ennyi idő eltelt azóta. Mintha csak ma lett volna .. haha, ez így nem igaz, bizony-bizony keresgélni kellett az emlékeim között, hogy hogy is volt. Aztán szép lassan eszembe jutottak a dolgok. Főiskola, vizsgaidőszak ... L hazaállít egy délután. Jövő hét szerdán meg szeretném kérni a kezed! Húha... (na, nem rogytam össze, lábak nem remegtek, hiszen már szinte lebeszéltük, hogy összeházasodunk) Másnap gyűrűnézés, szerdán gyors vacsi, virág és gyűrűfelhúzás. Hmm... még most is kellemes bizsergés jár át, ha visszaemlékszek ...
Persze másnap jött szomorú valóság, vizsgáztam a fősulin. Rita segített át, mert természetesen tanulásról szó nem volt, de a vizsga is meglett.

Ja, és a lényeg: megállapítottam, hogy fenti esemény nem öt, hanem hat évvel ezelőtt volt! Ezen elidőztünk kicsit, de végül nem hoztunk döntést, hogy kinek állítása igaz.

Kaptam egy gyönyörű csokor virágot. Nagyon jó érzés volt, nagyon jól esett ebben a strapás időszakban ez a kis nosztalgiázás.

Kihagy az agyam

2009-11-23T05:58:00.000-08:00

Tegnap rávettem anyát, hogy menjünk, sétálgassunk kicsit a fiúkkal a városban. Így is lett. Kigondoltam, hogy elviszem a füribe a számlát, hogy elszámolhassunk. Viszont arról elfelejtkeztem, hogy amikor L intézte az adósságcsökkentési támogatást, akkor magával vitte az irataimat és szépen feltette a szekrényre. Én meg szépen otthagytam. Így hát otthon maradt. Minderre akkor jöttem rá, amikor beléptem a füribe. Nem volt ciki egyáltalán... :-) Anya meg nézett nagyot, mikor épp csak beléptem a fürdőbe (mert ő vigyázott a fiúkra kinn) és már jöttem is kifelé. Hát, nem vagyok valami kipihent, az már biztos...

Névnapi ebéd anyáéknál

2009-11-22T05:50:00.000-08:00

Reggel gyorsan kiszaladtam a piacra, vettem anyának egy szép kis csokrot, hiszen náluk ebédeltünk. Egy amolyan névnapi ebédke lett, nagyon finom ételekkel. Újházi tyúkhúsleves csigatésztával, birkapörkölt, marosmenti töltött szelet. Mindegyik étel nagyon finom volt. Megbeszéltük, hogy ő süti az édes sütit, én pedig a sósat. Eltökéltem, hogy a Limara féle Hagymás pogácsát sütöm meg. Erre anyukám kibökte, hogy ő feketeerdő-tortát szeretne enni. Mostanában többször csináltam, és általában jól sikerültek. Mondtam, rendben. Ő megsüti hozzá a piskótát, én meg befejezem. Így is volt. Még szombat délután megsütöttük a piskótát. Én kitaláltam, hogy megsütöm a pogit is. Na, ez vita tárgya lett, mert majd másnapra megpuhul.. Legyen úgy, hogy csak bedagasztom, holnap meg kisütöm. Én h.lye, meg ráálltam. Mondanom se kell, a tészta másnapra még a hűtőben is túlkelt, verhettem fel újra, keleszthettem, stb. stb.. na a lényeg az, hogy nem jól olvastam el a receptet, és kihagytam a számításból, hogy még kiszaggatva is hagyni kellett volna fél órát a tepsin, így erre már nem volt idő, különben nem értünk volna oda az ebédre. Hát mit tegyünk? Átvittük a bekelesztett tésztát, és ott sütöttük meg. A recept isteni, a pogácsa nagyon finom lett. Az ebéd is nagyon finom lett! :-) Persze megint estig ott voltunk, amit én annyira nem élvezek, de ez van.

Névnapi hétvége

2009-11-21T05:46:00.000-08:00

Szombaton édes semmittevés címszó alatt mindig volt mit csinálni itthon. Sokszor merengek azon, hogy lesz-e az az időpont, amikor majd minden a helyén van, nem kell semmit se csinálni. A por le van törölgetve, szennyes nincs a tartóban, vasalnivaló, hajtogatni való sincs és még meleg étel is van az asztalon. Szerintem ez soha nem fog már bekövetkezni a jövőben. Amikor este leülök a kanapéra úgy fél 10 körül, és azon gondolkodom, hogy vajon milyen hátrányt lehetne még behozni arra a napra, hát leginkább arra gondolok, hogy már inkább semmilyet. Aztán szépen hátradőlve próbálok arra gondolni, hogy egyszer képes leszek arra, hogy rendet csapjak a lakásban. Mert nekem ugye mindig alkotni kell ... már felmerült bennem a szakszervezetes karácsony és télapó ünnepség lebonyolításának kérdése is, szerintem az idén az is rám fog várni. Az évi karácsonyi naptárakat is meg kellene még csinálni. Az idén heti naptárat szeretnék magamnak készíteni, minden hétre egy-egy fényképpel a fiúkról. Ehhez megkértem L-t, hozza haza a céges hetinaptárát, hogy a napokat-névnapokat beleírhassam. Ja, és persze mindnekinek a szülinapját-névnapját. Csak azért, hogy ne járjunk úgy, mint anyósom 55. születésnapjával, hogy szépen elfelejtettük ... csak nekem jutott eszembe 4 nap múlva, hogy L nem köszöntötte fel az anyukáját. Hát, szépek vagyunk, mondhatom ...

Tehát vannak feladataim, próbálom teljesíteni őket.

Névnapi ajándék Vencitől

2009-11-20T05:44:00.000-08:00

Az történt, hogy ma Vencus négykézlábra állt. Na, nem ment neki tökéletesen, testi hibájából adódóan se, de azért próbálta. Aztán újrapróbálta. És megint, és megint ... nagyon édes volt, ahogy nyögött hozzá, erőltette, próbálgatta. Ezt a fejlődési mérföldkövet tekintem én a tőle kapott névnapi ajándékomnak. Jólesett, szívemet megnyugtatta, hogy annyira azért mégse vészes a helyzet, de tud még fejlődni a kicsikém.

Névnapom és végre hármasban

2009-11-19T06:21:00.001-08:00

Ma van a névnapom. Valahogy mostanában ez a dolog izgatott a legkevésbé. Amilyen elfoglaltak vagyunk mostanában, nem jutott eszembe. Csak amikor apukám reggel beállított a gyönyörű rózsacsokorral, akkor esett le a tantusz, hogy milyen nap is van. Nem gondoltam, hogy valaha ez majd így lesz. Gyermekkoromban már napokkal előtte számoltam az időt, vártam, kitől-milyen meglepetést fogok kapni. Mennyire megváltozott ez! Most inkább azon gondolkodom sűrűbben, hogy a gyerkőcök mit fognak kapni Mikulásra, Karácsonyra. Jól is van ez így...

A délelőtt beeső telefonoknak is nagyon örültem, olyanok is felhívtak, akikkel régóta nem beszéltem már! Nagyon jó volt!

Ja, és a nap fontos eseménye, ma Papus nélkül vagyunk. Elengedtem végre szegényt, hogy csinálhassa a maga dolgát is. Annyira szép ma az idő, és mondja az esőt, hadd veteményezzen, ásson, hiszen mindjárt itt a tél. Vencelem meg is hálálta nekem ezt a dolgot, délután fél 4-ig már háromszor aludt ma! Marcim persze ennek a szöges ellentéte (már miért lenne másképp), 3-kor ment el aludni nagynehezen. A délelőttöt csavargással töltöttük, vettünk a maminak ajándékot. Marcim sétált, Vencelt toltam. Hadd szokják ...

Tolatás

2009-11-17T06:26:00.001-08:00

Vencim tolat. Felvenni/lefényképezni még nem sikerült, de határozottan megindult a mobilizáció útján .. :-) Kinyomja magát a két kezével, majd hátratolja magát, lehasal. Eztután újra és újra megteszi ugyanezt. Így eljut a szoba egyik részéből a másikba. Nagyon élvezi, sokáig elvan ezzel a tevékenységével, ha egyszer eszébe jut. Ha nem jut eszébe semmi érdekes elfoglaltság - úgymint rágni valamit, hasra forogni, stb.. akkor visít. Nem sír, nem ordít, visít. Mint egy szopránénekes. :-) Marci meg csak nézi, hogy "ennek meg ugyan mi baja lehet" :-)) Azért látom ám őket, hogy hamarosan nagy cinkoskodásokra lesznek készen..

Hozzátáplálás, ó de csodás! :-)

2009-11-10T06:12:00.000-08:00

Nos igen, Vencellel elérkezett ez a mérföldkő, hogy egy teljes étkezést kiváltsunk gyümölcs-zöldségpép valamelyikével. Hmm... hát a múlt hónapban már adtam neki ezt-azt, volt módja a fiatalúrnak kísérletezgetni az ízekkel, így bátran vágtam bele az etetésbe. Van itt minden, alma, barack (még nyárról raktam el a fagyóba), banán, cukkíni .. hoppá! Zöldségek! Miután már jó ideje csak gyümölcsöt adtam neki, elérkezett a zöldséges hozzátáplálás. Hát mondhatom, nem arattam osztatlan sikert, sőt! Rettentően el van keseredve, ha zöldségevésre kerül a sor, így minden alkalommal kéznél kell tartanom egy kis gyümölcspépet is, hogy megvigasztaljam a kis érzékeny lelkét. Azért nem adom fel, jövőre már a csurgatott szalonnás kenyeret kell enni, nincs mese! :-)

Már megint Limara :-)

2009-11-07T06:03:00.000-08:00

A könyvtári találkozó után ismét lehetőségem adódott, hogy Limarával találkozhassak. Timi barátnőjével klubot szerveznek itt a városunkban, amiről - mit van mit tenni - nem akartam én se lemaradni. Küldtem neki gyorsan egy mailt, ő meg szívesen látott a "csapatban". Mára beszéltük meg az első klubtalit. Végül többen lemondták, kb. 10-en lettünk. Érdekes volt, számomra ismeretlen, de mégis ismerős arcokkal beszélgetni. A fiúkra L vigyázott, de keményen ideges voltam, mert vagy négy órát távol voltam tőlük. Persze a fiúk jóóók voltak, aludtak végig! L-nek egy szava se lehet! Tudott rendesen glettelni - ja, még erről nem is írtam, na majd mindjárt! Amikor hazaértem, kaptam hideget-meleget rendesen, hogy miért megyek én el ennyi időre, de Vencus még ezután ébredt fel, tehát szopira simán itthon voltam.

Jó volt kicsit "kiszabadulni" még akkor is, ha tökéletesen jól érzem magam itthon, mégiscsak beszélgettem más emberekkel, szereztem új infókat. Köszönöm, hogy ott lehettem, várom a három hét múlva esedékes következő találkozót.

Konzultáció a gyógytornásszal

2009-11-04T05:59:00.000-08:00

Még az autóból hazafelé szóltam anyának, hogy beszéljen a gyógytornászunkkal (hiszen együtt dolgoznak), hogy mikor lennék alkalmas a papírmunkát elintézni. Szólt, hogy csütörtökön mehetünk, fél 8-ra. Huhh, gondoltam, érdekes menet lesz, elkészülni a gyerkőcökkel, de semmi se lehetetlen, csak az ember tehetetlen, ugye... Aztán korrigált, 8 óra is jó lesz, mert valaki, akit várt, nem ment el, így jutott ránk idő. Végül csak elég volt, ha én mentem, gyorsan elintéztem a papírmunkát vele. Ez abból állt, hogy küldtünk egy kérvényt Szegedre, egy bizottsághoz (a nevét nem tudom, de szerintem hamarosan meg fogom tudni sajnos), hogy ők is vizsgálják meg Vencelt.

Ja, ennek kapcsán tettem egy kellemes megjegyzést magamban a magyar egészségügyre. Megnézi a gyereket egy gyógytornász, aki látott már pár ilyet. Megnézi a gyerekorvos, megnézi egy gyermekneurológus és ez mind együtt még nem elég ahhoz, hogy egy DSGM tornát kaphassunk. Röhej. Még egy bizottság is megnézi szegényt, hátha kiveszünk az állam kasszájából kb 30 ezer forintot feleslegesen. A férjem után meg körülbelül kétszer annyit fizet be munkáltatója havonta. Hát nem tudok ehhez már mit hozzáfűzni.

Természetesen míg én odavoltam, papus vigyázott a fiúkra. Nagggyon jól elvoltak, túlságosan is .... :-)))))

Neurológia - végre eljutottunk!

2009-11-02T14:03:00.001-08:00

Reggel gyorsan összekaptuk magunkat, L kivett egy nap szabit, Papus korán harcra készen állt. Már régóta vártam ezt a napot. Tudtam, ma megtudunk mindent kicsikénk állapotáról. 10-re volt időpontunk, de azt hallottuk, menjünk, mert sokat kell várni. Fél 10-kor már ott voltunk. Épp bementek előttünk. Hohó, gondoltuk, mindjárt sorra kerülünk! No, nem egészen így volt, 12-ig várni kellett, mire végre behívott a tanár úr bennőnket.

A vizsgálat meglehetősen érdekes volt. Kikérdezett Vencel méhen belüli és születéskori körülményeire. Megvizsgálta a reflexeit, megtapogatta a kutacsát. Egy világítós "tollal" megfigyelte a szemmozgását. Vencus persze ki akarta szedni a kezéből a tollat. Erre ezt jegyezte meg: nagyon élénk kisgyerek! Próbálta ültetni szegényt, ő ugye hozta a formáját. A vizsgálat végén a diagnózis a következő volt: izomtónus eloszlási zavar, tartási rendellenesség, közepesen megkésett mozgásfejlődés. A tanár úr szerint a gyerekorvos írja fel a gyógytornát. Ezt a kijelentését kissé szkeptikusan fogadtam. Igazam lett (de ezt később írom le). Fél egykor végeztünk. Utána még kicsit csavarogtunk és jöttünk haza. Szerintem jól elfáradtak a gyerkőcök...

Halottainkra emlékeztünk

2009-11-01T13:49:00.000-08:00

A tegnapi nap folytatásaként ma Szegeden folytattuk körutunkat. Anya maradt itthon, a négy fiúval mentünk apai nagyszüleim sírjához. Vittünk mécseseket, koszorúkat. Marci kérdezte persze: Hol vagyunk? Papus meg: hát a temetőben. Szerintem nem nagyon értette, mi ez a temető, de bővebben nem firtatta. Talán majd jövőre...

Viszonylag gyorsan megjártuk, fél 12-kor már itthon voltunk. Közben felmerült a gondolat, hogy mi lenne, ha anyával kimennénk az ő szülei sírjához, Papus meg vigyázna a fiúkra. Így is lett. Gyorsan megjártuk, egy csendes ebéd követte ezt a minden évben szomorú napot.

Ezúton égjen itt egy gyertya szeretteinkért: apai nagyszüleim, anyai nagyszüleim, keresztapám, dédnagymamám, L nagymamái és Pista bácsi emléke feledhetetlen számunkra.

Nyugodjanak békében!

Kirándulás

2009-10-31T13:42:00.000-07:00

Gondolkodtunk egy darabig, hogy hogyan legyen a halottak-napi szervezés. Végül úgy döntöttünk, az lesz a legbiztosabb, ha szombaton elmegyünk anyósomékhoz, vasárnap pedig elintézzük itt a környéken a dolgainkat. Na persze L elfelejtett anyósomnak szólni, hogy megjelenünk majd. Erre péntek este kérdeztem rá természetesen. Ezek után arra bíztattam, hogy már ne szóljon, megyünk meglepetésnek. Így is lett. Reggel korán bepakoltuk a fiúkat, koszorút, mécsest az autóba és irány! Vencim fél úton aludt. Mikor odaértünk, a lelki "balanszom" kiegyenlítése érdekében meglátogattunk mindenféle hiper- és szupermarketeket. 11 körül végeztünk Szolnokon, mikor kiindultunk a szülői házhoz. Marci nagyon édes volt, ezen a rövid úton elaludt. Ez a kis pihenés pont arra volt jó, hogy a temetőbe ne tudjak bemenni, mivel Vencel is szundítóra vette magát. Egyedül L ment be tehát, én meg kint merengtem az idő múlásáról. Viszonylag gyorsan végzett, így mehettünk mama-nézőbe. Mondanom se kell, mennyire meglepődtek! Nagy volt az öröm, hogy megjelentünk. Marci kb. 30 perc alvása tökéletesen jó volt arra, hogy nem volt fáradt, tudott az unokatesókkal játszani. Vencim édes volt, egy nyikk nem volt a száján, csak délutánra fáradt el, mert nem tudott rendesen aludni. Aztán sikerült végül kinn a kocsiban bealudnia, több mint egy órát pihent. A hazaút is édes volt, mindkét gyerkő pihent még kicsit visszafelé.

Az út jó kis kikapcsolódás volt mindannyiónknak, a szomorú emlékek mellett is nagyon jól éreztük magunkat.

Fél év

2009-10-24T06:35:00.000-07:00

Drága Vencelem! Fél éves lettél! Valójában nem tudom, mivel telt el ez a hat hónap. Ha néhány szóban meg kellene határoznom, hogy mit csináltam az elmúlt fél évben, a következőket mondanám: szoptattam, szoptattam, szoptattam, pelenkát cseréltem, etettem, dajkáltam, altattam. Ja, néha tévét néztem, blogot írtam, netet böngésztem. Magammal és a férjemmel keveset törődtem, a gyerekekkel annál többet. Próbáltam békét, harmóniát, napirendet vinni a hétköznapokba. Sokszor kifakadtam, türelmetlenkedtem, de mindez értetek volt, fiúk!

A fél évvel ezelőtt történtek csodálatos emlékké halványultak, a fizikai sebek már régen begyógyultak. Az a pár hónapnyi lelkiismeret-furdalás, amit az első időkben éreztem, szintén kevésbé fáj. Szeretlek, kicsi Vencelem!

A leg szembetűnőbb fizikai változás a hozzátáplálás megkezdése volt. Valójában 1-2 héttel ezelőtt már elkezdtük, mert kezdtem unni a két-háromóránkénti 80-90ml-es szopizásokat. Megismerkedhetett Vencelem egy kis almával, barackkal, körtével.

Sajnos a féléves szülinap megünneplése nem sikerült, mivel időm nagy részét az anyáék titkos-szuperbulija tölti ki. Ezen a napon Erika segített nekem főzni, reggel 10-től este fél 9-ig dolgoztunk a konyhában, és még utána fejeztem be a dolgainkat ...

31

2009-10-22T06:33:00.000-07:00

Megint eltelt egy hónap ... ami szembetűnő változás az előző hónaphoz képest, hogy Marci nagyon önálló lett. Már nagyon vártam ezt a pillanatot, amikor megérti, hogy ő legalább akkora helyet foglal el a szívemben, mint Vencim.

Szinte egyik napról a másikra nekiállt és egyedül vetkőzik, egyedül próbál öltözni, egyedül mos kezet, egyedül jár pisilni. Csak az önálló evés nem megy még, de kitartó vagyok...

A következő nagy nap

2009-10-16T07:22:00.000-07:00

Egyik eseményből a másikba csöppenek. Nem nagy újdonság, megszoktam már, hogy pezseg körülöttem az élet, szerintem baromira unatkoznék, ha egy nap nem tervezhetném már a következőt előre. A jelenlegi "prodzsekt" :-) a következő: 25-én lesz anyáék negyvenedik házassági évfordulója és én egy nagy, titkos bulit szeretnék szervezni. Eziránti igényemet már kifejeztem anyának nyáron, aki nem állhatta, majdnem alámszervezett, mert nem nyilatkoztam, hogy kiket akarok meghívni. Szóval valamennyire be volt avatva a dologba legnagyobb sajnálatomra. Nagyon sok napot töltök azzal, hogy weboldalakat böngészek, finomabbnál-finomabb kajákat keresgélve. Természetesen olyanokat, amelyek könnyen, gyorsan elkészíthetőek, hiszen két gyerek mellett nem egyszerű az élet.

Ennek örömére ezen a napon átmentünk Szegedre Erával, hogy kicsit szétnézzünk hozzávalók ügyileg. Annyira nem szeretem, hogy ebben a városban csirke combon, szárnyon, háton, nyakon stb.. meg sertésnek hasonló alkatrészein kívül elvétve találok hozzávalót, ráadásul elérhető áron. A tervem fácánleves volt. A Metro-ban természetesen kilószámra álltak a fácánok, csak az áruk enyhén hajmeresztő volt, így inkább letettem annak vásárlásáról. Maradt tehát a dilemma, hogyan tovább, mi legyen az ebéd .. megvettem mindenféle húsokat, marcipánt, egyebeket, bár még nem tudtam, mit fogok alkotni ... a gyerkők jól elfáradtak, Vencus összepisilta magát rendesen, így meg kellett állni Eráéknál, hogy átöltöztethessem szegényt.. kalandos nap volt, fél 7 körül értünk haza.

Gyógytorna kontroll

2009-10-16T07:14:00.000-07:00

Még 13-án történt a dolog, csak az időrendiséget nem akarom összezavarni. A gyógytornásszal beszéltük múltkor, hogy egy hónap múlva szeretné Vencelt látni. Megkértem anyát, hogy egyeztessen már vele, mikor lenne neki jó a dolog. Ez a nap volt alkalmas. Persze az eső ömlött, L vitt el bennőnket autóval, szétáztunk volna odáig, ha babakocsival megyünk. A helyzet nem változott, a lemaradás a bal oldalán továbbra is mutatkozik. Fejlődni szépen fejlődik a Vencim, de sajnos jogos lesz a gyermekneurológia nov. 2-án. Vegyes érzésekkel fogadtam a dolgot, valahol tudtam, hogy ezt a választ fogom kapni, de titokban reménykedtem, hogy mégis azt mondja, nincs ennek a gyereknek semmi baja. Annak viszont nagyon örülök, hogy se a gyerekorvosra, se az ortopédusra nem hallgattam, és elvittem őt tovább. Ki tudja, mi lenne velünk...